Epilógus

Sziasztok, imádni való, legfantasztikusabb Olvasóim!

Szeretném először leszögezni mennyit jelent, hogy az előző részhez 72 kommentet kaptam, ami eddig a legtöbb, amit egy részhez is írtatok! Köszönöm szépen, rettenetesen aranyosak vagyok! Másodszor tudom, hogy most kéne elmondanom milyen varázslatosak, kitartóak és hűségesek vagytok, de képtelenség bármit is összeszedni ilyen helyzetben, meg egyébként szerintem itt úgyse olvasná el senki a hosszú rizsámat. Ezért inkább külön bejegyzésbe írnám, ha nem baj. Tehát egy hét múlva érkezik az írói utószó, amiben meghálálok mindent Nektek, és összegszem a blog statisztikáját is. :)

Millió és még annál is több puszi, ölelés, Azy

UI: Tisztában vagyok vele, mekkora illetlenség, de megtennétek nekem valamit? Kérek szépen mindenkit, aki eljutott velem ide, hogy írjon nekem párt sort, ha nem nagy kérés. Szeretném elolvasni a véleményeteket, rengeteget jelenete!


Cotidiano, detalles, rutina, pequeñas belleza.
Bár már hosszú idő telt el, még mindig élénken él az emlékezetemben, miképpen is zajlott az az este...

Végig simítok fekete hajamon, farkasszemet nézek tükörképemmel. Legutóbb mikor is csináltam ezt? Mikor rájöttem a hazudozásokra, amik a hátam mögött zajlottak. Sírva rohantam haza, vérvörösek voltak az íriszeim, nem ismertem magamra. Azt gondoltam, kiveszett belőlem az élet, nem ugyanaz a lány vagyok, mint régen. És most mit látok? Egy határozott személyiséget, aki tudja mit akar, és még több célja lett. Főiskolára járok, tökéletesen látom magam előtt a jövőm. Igen, előfordulhat, hogy a tervezett galériám megnyitásával nem megyek semmire, de akkor találok mást. Mindig lesz valami, amit szívesen fogok csinálni. Bármennyire is fura, megerősödtem a két év alatt, hiszen a szerelem minden megpróbáltatását kiálltam. Volt értelme? Szerencsére ez már nem is kérdés.
- Nyomás - fordítom el a fejemet, az asztalról felveszem a motorom kulcsát, magamra kapom a bőrkabátot, és szép lassan kisétálok a szobámból. Ahogyan nyugodtan lépkedek, minden emlék előjön, túlságosan élénken. Zayn meglát egyszál semmiben, a közös tetőre mászás, az, hogy kiveri a kezemből a bögrét, majd nyakon önt hideg vízzel, pofátlanul bemászik mellém mesét nézni, utána a szilveszteri éjszaka, az egymáshoz vágott durva sértések, a Zero Pub, fél év hiány, a sátorozás, a hatalmas eső, az aggodalma, az első igazi csók, az ígéret, hogy hívni fog, a tengerparti este, a rajzolós randi... aztán szakítottunk.
Hatalmasat sóhajtva sétálok be anyához a konyhába, ahol puszit nyomva az arcára közlöm vele:
- Elmegyek, telefon van nálam, de ne hívj - vigyorgok rá.
- Vigyázz magadra! - simítja végig a karomat.
Bólintok, halványan rámosolyogok. Kiérve az ég még mindig borús, szürkés és bánatos. A bukósisakot a fejemre húzom, beindítom a motort, és az Eric háza felé tartó útra térek rá. Óvatosan vezetek, nem szeretnék balesetet szenvedni, pont most. Az idő mégis lassan telik, szinte beleőrülök a csomó piros lámpába. Csak akkor vagyok képes megnyugodni, mikor leparkolok a lakóház előtt. 
Mielőtt bemennék, az ajkamat harapdálva bámulom az épületet, onnan is az Eric albérletéhez tartozó harmadik emeleti ablakot. A sisakomat a hónom alá csapva indulok meg előre. Lift helyett a lépcsőt választom, és a kimerülés legkisebb jelét is elkerülve cövekelek le az ajtó előtt. Eric Cheston. Az ajtó büszkén mutatja a tulajdonosát. 
Kopogok kettőt, türelmetlenül várom, hogy kinyissák a bejáratot. Nem kell rá sokat várni, Eric hamarosan megjelenik.
- Szia - köszön halkan, arrébb áll, és beenged. 
- Helló - mosolygok rá bizonytalanul, a cipőmet leveszem, habozva lépek be az ismerős helyiségbe. 
Szótlanul követ, megáll a nappali közepén. Idegesen toporgok, végül könnyítve magamon leteszem a bukósisakot a kis asztalra. - Beszélni jöttem - közlöm vele a nyilvánvaló tényt.
- Na ne - csodálkozik el tettetett meglepődéssel. Azonban szomorú, látom rajta.
Nem reagálom le, a kettőnk közös képe felé fordulok, illetlenül veszem el az asztalról. Közelebbről is megnézem, de ugyanazt veszem észre, mint legutóbb. 
- Megvizsgáltad ezt jól? - kérdem tőle nyugodtan, felé nyújtom a keretes fotót. 
- Minek? - ráncolja a homlokát, de azért elfogadja. Tüzetesen elemzi. - Nem vágom mit kell figyelnem - rántja meg a vállát.
- Az arcunkat.
Kis idő telik el, de Eric még mindig nem érti, ezért újra felemeli a fejét. 
- Mi van vele?
- Először csak enyémet néztem - kezdek bele. - Igyekeztem őszintén bevallani magamnak, hogy nem voltam rajta valami életvidám...
- Ugye most nem akarod újra lemondani miért nem szeretsz? - horkan fel, idegesen vágja a képet vissza az asztalra. Fekete tincsei az arcába hullanak, így egyszerű mozdulattal söpri ki onnan. Kék színű szemeivel már dühösen méreget. - Ezért kár volt idejönnöd.
- Nem ezért jöttem, hallgass meg! - rázom a fejemet. - Aztán a tiedet is szemügyre vettem.
- És? - szakít félbe türelmetlenül.
- Te se voltál boldog  - csattanok fel hirtelen, de gyorsan újra nyugalmat erőltetek magamra. Megdörzsölöm a halántékomat, majd az értetlen Eric felé fordulok. - Azt mondtad szeretsz, de tévedsz. Már nem belém vagy szerelmes, csupán abba a gondolatba, hogy viszonozom az érzéseidet - fürkészem, arra vagyok kíváncsi, miképpen fogadja az igazságot. Mert ez az.
- Én... - nyitja szólásra a száját, aztán becsukja, elkeseredetten néz rám. - Fogalmam sincs, nem tudom mi van most már - sóhajt feszülten, zavartan igazítja meg sötétzöld felsőjét.
- De csak te tudhatod, nekem pedig szükségem van a válaszodra! - kérlelem kétségbeesetten. - Azért is jöttem ide, annak ellenére, hogy nem akarsz látni...
- Feloldozást vársz? - pillant rám.
Nagyot nyelve bólintok.
- Szörnyű embernek érzem magamat - vallom be halkan. - Sokkal jobbat érdemeltél volna.
- Ha azt mondom, talán igazad van, nem lesz lelkiismeret furdalásod? - mustrál érdeklődő tekintettel.
- Lesz, de el fog múlni - eresztek meg egy halvány mosolyt. Lehajtja a fejét, a parkettát kezdi piszkálni a lábával, elmélyülten gondolkozik. 
- Azt mondogattam, hogy te nem szeretsz, ezért nem érzem jól magamat - ismeri be. - Fogalmam sincs... - túr bele a hajába. - Lehet, hogy tévedtem - fújja ki a levegőt, feláll, kezeit a zsebébe dugja. 
Csüggedten térképezem fel arcának ismerős vonásait. Mikor találkozik a tekintetünk, már csak azt látom rajta, hogy tovább akar lépni, maga mögött hagyni mindent, ami velem kapcsolatos.
- Csináljunk úgy, mintha nem lenne szar ez a helyzet, oké? Sokkal könnyebb - ajánlja, mire csak bólintok.
- Fogunk még beszélni? - pislogok rá. 
- Nem valószínű- csóválja a fejét. Bármennyire is tudom, hogy ez így helyes; fáj. Csalódottan szegném le a fejem, de Eric kitárja a karjait. Tétován lépek oda hozzá, karjaimat a dereka köré tekerve húzom magamhoz. 
- Köszönök mindent - suttogom a pólójába. És komolyan gondolom a szavaimat, hálás vagyok neki mindenért, amit értem tett. Megmentett a depressziótól, visszahozott az életbe, sokszor felvidított. Igen, az életem része lett, amiért sosem fogom elfelejteni.

Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mindkettőknek a legjobb megoldás ez volt. Viszont semmiképpen nem fogom tagadni, mennyire fontos lett számomra. Talán nem úgy, mint érdemelte volna, de szerettem.
Lejjebb csúszok a repülő kényelmes ülésén, fejemet a hideg és kissé párás üvegnek döntöm. A felhők felett szállunk, az ég kicsit ezüstös, mégsem önt magából esőt, kósza napsugarak tűnnek fel. Kezemmel a fémkarpereceimet kezdem piszkálni, megnyugtat, hiszen izgulok. Bármennyire is próbálom a fülemben csengő Vivaldi-ra irányítanom a figyelmemet, nem sikerül, túlságosan is tele van a fejem különböző gondolatokkal. Milyen lesz, ha a gép végre leszáll? Tudom, hogy egy álmomat fogom megvalósítani ezzel az utazással, éppen ezért nagy a nyomás, hogy tökéletes legyen.
Óvatosan böki meg a mellettem ülő a vállamat, mire kiveszem a fülhallatót, érdeklődve fordulok felé. Egy idősebb néni, talán hatvanöt lehet, őszes haját kontyba szorította, pont mint én az enyémet, csak az a különbség, hogy az enyém kócosabb, tincseim kiszöktek, lazábbnak tűnik. Szürkés, kicsi szemei vannak, amik körül apró ráncok simulnak.
- Igen? - kérdezem egy barátságos mosollyal.
- Aranyom, nem tudja, mikor szállunk le? - viszonozza a kedves gesztust.
Egy ideig értetlenül bámulok, utána elnézően mutatok a kis monitor felé, ami pontosan mutatja, hol vagyunk, hány fok van, mennyi van még hátra. Egyszóval minden információ rajta virít. Bár lehet, a hatalmas szemüvege kevés ehhez.
- Nem egészen háromnegyed óra - olvasom le inkább, mintsem kínos helyzetbe hozzam a rossz látása miatt.
- Köszönöm szépen - vonja össze a szemöldökét, az előbb mutatott tárgy felé fordul.
- Egyedül tetszik utazni? - aggodalmaskodom, mivel a mellette ülő ülésen egy szerető férj helyett, egy harmincas nő olvas.
- A férjem, William egy későbbi járattal jön csak utánam - meséli, végre abbahagyja a monitor kibogarazását. - Tudja, negyven éve vagyunk házasok, mégis rengetegszer ültem egyedül - kacag finoman.
- Értem - húzom halvány mosolyra a szám, jó érzés hallani, hogy a szerelem még mindig képes egy életig kitartani.
- Maga, kedvesem? - ér hirtelen a kérdése.
- Nekem is volt szerencsém egyedül a gépen ücsörögni - rántom meg a vállamat.
- Jaj, nem úgy értem - nevet fel halkan. - Mi van a szerelemmel? Olyan kis csinos, kizárt, hogy ne legyen udvarlója - bókol, amitől akaratlanul is piros pír önti el az arcomat.
- Köszönöm, engem is utolért már, semmi kétség - válaszolom megzavarodva.
- Akkor megnyugodtam - sóhajt fel megkönnyebbülten, miközben porcelán fehér bőrén simít végig. - Tudja, édesem, semmi nem tűnik olyan rossznak, elviselhetetlennek, ha van valaki az ember mellett, és minden erejével támogatja - teszi gyengéden kezét az enyémre. Ahogyan nézem, ösztönszerűen állapítom meg a magamnak, hogy az idő nagy úr, mennyi mindent képes megváltoztatni. Az én kézfejem is el fog fáradni egyszer, a bőröm teljesen rá fog simulni a csontjaimra, gyengeségem lesz az első jele az öregedésnek.
- Három éves korában meghalt a mi kis Holly lányunk, a házunkat elvitte a tornádó, komoly pénzügyi gondjaink voltak, mégis képesek voltunk átvészelni, és végül  minden rendbe jött - folytatja rendítetlenül.
Talán másokat idegesítene, ha még negyvenöt percen keresztül egy ismeretlen életének történetet kellene hallgatniuk, én azonban csak úgy iszom a szavait. Sokkal érettebb, tapasztaltabb, bölcsebb, mint én, fontosnak tartam megtudni, mit tanácsol nekem, mint egy fiatal lánynak, aki előtt szinte még egy egész élet áll.
Így boldogan figyelek, ha úgy adódik, kérdezek, ő meg kicsit hosszabban a kelleténél, de megadja a választ. Vidáman köszönünk el egymástól, nagy valószínűséggel nem fogunk már találkozni, mégis a bizalmába fogadott.
A futószalagról elveszem a két bőröndömet, hiába keresem már Julie-t a tekintettemmel, az idős asszony elment. Szomorúan markolom meg kallantyút, magam után húzom a kofferem, rögtön a kijáratot keresem, hiszen rosszul vagyok a reptéren tolongó rengeteg embertől. Mind hangosan ordítoznak a másiknak, a bemondóban pedig szüntelenül hangzik el a folyamatos felhívás az induló-érkező gépekről.
Átverekszem a tömegen, kiérve a tűző napsütésre, a fejemre húzom széles karimájú kalapomat, és a szemem elé helyezem pilótaszemüvegemet. Az izzó égitest fáradhatatlanul ontja magából meleget, egy felhő sincs, a hőmérséklet negyven lehet. Más talán belepusztulna ebbe a kánikulába, de engem nem érdekel semmi, hiszen megérkeztem, oda, ahova mindig is vágytam. Itt vagyok, Róma.

Eric után hazamegyek, fáradtan dőlök be az ágyamba. Semmire se tudok gondolni csak arra, mi lesz pár nap múlva. Meg fogom látogatni Zayn-t, semmi kétség. Viszont az érzéseim már így is kezdenek túlnőni rajtam, időt akarok hagyni magamnak, hogy feldolgozzam az Eric-ügyet. 
Ehhez pedig pontosan egy hét kellett. Hét nap múlva összeszedetten, mégis bátortalanul ácsorgok Zayn utcájában.
- Nyugi - egyenletesítem a légzésemet, bátorkodva próbálok az előttem tornyosuló házra nézni. 
A hasam apró gombóccá gömbölyödik, a torkom kiszárad, mégis határozottan kopogok. Az ajtó csak ráérősen nyitódik ki, Zayn alakja jelenik meg. Hosszú idő után, végre először úgy megnézem, mintha először látnám. Fekete, ébenfekete haj,enyhén rozsdabarna bőr, mély, nagy szemek, amik tudnak barátságosan, de ugyanolyan hidegen is tekinteni rám. Tovább haladok, jól kidolgozott izmos felsőtestét veszem jobban szemügyre, amit a tetkók tesznek igazán különlegessé. Általában hordott, fekete kapucnis pulcsi, alatta világoskék póló, kedvenc szakadtas farmerével. Ez az én Zayn-em, akit sosem vagyok képes elfejteni. Akit, jobban szeretek, mint bárkit ezen a földön. Aki jobban szeret, mint eddig bárki más. 
- Szia - mosolyodok el halványan.  - Bejöhetek?
- Gyere - fürkész összezavarodottan, ellép az ajtótól, bemegy a házba, így rám marad az ajtó becsukása. 
Nem jut tovább a nappalinál, ahol tétován kérdezi:
- Nem őt választottad? - hagyják el ajkait a szavak.
Némán rázom a fejemet. Félénken viszonozom a tekintetét, amik gyanakvástól csillognak. Ennek ellenére nem szól, várja, hogy én beszéljek.
- Rájöttünk mind a ketten, hogy jobb, ha nem folytatjuk - ismerem be. - Idő kellett míg valamennyire túltettem magamat rajta. Utána képes voltam elgondolkozni kettőnkről is...
- Igen? - húzza elkeseredett mosolyra a száját. - Mondtam, hogy ne gyere ide, ha a válaszod nem - pillant rám, úgy érzem, legszívesebben ordítva küldene ki a házból.
- Tudom - lépek hozzá egészen közel, épp csak annyira, hogy pár centi válasszon el tőle. Hallom, ahogyan veszi a levegőt, érzem a testéből áradó melegséget, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy kezemet a mellkasára simítsam. - De a válaszom igen - suttogom halkan, fejemet felfelé fordítva bámulok bele az aranyló szempárba. Hitetlenkedés, boldogság, öröm.
- Azt hittem, elfáradtál abban, hogy szeress - közli velem halkan.
- Én is, de... - csúszik feljebb a kezem, egészen borostás arcáig, ahol ujjaim mozzanataira sercegő hang csendül fel. - Csak akkor kimerítő, ha igyekszem megakadályozni  - mosolyodok el.
Zayn erre nem válaszol, arcát mégis sugárzó érzés figyelni, sosem láttam még ennyire boldognak, és a tudat, hogy ezt én okoztam felülmúlhatatlan.
- Örülök, hogy visszakaptalak - vigyorodik el hálásan, hatalmas tenyereibe fogja az arcomat. Kínzóan lassú másodpercek elé nézek, de végül szája az enyémen landol, lágyan és óvatosan csókol meg, mintha attól tartana egy mozdulatától is képes vagyok összetörni. Gyengéden ízlelgetem ajkait, belülről már mardosnak a lángok, úgy érzem, bármikor felrobbanhatok. Levegő hiányában válunk el, homlokát az enyémnek támasztja, kezét lecsúsztatja a derekamra, ujjaival cirógatóan simít végig bőrömön, ami ennek hatására libabőrös lesz.
- Szeretlek - mondja ki a rég hallott szót, és még jobban magához ölel, puszit nyom a hajamra.
- Én is szeretlek - suttogom, majd arcomat végül a nyakába fúrva húzom magamhoz.
Mélyen beszívom ruháinak tiszta, hajának frissen mosott illatát,  élvezem a biztonságot, amit erős és védelmező karjai nyújtanak. Semmi kétség, sehol máshol nem érezném jobban magamat, mint vele. Hogy miért? Mert ő a mindenség, minden, ami örömet okoz, ami jó, és ami a levegőbe repít. Mert rajta kívül semmire sem vágyom. 

Róma perzselő utcáit ellepik az emberek, akiknek napbarnított bőrük irigylésre ad okod. Egyre beljebb haladva a taxi, amiben utazok többször is megállásra kényszerül a hatalmas forgalom vagy a folytonosan átszaladó emberek miatt. Ő idegeskedve nyomja a dudát, én szórakozottan vigyorogva nézelődök. Elvarázsolt a város, semmi kétség.
A szálloda előtt végül leparkolunk, én bőségesen fizetek a bajszos, kissé kövérkés sofőrnek, aki egy biccentés után már ott sincs. Csillogó szemekkel bámulok a nagy, luxusszállodára, utána fejcsóválva lépek be. Minek ez a túlzás?
A belső tere még inkább lenyűgöző, aranyozott oszlopok, halkan csobogó szökőkút a csarnok közepén, vörös bársonyfüggönyök, illetve elegáns biztonsági őrök.
- Deon Cece néven már foglaltak nekem szobát - jelentkezem be még mindig elképedve a portán, és próbálom az olasz nyelvet a lehető legjobban beszélni a középfokú nyelvvizsgámhoz képest.
- Igen, már látom is, a 263-as lesz az, a második emeleten - közli monoton hangnemben a számítógépet vizsgálva. - A kulcs, tessék - nyújtja át a kis ódivatú fémet.
- Igazán köszönöm - veszem el, helyet adok a mögöttem várakozó családnak, és elindulok a lift felé.
Zayn elvileg már a városban van, és ameddig arra várakozott, hogy én leszálljak, az ő szavaival élve: "elüti az időt". Izgatottan szállok ki a csilingelő személyszállítóból, megindulok a kétszemélyes szoba felé. Kíváncsian nyitok be, vidáman szemlélem a közepes méretű, tiszta és egyszerű szobát. Becsukom az ajtót, a bőröndöket ledobva közelítem meg az erkélyt, amit szélesre tárok, azonnal kisietek. A szám elé kapom a kezem, csodálattal nézek végig a város látképén, ami gyönyörűbb, mint bármelyik városé.
- Azta mindenit - suttogom ledöbbenve, el sem hiszem, hogy Zayn képes volt meghívni erre az útra. Pedig még ellenkeztem is az elején, elvégre a női büszkeségemnek lőttek, mindent ő áll, ami azért igazán túlzás...
Hirtelen két kéz fonódik a derekamra, összerezzenek, mégis az ismerős illat rögtön megnyugtat. Zayn belecsókol a nyakamba, mire akaratlanul is kiráz a hideg.
- Szinte egy perce sem vagyok még itt, te máris megjelensz - nevetek fel dallamosan.
- A közelben voltam, kértem a portást, hogy hívjon fel, ha bejelentkezel - vigyorodik el, lassan maga felé fordít, szenvedélyesen csókol meg. Óvatosan harapdálom alsó ajkait, amivel halk nyögést váltok ki belőle.
- Hiányoztál - simítok végig a bőrén.
- Ne aggódj, én is így vagyok veled - mosolyodik el, majd ujjait összekulcsolja az enyémekkel.
Elmélázva figyelem jóképű arcát, fogalmam sincs hogyan szerezhettem meg.
- Miért én? - lepem meg hirtelen, gyötör a kérdés, vajon mit látott bennem. Igaz, együtt vagyunk, de sose mondta el, miért is szeret. Egyáltalán nem vagyok különleges!
- Tessék? - vonja össze a szemöldökét furcsállva.
- Miért engem választottál, mikor szinte bárkit megkaphatsz? - ismétlem meg a kérdést kicsit másképpen.
Hitetlenül nevet fel, mintha nem hinné el, hogyan kérdezhetek ekkora baromságot.
- Imádtam, hogy utáltál - kezdi nevetve, nekem is el kell vigyorodnom a kezdeti kapcsolatunkra visszagondolva. - Aztán imádtam végig nézni, miképpen küzdesz a saját érzéseiddel, tudod, igazán vicces volt - tűr egy tincset a fülem mögé, aztán komolyabban folytatja: - Imádtam, hogy hatalmas szíved van, képes voltál mindig elfelejteni, mekkora seggfej vagyok, tényleg elfogadtál... - Hatalmasat sóhajt, feladja a sorolást. - Deon, lehetetlen összeszedni, szinte mindent imádok benned, bassza meg, de ez van - rántja meg a vállát tehetetlenül.
Nem tehetek róla, egy könnycsepp szántja végig az arcomat, szó nélkül bújok hozzá, jó erősen szorítom meg. Azt hiszem Zayn nem mindig mondta ki, mit érez, mert nem volt biztos abban, én mit mondanék rá. De ettől már soha többé nem kell tartania. Ösztönösen nevetek fel, sírva, mégis örömmel telve erősítem meg benne, hogy sose felejtse el:
Colosseum 2 | Flickr - Photo Sharing!- Imádlak, te seggfej!
Érzem rajta, ahogyan megfeszül szavaim hallatára, halkan motyogja a fülembe:
- Én még jobban...
Mert igen, Zayn Malik engem szeret, éppen annyira, mint én őt. Ezt pedig semmi és senki nem tudja megakadályozni. Legyen akár egy hazugság, a sajtó, a kicsiny önbizalmam, a rengeteg fáradság, egy féltékeny rajongó, a távolság... Bármi is álljon az utunkba mi át fogjuk vészelni. Méghozzá együtt.

VÉGE

190 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett...Elkepesztoen jo volt a befekezes minden gratulaciom es elismeresem a tied! Szerettem a.blogod az egyik kedvencem volt!Hianyozni fog Deon es Zayn meg Eric is...Az egesz sztori! Bamulatos volt!
    Remelem lesz meg sok ilyen jo blogod!
    Puszi: Zsofi Sipos
    U.i: Bocsi a.helyesirasi hibakert!!!:/ + En vagyok az elsoooo!!!;) + Nagyon szerettem a blogod es az irasod!!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Es meg hozzatennem hogy nagyon jo az fejlec!
      Puszi/2:Zsofi Sipos:):)<3

      Törlés
    2. Szia!

      Elmondani nem tudom mennyire hálás vagyok, hatalmas hálával tartozom, amiért most írtál. Jó érzés olvasni a soraidat, akaratlanul is már sírok, köszönök szépen mindent, fantasztikus vagy! <3
      A fejléc Fruzsi munkája, gyönyörű lett, nem igaz?

      Sok-sok, és még annál is több puszi, Azy

      Törlés
  2. Aww uristeeeen *o* komolyan sirtam , hogy vege eme tokeletes blognak, orulok hogy Zaynt valasztotta, es MINDIG is remenykedem hogy azert fogod folytatni, mert ezt ugyhagytad aba hogy lehetne ...Orokre ebbe a remenybe fogok elni , mert Never Sayn Never<3 imadlak draga Azy-m es ha ezt nem.is remelem kezdesz egy uj Zaynes blogot mert en csak errol tudok vagyi tudtam. Nagyin megtisztelo lene, mert te mint egy tokeletes iro aki ilyen jo vagy is nem is ilyen remek ZAYNes blogot ir azt megkell becsulni<3 imadlak<3 puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jenii!

      Én pedig most sírok, nem tehetek róla, annyira édes vagy, elmondani nem tudom mit jelent, ha megkedvelted a blogot, álmodni se mertem róla! Én is nagyon, de nagyon imádlak, köszönöm, amiért rengetegszer támogattál, fogalmam sincs mivel érdemeltem ki! Zayn-es blogot nem valószínű, de az írást nem fogom abbahagyni, ezt megígérhetem! Komolyan imádlak, hálás vagyok mindenért, csodálatos, elképesztő és az egyik legdrágább Olvasó vagy a világon! <333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
    2. jaj istenem , annyira orulok:33:$ es awww<3 imadlak<3 Te nalam elerted azt hogy .... Mivel en edig csak Zaynes blogot olvastam, de te elerted azt nalam draga Azym hogy ne csak Zayneset olvasak!:3<3 imadlak<3 es nagyon megtisztelo ha tenyleg en vagyok az egyik legdragabb olvasod, imadlak, szeretlek, puszi<3

      Törlés
    3. Most viccelsz? Még Te örülsz? Akkor mit mondjak én? El sem tudod képzelni mit okozol a szavaiddal, konkrétan könnyeimmel küszködve írok, hihetetlen vagy! Én is imádlak, nem lehetek elég hálás, amiért ennyire kedves vagy! <33333

      Törlés
  3. Úristen most sírok. Vége. Azy nagyoon de nagyon jó lett és nem akartam sírni de most azt csinálom. Azt hittem mindkettő nélkül fog majd élni de nem. Zeon lett és ennek annyira örülök. Köszönöm hogy hogy nem tudom hogy örömöt okoztàl ezzel a boggal nekem és még több más embernek. Imádom. Zeon ♥ most tényleg sírok. Jó éjszakát :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Én is, hidd el, nehéz felfognom, hogy végleg vége... Igazán boldoggá tesz, ha a befejezés tetszett, reméltem, hogy nem okozok csalódást! Jaj, ne mond ezt, én nem köszönhetem meg eléggé, hogy az utóbbi időben rengetegszer írtál, minden ok nélkül, köszönöm, köszönöm! Én pedig Téged imádlak, hálás vagyok, és nekem is potyognak a könnyeim! <3333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága Azy!
    Imádtam!!! Örülök neki hogy a Zeon páros együtt van! Annyira jó volt hogy sikerült megsíratnod! :) Ne haragudj,hogy eddig nem írtam, de a történeted hatása alatt voltam!!! Imádtam a történeted!!!
    Puszi:Zsani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsani!

      Juj, borzasztó jó érzés ezt olvasni, és köszönöm, hogy írtál, sokat jelent! Te is sírtál? Akkor legalább nem vagyok egyedül. Boldoggá tesz, ha a Zeon páros örömmel tölt el Téged. Hálás vagyok mindenért, tényleg, nem is tudom mit tudnék még mondani! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. hali! imádtam a karaktereket. nem tökéletesek és ez így volt jó. nem egy tucatblog, sőt ilyet még nem olvastam. nagyon jó a fogalmazásod. Váratlan fordulatok is voltak benne és ami leginkább tetszett, hogy ez nem One Direction blog volt, hanem Zayn Malik fanfic. Nem lett túl nyálas szerintem. az eleje volt nekem a favorite. a beszólások, csipkelődések és a kétely. Ez bejött. A másik blogod is nagyjából ezért tetszenek.
    Szoffe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Talán nem is tudod mit okozol a szavaiddal, irdatlanul öröm ezt olvasni! Hálás vagyok, amiért elolvastad, és most írtál. Fogalmam sincs mit mondhatnék még, KÖSZÖNÖK MINDENT, elképesztő vagy! <3

      Ezer puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!
    Ez volt a kedvenc blogom. De még mindig az. Nem tudom mit mondjak... meghatottam :) Eddig még nem irtam mert ide tartogadtam egy gyönyörű befejezéshez. És mivel irtam azzal azt szeretném "sugalni" hogy nagyon jó volt. A történeted eredeti volt, imádtam ahogy megszemélyesíted Deont. Komolyan a végén sírtam. Majdnem.Örülök a Zeon párosnak ♡.Imáádtam a történeted!!
    Puszil Becca ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Becca!

      Juj, tényleg? Ez rettenetesen boldoggá tesz, köszönöm, hogy elmondtad! Ha még meghatni is sikerült, hát hű, tényleg megérte megírni. Köszönöm, amiért írtál, és megosztottad velem a gondolataid! <333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  7. Wowww jobb befejezést el sem lehetett volna képzelni. Az igazat megvallva szívesen olvastam volna még az írásod....
    És hogy én sem maradjak ki, nekem is baromira fog hiányozni Deon, Zayn és Erik...és úgy MINDEN :)
    Talán soha nem írtam komit, amit így visszagondolva nagyon bánok, mert tudom hogy lehet örülni pár szónak is...de azt tudnod kell, hogy az elejétől foga olvasom és követem a blogot!
    Sokszor azt hittem hogy a Zeon-ahogy előttem írták-páros nem lesz együtt a végére, de mégis, ami feldobta az estémet ;)
    Azy, Te egy remek író vagy, ne hagyd abba amit csinálsz. Szívből kívánok neked minden jót a jövőre nézve ♥
    Követni fogom a másik blogod is, és remélem még sokat olvashatok Tőled!
    xx Patrícia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Hűha, igazán így gondolod? Fogalmam sincs mit tudnék mondani, jó olvasni, hogy hiányozni fog Neked is a történet, így nem vagyok egyedül. Nem kell bánnod, nekem az is rengeteg jelent, hogy most megtetted, hálás lehetek. Igen, azt hiszem mindenki hitte, még én is, a végére lett tiszta mi legyen. Patrícia, Te pedig egy remek Olvasó, hatalmas köszönettel tartozom, amiért most megörvendeztettél ezzel a kommenttel! Én is minden jót kívánok neked, és köszönöm, ha a továbbiakban még olvasni fogsz tőlem!:') <3333

      Végtelen sok puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azy!
    Imádom minden egyes sorát a blogodnak! El sem tudom mondani mennyire örülök , hogy Zaynnel újra összejöttek ! :) Azthiszem , szereztél magadnak egy örök olvasót ! :)
    Kata :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kata!

      Sokat, még annál is többet jelent, ha tényleg így van, és talán pár pillanatnyi örömet tudtam okozni. Juj, tényleg? Azt hiszem, Te pedig egy örökre lekötelezett és hálás bloggerinát! <3

      Töménytelen sok puszi, Azy

      Törlés
  9. Drága Azy!

    Megkönnyeztem azt a részt mikor Deon kimondta, hogy a válaszom igen! El sem hiszem, hogy vége. Hihetetlen, hogy többé nem olvashatjuk Deon és Zayn történetét. Nagyon fog hiányozni, de ilyen tökéletes befejezés miatt könnyebb lesz elengedni.
    Végig reménykedtem benne hogy Zayn-t fogja választani a végén annak ellenére hogy mennyi mindenen átmentek ami nem éppen jó volt, de a szerelem mindent legyőz! Boldog vagyok, hogy végül jóra fordultakna dolgok.
    Fantasztikus ahogyan befejezted. Csodàsan fogalmaztál és mint mindig most is magam elé tudtam képzelni az egész részt. Te vagy a kedvenc íróm bloggeren és az egyik legszerényebb ember akit "ismerek", mert bár személyesen nem tudom, hogy milyen vagy de abban biztos vagyok hogy sosem szálltál el magadtól. Eszméletlen vagy és nem kell megköszönnöd a kommentjeimet vagy a dicséreteimet mert mindet megérdemled. Remélem sok történetedet fogod megosztani velünk mert kár lenne elrejteni a nyilvánosság elől a tehetségedet!

    Milliószor ölel és puszil, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordi!

      Én sem hiszem el, hogy vége, iszonyatosan hiányzik már most is az írása, fogalmam sincs mit fogok csinálni szombat esténként... Hatalmas öröm tölt el, ha boldoggá tudtalak tenni a befejezéssel, tényleg őszintén bíztam benne!
      Te vagy a fantasztikus, komolyan nem tudom miképpen is hálálhatnám meg neked rendesen, hogy ennyire kitartóan írtál nekem folyamatosan, meg sem érdemeltem! Jesszusom, tényleg? Hűha, ő te jó ég, gőzöm sincs mit mondhatnék erre, sírok, köszönöm, köszönöm! Dehogynem kell, annyira bűbájos vagy, hálás vagyok, nem is tudom kifejezni mennyire. Szeretném elmondani, hogy rengeteget jelentett minden egyes kommented, ami feldobta a napomat! <3333

      Temérdek puszi és ölelés, minden ami jó, Azy

      Törlés
  10. Drága Azy!

    ÉLJEN ZEON!:D
    Majdnem sikítottam, mikor megtudtam. Annyira boldog vagyok. Kétségtelenül egymásnak lettek teremtve, tökéletes párost alkotnak. Most nagyon irigylek Deont, remélem tisztában vagy vele.:D
    Boldog vagyok, hogy rátaláltam a blogodra. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Boldog vagyok, hogy az olvasódnak mondhatom magam!
    És ez most akármennyire hihetetlenül, nyálasan, vagy furcsán hangzik, de azt hiszem igen. Merem állítani: példaképem lettél!
    Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!<3

    A legtöbb puszi és ölelés, Tina x

    Ui.: Imádom az új kinézetet is.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Rettentően örülök, ha tetszett a vége, reméltem, hogy nem lesz rossz, és ha jónak találod... Hát hűha, köszönöm! Én pedig boldog vagyok, amiért rátaláltál, írtál, és az Olvasómnak mondhatlak, meg sem érdemellek, köszönöm! És... azta, mit illik szokás ilyenkor kinyögni? Mindenesetre én nem tudom, hiszen próbálom összeszedni magamat... Borzalmasan sokat jelent, kifejezni is képtelen vagyok mennyire boldoggá tesz, ha példaképként szolgálok, álmodni nem mertem róla soha, el sem hiszem! Köszönöm, hogy ennyire rendkívüli, káprázatos vagy, KÖSZÖNÖK MINDENT és imádlak! <33

      A világ összes puszija és ölelése, Azy

      UI: A fejléc Fruzsi munkája, ugye milyen csodálatos? :)

      Törlés
  11. Drága Azy!

    Ennél csodásabb,romantikusabb, ötletesebb már nem is lehetett volna a befejezés!
    Annyira boldog vagyok, hogy Zayn-t választotta!!! Annyira jó volt olvasni, hogy így szeretik egymást és ez a Rómás kirándulás a végére...már el is felejtettem, hogy Zayn ezt ígérte régen. Ez óriási volt a végére. És az a szerelmi vallomás...én olvadtam el.
    Borzasztóan fog hiányozni nekem ez a bolg...ez volt az egyik kedvencem. Sosem fogom elfelejteni!
    Annyira csodásan tudtad leírni az érzelmeket és minden apró mozdulatot, hogy én is a történet részévé váltam! Köszönöm!
    Deont úgy ahogy van megszerettem!
    Az meg ahogyan Zaynt megalkottad imádtam, a tulajdonságait, a stílusát, a szavait, a viselkedését a lánnyal....nagyon sajnálom, hogy vége. Hiányozni fog róluk olvasni! De boldog vagyok, hogy ilyen szuper happy end lett!

    Fantasztikus írónő vagy!
    Puszi, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bius!

      Hihetetlenül örülök, ha a vége valamennyire mégis jól sikerült, csak remélni mertem. Igen, annyian Zayn-t pártolták, hogy nem volt szívem őket szétszedni. Nekem is nagyon, nagyon fog hiányozni, de ha nem vagyok vele egyedül, talán már nem is olyan rossz...
      Ha tényleg így látod, akkor azt hiszem nekem kell köszönetet mondanom, és nem csak ezért, hanem mert sokszor írtál Te is, amivel mosolyt csaltál az arcomra! Én pedig Téged imádlak, nagy megtiszteltetés, hogy az Olvasómnak mondhatlak, köszönöm! Te jó ég, azt is köszönöm, ha így gondolod, elmondani nem tudom mit jelent! <3

      Számtalan puszi, Azy

      Törlés
  12. Drága Azy !

    Mint eddig bármikor nehéz szavakat találnom ami. Tökéletes befejezése egy tökéletes történetnek. Bíztam abban , hogy Deon Zayn-t választja , hiszen annyi mindenen mentek keresztül. Imádtam ( vagyis még most is ) ahogyan leírod/leírtad Deon érzéseit. Számomra példa kép vagy , szeretnék olyan jó lenni egyszer mint Te.

    Szinte már a "kezdetektől fogva,, olvastam a történeted és meg kell , hogy mondjam egyből magával ragadott. Tetszett , hogy Deon nem vetette magát egyből Zayn karjaiba. Igazán különleges történetet írtál.

    Bár a történetet már lezártad , de biztos vagyok abban , hogy még sok-sok újabb olvasót kerít a hatása alá a blogod. Még csak annyit fűznék hozzá , hogy én is megkönnyeztem. Remek író vagy !

    Hatalmas ölelés: V.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vanessa!

      Nekem is nehéz most szavakat találnom, a példakép dolog a leggyengébb pontomnak mondható, ha valaki ezt írja, akaratlanul is elsírom magamat, annyira nehéz elhinnem, hogy tényleg ez megtörténhet! Ohó, ne viccelj, már most jobb vagy!
      Köszönöm. Köszönöm, amiért írtál, köszönöm, amiért ennyire aranyos, kedves szavakkal illetsz, köszönöm, amiért leírtad most a gondolataidat, elmondani nem tudom mennyit jelent! És legvégül köszönöm, hogy elkezdted olvasni a blogot, hálás lehetek, amiért az Olvasómnak mondhatlak, drága! <3333
      Neked pedig:

      A Föld legnagyobb ölelése, Azy

      Törlés
  13. Drága Azy!
    Habár én nem az elejétől kezdve követem a blogodat, amiért rettentően rosszul érzem magam, hogy ilyen későn találtam rá, de.. Sajnálom, hogy vége van. Néha, amikor egy szombati napom rosszul sült el, vagy kedvtelen voltam, eszembe jutott, hogy ma este fent lesz az új rész a blogodon, és rögtön faltam a sorokat. Imádtam olvasni az írásodat, semmi kétség, még most is imádom.
    Most itt szipogok, de nem tudom, hogy miért. Azért, mert vége lett, vagy azért, mert ilyen szépen lett vége?!
    'Ne sírj, mert vége. Mosolyogj, mert megtörtént.' Az epilógussal kapcsolatban..El sem hiszed, mennyire tetszett/tetszik. Az, hogy Zayn és Deon együtt vannak újra ahw.
    Hah, és én most elkönyveltem magamnak, hogy Te vagy a kedvenc bloggerinám. És ezt nem csak úgy írom, hanem ez igaz. Nagyon mást nem is tudok írni, mert képtelen vagyok felfogni, hogy vége, de ennek így kell lennie. A másik blogodat is folyamatosan olvasom, azt viszont az elejétől fogva, így valószínűleg legközelebb ott "találkozunk".
    Millió puszi: Vivien.<333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivien!

      Egyáltalán ne érezd emiatt rosszul magad, szerintem abszolút az számít, hogy végig olvastad-e. Márpedig nem is keveset! Nem tudom normálisan kifejezni mennyire boldoggá tesz, ha tényleg akár csak egy percre is, de örömet tudtam okozni, ez rengeteget jelent! Zeont már nem volt bátorságom szétszedni, ezért inkább így lett vége. :)
      Úristen, tényleg? Hűha, ez iszonyatosan jól esik, köszönöm szépen, hogy ennyire édes vagy! Én sem tudok most mit mondani, pedig úgy illene, hogy szépen szavakba öntöm mennyire hálás vagyok, mégsem sikerül eléggé! Mindenesetre köszönök szépen mindent, és én is iszonyatosan remélem, hogy még látom a nevedet! <333

      Milliónyi puszi, Azy

      Törlés
  14. Drága-egyetlen-utánozhatatlan-fenomális-imádnivaló Azy ♥!

    Mikor megláttam az új kinézetet, lehidaltam ♥ :) Mikor elolvastam az Epilógust, lehidaltam és majdnem felsikítottam ♥ :D Hala Zeon! :D Kicsit sajnáltam Eric-t, de a sajnálatom azonnal elszállt, amikor ahhoz a részhez értem, hogy Deon elmegy Zayn-hez és rendbe hozza a dolgokat...vigyorgok azóta is, mint a vadalma :DD A legeslegjobb rész talán az volt, amikor Deon Rómába utazott - repülős jelenet, megérkezés, ZAYN! :D
    Minden egyes részt imádtam ebben a történetben, de a legjobban talán azokat, amikben Zayn és Deon együtt voltak és minden rendben volt köztünk :) Hiányozni fog nekem, nagyon de nagyon ♥ :'(

    Ha emlékeim nem csalnak, utaltál a Stay with Me epilógusánál arra, hogy egy hét eltérés van a történetünk zárása közt...Bátran kijelenthetem, hogy ez volt az eddigi legjobb hét, ami eltelt a zárás óta :D

    További szép estét és kellemes hétvégét kívánok ♥! Imádlak, ha ezt még nem mondtam volna ;) ♥

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, kedves, imádni való, elképesztő, csodalátos Macy!

      Juj, ezt igazán jó olvasni, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Tényleg borzalmasan hálás vagyok, annyira, de annyira kedves és kitartó Olvasó vagy, mióta megtaláltad a blogot, folyamatosan írsz, rettenetesen sokat jelent! Szóval egy összesített hatalmas KÖSZÖNÖM-öt szeretnék most neked adni, azért mert eltántoríthatatlan voltál! Fantasztikus vagy, őszintén mondom! <3333 Én is nagyon imádlak!

      Puszi, Azy

      Törlés
  15. Szia :D
    ááááá Annyira de annyira imádtam !!! *-* A pillanatok amikor sírtam vagy nevettem .... Zeon forever ^^ és most amikor könnyezem hogy vége ennek a fantasztikus történetnek ..... Remélem majd kezdesz egy másik Zaynes blogot . Nagyon ügyes vagy csak így tovább !!!!!!
    Reni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Borzalmasan örülök, ha kitudtam belőled váltani bármiféle érzést, nekem ez nagyon fontos. Ne aggódj, az én szemeim is könnyekkel telnek meg, főleg, mikor ilyen édes dolgokat írsz! Nem hiszem, hogy másik Zayn-es blogot fogok írni, de a fanfictionöket nem fogom hanyagolni! Én is szörnyen sajnálom, amiért vége, hidd el! :(
      Köszönök szépen mindent, sokat jelent, hogy most írtál! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  16. Drága Azy!

    Imádtam! Rendszeres olvasód voltam, még ha te nem is tudtál rólam... :] Eleinte mindhárom blogodat figyelemmel kísértem, de a túl jó megjátszás sajnos eltűnt számomra, és ezt igazán fájdalom. Na de térjünk vissza a történetéhez. Imádtam, ahogy csűrted, csavartad a szálakat, ahogy formáltad a karakterek tulajdonságait, jellemzőit. Örülök annak, hogy így végződött, igazi "happy end"-et sikerült varázsolnod a végére. Szívből remélem, még találkozunk valamikor... :] Sok puszit és egy jó nagy ölelést küldök neked! Habcsócsók: Annie. :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Annie!

      Pontosan ezért kértem, hogy aki tud, az írjon pár sort, mert eszméletlen érzés tudni, hogy például te is olvastál, én mégsem tudtam róla. Igen, sajnos nem voltam tisztában a képességeimmel, túlvállaltam magamat, ezért zártam be, de hálás vagyok, amiért mindegyik blogomnak eddig bizalmat szavaztál.
      Hihetetlen, ha tényleg így gondolod, fantasztikus érzés ezeket olvasni, köszönöm szépen, hogy megosztottad velem! Én is nagyon, de nagyon remélem, boldoggá tenne! Köszönöm a kommentedet! <33

      Sok-sok puszi és ölelés, Azy

      Törlés
  17. Drága Azy! <3
    Egy álmomat váltottad valóra, hogy összehoztad Zaynt és Deont! Imádtam, azt az óriási, megdöbbentő tényt: miszerint Eric nem szerelmes Deonba. Az idős hölgy monológja is eszméletlenül tetszett! Nem találok szavakat, mennyire imádtam ezt a részt IS! Az egyik szemem sír a másik nevet. Sírok, mert vége lett a kedvenc történetemnek, ami annyira de annyira a szívemhez nőtt. Biztosan sírni fogok most, megint pedig nem vagyok egy sírós fajta, de kihozod a gyenge érzelmeimet komolyan :D Nevetek, mert most belegondoltam, hogy valószínűleg még egy év múlva is felfogok járni ide, minden szombat este, az új részért, és szerintem elolvasom a történetet még minimum 20x *-* Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus történetnek! Köszönöm, hogy megírtad, köszönöm, hogy összehoztad őket, méghozzá ilyen szépen! Mindent köszönök! :') És az Angyal az éjbent továbbra fogom olvasni, ez az egyetlen vígaszom! :D <3
    Nagyon nagyon nagyon imádlak, rettentően tisztellek és köszönöm szépen! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága! <3

      Hűha, nagyon boldoggá tesz, ha tényleg így gondolod, csak őszintén remélni tudtam, hogy így lesz! Én pedig nem találok szavakat, mennyit jelent a kommented, hálás vagyok, amiért leírtad nekem a gondolataidat, sokat jelent, hogy tudom miképpen vélekedsz! Én is iszonyatosan nehéz szívvel válok meg a blogtól, rettenetesen fog hiányozni. Ha tényleg felfogsz ide járni, beleolvasgatni, az rengeteget jelent! Ne viccelj, én tartozom köszönettel, amiért elolvastad, fantasztikus vagy, komolyan! Én is imádlak! <333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága Azy!

    Soha nem írtam még neked, de talán a felénél csatlakoztam az olvasóidhoz. Mégis le a kalappal előtted. Amikor megnyitottam a blogodat, úgy kezdtem neki, hogy mit tudhat ez a lány, hogy ennyi rendszeres olvasója van. Elég sokat, ezt bebizonyítottad. Imádtam az egész történetet, minden fordulatot és az összes karaktert. Tökéletes volt. Köszönöm, hogy olvashattam! (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi!

      Igazán örülök, hogy elkezdted olvasni a blogot, boldog vagyok, amiért az Olvasómnak mondhatlak! Hidd el, én még máig nem értem miképpen talált rám ennyi csodalatos ember, aki támogat az írásban, de rettenetesen hálás vagyok, most éppen pedig Neked!
      Tényleg számít, hogy mit gondolsz, ezért akaratlanul is meghatódom, ha tetszett a blog. Én köszönöm, hogy írtál és olvastál, sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  19. Drága Azy!
    Én tényleg olyan vagyok, hogy nem tudok hosszú véleményt írni. Általában ez azért van a kedvenc (amiben a tieid is benne vannak) blogjaim részeinek elolvasása után, mert egy kis részem sokkolódott! Nem tudom, hogy hogyan képes valaki,ilyen sorokat bepötyögni, mint amilyeneket Te! A történeted fordulatos volt, nem egy "elmegyek Londonba és Mrs. Styles leszek", az olyanokhoz hozzá se lehet hasonlítani! Izgalmas, érzelmes, jól kidolgozott részeid voltak, és tökéletesen megformált karaktereid! Egy élmény volt a történetedet olvasni! KÖSZÖNÖM!
    xoxo: Szocsiii
    Ui.: Azért mégis sikerült egy elég hosszú kommentárt írnom:')
    Ui2.: #TeamZeon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szocsi!

      Akkor most igazán megtisztelve érzem magamat, hálával tartozom, hogy megtetted nekem ezt a szívességet, és most írtál. Borzalmasan jól esik a szavaidat olvasni, sokat jelent, ha úgy gondolod valamivel kitűnik a blogom a többi közül. Köszönök szépen mindent. Azt, hogy nekiálltál olvasni a történetet, azt, hogy annak ellenére nem szokásod, most mégis írtál. <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  20. Édes Kedves Drága Azy! Tudnod kell hogy megint sikerült meg ríkatnod! Úr isten ezt elsem hiszem vége a blognak.
    Azt hiszem hogy hatalmas köszönettel tartozom neked hogy ezt a csodálatod történetet kigondoltad és természetesen kivitelezted, hogy mindíg gondoltál ránk
    az olvasóidra. Minden szombatomat megszínezted egy fantasztikus részel. Köszi hogy írsz/írtál. Én már miztosan a rajongód vagyok, de én sogadni mernék hogy nem vagyok egyedül. Remélem hogy
    írsz még egy-két jó kis blogot.:)


    Puszi: A legnagyobb 'rajongód'......alias: Jázmin <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, aranyos, édes Jázmin!

      Talán nem is sejted mennyit jelent, hogy ezt olvashatom. Fontos számomra, hogy érzéseket tudjak kiváltani, és ha ez sikerült...hát hűha! Én tartozom köszönettel, amiért rávetted magadat a blog elolvasására, nem volt rövid, le a kalappal előtted! Rettenetesen hálás vagyok mindenért, fantasztikus vagy! <3

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  21. óhh jaj hát ez is elérkezett..ezt az epilógust vártam is meg nem is.vártam mert kíváncsi voltam kit választ Deon és nem vártam mert tudtam hogy ez lesz utolsó rész.ezt a részt is csak úgy mint az összes többit imádtam,még emlékszem hogy egy téli napon találtam rá a blogodra és már akkor tudtam hogy jó lesz már akkor az egyik kedvencem volt.... hát még most..mára már a kedvencemmé az egyedüli kedvencemmé nőtte ki magát imádom imádom és imádom olyan kár hogy vége lett annyira örülnék ha lenn mondjuk 2. évad vagy valami ,de erre gondolom kicsi az esély.na jó most már befejeztem az "érzelgősdit"(mondjuk ez annyira nem volt az :D) nem akarom még egyszer elsírni magam.igen itt a végére sikerült megsiratnod annyira örültem hogy happy end lett...bár az elején azt hittem hogy akkor mégis egyedül marad főleg amikor a nénivel beszélgetett a repülőn...de végül mégis Zayn-t választotta (hál istennek).ez a rész nem is tudom az eleje engem meg mosolyogtatott de csak azért mert annyi minden kis apróság volt benne ami "hasonlított" rám :az első az volt hogy annyira izgultam hogy kit választ Deon(huh ez értelmes volt de remélem érteni fogod a lényegét xd) hogy már teljesen szétrágtam a számat és ekkor pont ahhoz a részhez értem amikor írtad hogy Deon is a szájat rágcsigálja(nem tudom ezen mi mosolyogni való volt de én mosolyogtam xd)aztán irod valahol hogy "a felhők felett" na erről meg az jutott eszembe hogy pont tegnap néztem meg a felhők fölött 3 méterrel c. filmet(ami nagyon nagyon jó film,neked is meg kell nézned bár szerintem már lehet hogy láttad)na itt meg már azért vigyorogtam mert még arra is sikerült rájönnöd hogy mit csináltam tegnap :DD (na jó nem annyira azon mosolyogtam itt már ez a tipikus mindjárt elbőgöm magam fajta mosolyom volt xd)utána meg már végig ez a mosoly volt az arcomon mondtam a végét meg is könnyeztem.imádtam ahogy kibékültek véglegesen is,nagyon tetszett mikor Zayn elmondta hogy mért pont Deon a szíve választottja(huh de szépen fogalmaz itt valaki :DD :P)nekem még az is tetszett hogy Rómát választottad utolsó helyszínnek (az a kedvenc városom oda mindenképpen elszeretnék jutni egyszer ,na ez most senkit sem érdekelt sebaj:DD)egyszóval mindent tetszett imádtam úgy ahogy volt.és így a végére bevallom hogy hiába a team Zayn csoportba tartozok azért egy kicsit sajnáltam szegény Eric-et.igaz hogy Deon a legeslegfinomabban próbálta vele közölni hogy vége én akkor is sajnáltam mind1.na én szerintem be is fejeztem mára tőlem így este éjfélkor ez is soknak számít,de nem baj akkor is írtam volna komit ha nem írod az elején de így meg már nem akartam várni vele reggelig :d (na hogy ezt most mért kellett veled közölnöm azt nem tudom de sebaj ez így jött ki:D).
    Ès végszóra én is csak azt tudom mondani hogy nagyon imádlak és tisztellek is és köszönöm szépen hogy részese lehettem ennek a csodálatos sztorinak!!:)<3 Bye!
    Kriszta xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Krisztina!

      Már előre nagyon sajnálom, hogy nem fogok tudni legalább egy a Tiedhez mérhető hosszúságú kommentet írni, egyelőre próbálom összeszedni magamat! Iszonyatosan boldoggá tesz, hogy vetted a fáradságot, és időt nem sajnálva összeszedtél ennyi mindent, ami eszedbe jutott! Az a sok párhuzam, ami véletlenül alakult a történet és a Te életed között, bámulatos, és igazán boldoggá tesz, ha ez megmosolyogtatott! Hatalmas öröm jár át, ha az utolsó rész tényleg elnyerte a tetszésedet, csak álmodni mertem erről! Köszönettel tartozom mindenért, amit most itt leírtál, rengeteget jelent, illetve azért is, hogy elolvastad a blogot - ami valljuk be nem lehetett egyszerű. Hálás vagyok mindenért! <33

      Puszi, Azy

      UI: Ne hidd, hogy az apróságok, amiket magadról elárultál, feleslegesek lennének, hatalmas öröm volt olvasni őket! :)

      Törlés
  22. Draga Azy!<3
    Oke,sirok.. Az oromtol es attol,h vege van a blognak.. Annyira halas vagyok.. Mindenert<3 elmondhatatlanul koszonom,h elkezdted irni ezt a fantasztikus blogot!:')) Emlekszem.. minden egyes resze tetszett:) volt amikor ugymond 'haragudtam' Rad,mert mar megint osszevesztek,vagy mert hihetetlenul hosszu resz volt,de nekem megis rovid:'D vagy eppen az miatt,mert pont a legjobb resznel fejezted be..:')
    Na.. Raterek a mai csodadra:) UURISTEEEN*-* Sikitva ugraltam,es hevesen gesztikulaltam,amikor feleszmeltem,h Deon,Zayn-t valasztotta!:') Hozza teszem,teljes mertekben koma voltam,de amint elolvastam,felebredtem,ugyhogy mostmar nem alszom:DD Istenkem:') Annyira cukik*-* Olyan boldog vagyok..!:')<3
    Koszonom,h olvashattam a Te csodadat:')<3 Biztos lehetsz benne,h nem fogom kitorolni,es egy kis nosztalgia celjabol,meg nagyon sokszor olvasgatni fogom! Istenem.. komolyan sirok..
    Meg egyszer: Nagyon Koszonom!<33
    Rengeteg puszi,es oleles: Lizi*-*
    U.i.: Fantasztikusan irtal/irsz es irni fogsz!<33:'))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lizi!

      Sokat jelent, ha tényleg kiváltottam belőled bármiféle érzelmet, csak remélni mertem. Itt csak én lehetek hálás, elmondhatatlanul örülök, hogy elolvastad a történetet, és most írtál is! Te jó ég, komolyan ennyire boldog voltál? El sem tudod képzelni mennyire jó érzés ezt olvasni! Én köszönöm, amiért az Olvasómnak mondhatlak, nem is érdemellek meg, borzalmasan kedves és aranyos vagy, és nekem öröm, ha még bármikor is olvasni fogod! Hihetetlen dolgokat írtál, még egyszer nagyon köszönöm! <333

      Még annál is több puszi és ölelés, Azy

      Törlés
  23. Szia!
    öszintén?elsirtam magam a végére padig sosem szoktam sirni!Már az elején megfogott valami ebben az egész történetben nem is tudom mi. talán Deon személyisége?nem tudom de mégis valamiért elkezdtem olasni.... és onnan nem volt megállás!telt az idö jöttek a részek és imádtam!a hangulatom sokszor attol függött éppen mi történt az egyik fejezetben.volt hogy mosolyogtam és boldog voltam mikor összejöttek!de volt mikor mindenkit elküldtem melegebb éghajlatra pont mikor szakitottak!hát igen teljesen beleéltam magam !sajnálom hogy vége lett de egyben örülök is!sajnálom mert szerettem ezt a történetet és örülök is egyben mert végre összejöttek és boldogok lettek!
    Köszönöm hogy elolvashattam és átélhettem magyarán szolva részese lehettem a történetnek!köszönöm az élményt!
    Puszi:Kíra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kíra!

      Jesszusom, rettenetesen sokat jelent, ha tényleg így történt, főleg, hogy nem szoktál sírni! Köszönöm szépen, amiért megosztod velem, miképpen találtál rá a blogra, és váltál egy nagyon, de nagyon aranyos Olvasómmá! Az pedig, hogy a hangulatod sokszor az adott résztől függ, elképesztően ledöbbentő, nem is tudom mit tudnék mondani. Az elején csak remélni mertem, hogy bárki is bele tudja élni magát a történetbe... Igazán boldoggá tesz, ha azt mondod, sikerült! Én köszönöm, hogy olvastad, most írtál, mert iszonyatosan meghatódtam! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  24. Szia (:
    Nagyon-nagyon szerettem(szeretem) a blogodat. Szerettem olvasni ahogy addig utálják egymást, mégnem egymásba szerettek.
    Be kell vallanom, hogy elkezdtem olvasni a blogot és mivel nem mentettem le, elveszett a rengeteg fanfiction között, és mikor újra rábukkantam, előröl kezdtem az olvasást. De most már nem is bánom, mert egyszerűen imádom. Sajnálom, hogy vége lett, mert ez volt a kedvenc fnfiction-jeim egyike :)
    Csak így tovább :) xx Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ennek kifejezetten örülök, sokat jelent! Boldoggá tesz, ha a blogot a második megtalálása után is elolvastad. Igazán köszönöm, hogy most írtál, és azt is, hogy olvastál!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  25. Szia.
    Az első szavam az lenne hogy NEEEEEEE! Nem hiszem el hogy vége komolyan sírtam és hisztiztem mikor megláttam hogy EPILÓGUS anyukám a megmondhatója... Gratulálok ehez a NAGYSZERŰ bloghoz IMÁDOM mindíg is IMÁDNI fogom...Szeretném elmondani hogy nagy megtiszteltetés volt végigolvasni a Történetedet! Köszönöm hogy megírtad! Nagyon tetszett a leges legutolsó rész! Fáj hogy vége van! Imádtam a karaktereket.! És mindent amit te itt leírtál!Boldog vagyok amiért Zaynt választotta! Remélem a következő blogodnak ugyanekkora sikere lesz mint ennek itt mert én azt is nagyon szeretem! Szeretnék sok sikert kívánni neked!
    Millió puszi Liza.
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hidd el, nekem is már most hiányzik az egész blog, de tényleg kis vigaszt nyújt, hogy nem vagyok vele egyedül! Ha pedig ilyesfajta erős érzelmeket tudtam kiváltani belőled, akkor borzasztóan boldog vagyok, soha nem gondoltam volna! Nekem nyújt örömöt, hogy elolvastad, szeretnem ezúton is megköszönni, sokat jelent! Emellett hálával tartozom, hogy most írtál, ráadásul ennyire aranyos dolgokat, köszönöm szépen! <3333

      Milliónyi puszi Neked is, Azy

      UI: Én pedig Téged imádlak! :')

      Törlés
  26. Kedves Azy!
    Zeon! Hát jaj,de örülök! Imádlak! Nem is tudom mit írjak... Egyszerre vagyok nagyon boldog,és eléggé szomorú. Nem akarom, hogy vége legyen!
    Amikor megláttam a "VÉGE" feliratot, egy hatalmas gombóc lett a torkomban és a hasamban. Megszakad a szívem, hogy a kedvenc blogomnak vége. Mindenesetre szeretném, ha tudnád; Imádom, ahogy írsz! Imádom ezt a blogot! Imádlak téged is!
    Mostanában olvastam pár blogot, de ez az összes körül LEGESLEGJOBB!
    Na jó mostanra fogalmam sincs mit írok! Valamit még akartam írni, de sajnos elfelejtettem... Ha eszembe jut írok még egy komit! ;)

    Ismételten Ámuldozó Rajongód,
    Darku

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Darku!

      Én pedig annak, hogy te örülsz! Elhiszem, valahogyan én is így vagyok vele, egyszerre vagyok boldog, amiért sikerült végig írnom, de közben szomorú is, mert többet nem tehetem. Nagyon sokat jelent, ha tényleg a kedvenceid közé tartozott a blog, köszönöm! Imádlak én is, iszonyú hálás vagyok, amiért írtál, tényleg jó érzés olvasni, mit gondolsz. Köszönök szépen mindent, elmondani nem tudom, mennyire boldoggá teszel, komolyan csak annyit tudok mondani: KÖSZÖNÖM! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  27. Drága Azy írónő!:)
    Itt voltam már a kezdetektől, de egyszerűen semmi inger nem vett rá, hogy egyszer is kommenteljek. Önhibám ez a szörnyű lustaság, pedig próbálok tenni ellene. A szememben mindig is az a nagy író, aki az olvasókból megmagyarázatlan és csodás érzéseket vált ki. Nálad ez sikerült! Bár én vártam valami belső hangra, valami belső ösztönzésre, ami nem azért nem jött, mert te rosszul írsz. Csak ez a fránya lustaság! Már az előző résznél is elkezdtem írni az első kommentárt, de egyszerűen az epilógushoz kívánt nyomot hagyni. Azy, te a szememben mindig is a tökéletes író leszel. Csodálatos ez a fanfiction, úgy-ahogy van. Sajnálom ezt a zavaros érzelmi kirohanást, csak te vagy az az író, akinek sikerült könnyeket kicsalni a szemeimből. Ne hagyd abba! Most be is fejezem, legyen ez a végszó...mert már a könnyektől épp csak elolvasom a közzététel rublikát. Csak ne hagy abba sohasem!
    Az első kommentjét begépelte, Elsa Bell

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Elsa Bell!

      Akkor csak még többet jelent, hogy most írtál, tényleg köszönöm örülök, hogy megtetted. Ráadásul ennyire édes dolgokat írsz, te jó ég, azt sem tudom mit mondjak, mindenesetre hálás vagyok, meg sem érdemlem! Elmondhatatlanul boldoggá tesz, ha sikerült ilyesfajta, sőt bármilyen érzelmet kiváltanom belőled! Jesszusom, most pedig elérted, hogy én is sírjak, kifejezni is képtelen vagyok, mennyire meghatódtam, mikor a soraidat olvastam, köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  28. Kedves Azy!
    Ritkán kommenteltem, nagyon ritkán, de most úgy éreztem muszáj. Méltó befejezést adtál a történetnek, de azért hiányozni fog.
    Örülök, hogy elolvashattam,
    Dana West

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dana West!

      Nagy öröm tölt el, hogy most mégis írtál, köszönöm szépen. Nekem is hiányozni fog, de jó érzés tudni, hogy nem vagyok egyedül. Én pedig boldog vagyok, amiért olvastál, és most írtál! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  29. Drága,Azy!

    Az epilógust is nagyon jól megírtad (csak úgy mit a többi részt) nagyon bíztam benne hogy nem kell csalódnom és Zayn-t fogja választani és lám tényleg :DD Nagyon örülök hogy ilyen jó befejezése lett :)
    Ami pedig az egész blogot illeti először is talán elmondanám hogy nagyon tehetséges író vagy és ez a történet úgy ahogy van tökéletes. Én személy szerint rettentő hálás vagyok neked amiért megírtad ezt a blogot és ezáltal annyi örömteli percet átélhettünk mi olvasók. Remélem hogy még sok-sok története fogsz írni és számíthatsz rá hogy én el fogom őket olvasni :)) <3333

    Puszii,Missszisza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Juj, igazán felemelő érzés ezt olvasni, köszönöm! Tényleg így gondolod? Te jó ég, ezzel sikerült könnyeket csalnod a szemembe, én vagyok hálás, amiért olvastál, és most írtál is, köszönöm, köszönöm, köszönöm! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  30. Drága Azym!

    Húúúúúúha... :)) Csodálatos lett a befejezés, örülök, hogy Deon Zayn mellett döntött. A lehető legjobb döntése volt. :) Nem tudom elégszer leírni Neked, hogy mennyire imádom ezt a történetet, az egyik kedvencem lett! Köszönöm, hogy megírtad, és hogy elolvashattam, nagyon jó élmény volt minden alkalommal olvasni minden részt. Na de nem írok regény, a lényeg, hogy imádom a történetet, imádlak téged is, és remélem, hogy az éppen íródó történeteden kívül még sok-sok egyedi történetet olvashatunk tőled. :) Jajj, és a végén, amikor Zayn megjelent és átölelte Deon-t, bekönnyeztem egy kicsit. :')

    Puszillak, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajj, megint elfelejtettem valamit. Jól van Bianka... Szóval, a kinézet is nagyon tetszik, valahogy ez az eddigi legjobb szerintem. :) A fejléc is nagyon jó lett. :)

      Puszi, Bius

      Törlés
    2. Drága Biusom!

      Boldoggá tesz, ha elnyerte a tetszésedet a befejező rész, csak remélni mertem. Imádlak, tudom, hogy nem mondom el sokszor, de elmondhatatlanul sokat jelent a támogatásod! Köszönettel tartozom mindenért, kitartó és kedves, aranyos vagy! Hálás vagyok mindenért, ezt sose felejtsd! <3333

      Puszi, Azy

      UI: Örülök, ha tetszik, a csodálatos Fruzsi munkája a fejléc, ugye milyen tehetséges?:)

      Törlés
  31. Drága Azy!

    Huh... Nem vagyok valami jó abban, hogy leírjam a véleményem, de megpróbálom... :)
    Imádtam az egész történetet. Mindig vártam a következő részt és mindig el is akartam olvasni, meg nem is. ( El akartam, mert már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz benne - hisz te mindig meglepsz, általában nem arra számítok ami egy-egy fejezetben végül olvasok, és nem akarom elolvasni, mert akkor tudom, hogy megint kell várni, majd egy hetet a következőre.)
    Az epilógus olvasása közben nagyon furcsán éreztem magam, izgultam és nem akartam, hogy vége legyen, mert ez az egyik kedvenc blogom és te nagyon jól írsz és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni az egészet, még egyszer legalább. Szerintem nagyon jó lett a befejezés és örülök annak is, hogy Deon Zaynt választotta!
    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a történetet! :)
    Puszi: Regina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Regina!

      Először is köszönöm, amiért mégis megpróbálkoztál egy komment írásával, igazán boldoggá tesz! Ha tényleg igaz, amit leírtál, és megleptelek, illetve érzelmeket tudtam kiváltani belőled...hát, nem is tudom mit mondjak, ez sokat jelent számomra. Jelenleg csak azt vagyok képes kinyögni, hogy igazán hálás vagyok a szavaid miatt, jobban örülök a tetszésed elnyerése miatt, mint azt Te el tudnád képzelni! Hálás vagyok, amiért elmondtad a véleményedet, köszönöm szépen! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  32. Drága Azy!
    Röstellem, hogy eddig egyszer sem írtam kommentet, és ez sem lesz valami hosszú és értelmes, de megpróbálkozom vele, mert ennyit megérdemelsz.
    Nem tudom, hogy találtam rá a blogodra, de azonnal beleszerettem. Rövid idő alatt kiolvastam az egészet, talán tizenhárom rész lehetett fenn, és rögtön feliratkoztam. Nem bántam meg, hisz' ez lett a kedvenc fanfictionöm. Imádom, ahogy írsz, remélem egyszer majd egy könyvedet tarthatom a kezedben.
    Az epilógust olvasva nem tudtam magam tartani - és nem is akartam -, nem fogom letagadni, sírtam. Sírtam, mert a kedvenc történetemnek vége, de tudom, hogy ezt már nem lett volna értelme tovább húzni, és a vége így jó, ahogy van. Tökéletes befejezés egy tökéletes blognak.
    Biztosan újra fogom olvasni, nem is egyszer, mivel megunhatatlan. Sok sikert kívánok a továbbiakban is a másik blogoddal, és még sok másikkal is! :)
    Dina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dina!

      Jaj, egy percig se bánkódj, már azért is hálás lehetek, hogy most írtál! Annyira jó érzés elolvasni, hogy milyen kapcsolatod volt a bloggal, köszönöm, amiért megosztottad velem! Egy könyv megírásáig még rengeteget kell fejlődnöm, de a tudat, hogy szerinted egyszer képes lennék rá, iszonyúan sokat jelent, köszönöm szépen! Tényleg újra fogod olvasni? Hűha, nem is tudom mit mondjak! Hálás vagyok mindenért, de komolyan, rengeteget jelent, amiért ennyire aranyos dolgokat írtál! Köszönöm a jókívánságokat is! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
    2. Kedves Azy, nem tudom ennyi év távlatából ránézel-e még a blogspotra, de azért jelzem: az ígéretem megtartottam, újraolvastam, még így félig felnőtt fejjel is imádom, és biztos hogy újabb évek múlva is ez lesz a véleményem!!! :) ;)

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Kedves Dianam!

      Néha meg felnézek igen, visszaolvasom én is! Nekem visszatekintve teljese más ez az egész, de mindig emlékeztet rá, hogy mennyire szerettem blogolni és írni, és mennyire jól esett olvasni a kommentjeiteket! Nagyon köszönöm, hogy írtál megint, gondoltam erre most válaszolok is, csak hogy tudd, hogy elolvastam és hálás vagyok érte nagyon, hogy írtál! <333

      Sok-sok puszi és szeret, Azy

      Törlés
  33. Drága Azy en csak annyit mondok,hogy csodalatos vagy!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, elképesztő, ha tényleg így gondolod! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  34. Uhh...hat ez....be kell vallanom megkonnyeztem..egyszeruen....csidalatos resz lett nagyon tetszett a leeto legjobb befejezes lett:)<33 :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Kifejezhetetlen érzés, ha sikerült ilyesmi érzelmet kiváltanom belőled, köszönöm szépen, amiért írtál! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  35. Nagyon ügyi vagy. Legjobb befejezés lett. Kicsit szomorú vagyok mert vége de legalább happy. Tényleg csodálatosan írsz.<33
    Pusszy Macy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Igazán örülök, ha tetszett a befejezés, annyira szerettem volna! Én is szomorú vagyok, de kárpótol, hogy ennyire aranyos dolgot mondtál! <33 Köszönöm!

      Puszi, Azy

      Törlés
  36. Nagyon szerettem ezt a "sorozatott" es elszomorit h vege lett de remelm tobb irasoddal is fogok talalkozni az elkovetkezokben...tenyleg nagyon jol irsz,igy tovabb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Hatalmas öröm tölt el, ha valóban így van, én is nagyon remélem, és köszönöm szépen, sokat jelent, hogy így gondolod! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  37. Ohh Drága Azy!

    Fájó szívvel kezdtem bele az utolsó rész olvasásába. Elkaptak az emlékek, amikor szinte beleszerelmesedtem ebbe a történetbe, amikor mindez a napjaim részévé vált.
    Csodálatos zárás volt, gyönyörű. Borsózott a hátam olvasás közben, és bevallom őszintén egy-két könnycseppet is elmorzsoltam.

    Mindemellett boldog voltam, amiért Deon végre döntésre jutott, és ez a döntés nem más lett, mint Zayn. Annyira, de annyira drukkoltam nekik. Olyan szépen felépítetted ezt a fejezetet, az Eric-cel és Zayn-nel való beszélgetés, illetve a Római vakáció is ezt példázza.

    Szépek együtt, annyira szeretik egymást, és ez jó érzéssel tölt el. Az a sok minden, amin együtt keresztül mentek, nem tudott végérvényesen közéjük állni. Édesen beszéltek egymásról, és a szerelmes jelenetek a szemeim előtt lebegtek.

    "Imádtam, hogy utáltál." - A kulcsgondolat ebben a részben, hiszen ez az utálat alapozta meg az ő kapcsolatukat.

    Talán sosem fogom tudni méltó módon megköszönni, hogy ilyen nagyszerű dolgot alkottál és mindez az életem része lett, mind a jobb napokban, mind pedig a rosszabbakban. Fantasztikus írónő vagy és csodálatos ember!

    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a történetet!
    millió puszi és ölelés, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága Camim!

      Elhiszem, az én szívem is sajgott, mikor megírtam, pláne a "Vége" szó bepötyögésénél. Elmondhatatlanul sokat jelent, hogy végig az olvasóm voltál, mindig nyomot hagytál, támogattál, nem tudom rendesen kifejezni mennyire boldoggá tettél. Minden, amit írtál, erőt adott, nem lehetek eléggé hálás! Igen, az a mondat eléggé lefesti a kapcsolatukat, jól kiszúrtad. Te jó ég, ne mond ezt, mert kis híján újra elkezdek sírni! Ha tényleg néha egy kis örömöt tudtam okozni, teljesen megérte, rettentően jól esik ezt olvasni! Őszintén mondom, hogy Te sokkal fantasztikusabb, kedvesebb és kitartóbb vagy, mint én, köszönök szépen mindent, többet között azt is, hogy olvastál! <333

      A legtöbb puszi és ölelés, Azy

      Törlés
  38. Szia! :D

    Hát elérkeztünk ide is, hogy az utolsó kommentemet írom Neked. Tudom, nem kellene szomorkodni, hiszen valami beteljesedett, egész lett, de egy akkor is keserédes a szám íze, mert olyan nagyon szerettem/most is szeretem a történetedet. Ennek több oka is van.
    Zayn a kedvenc tagom az 1D-ből, mert az a karakterű srác, akire felfigyelek... rossz fiús imidzs, igéző tekintet, szemtelen stílus, de hatalmas szív rengeteg érzelemmel. És te az ő karakterét éppen ilyenre festetted meg, ezért is ragaszkodtam annyira ahhoz, hogy Deon őt válassza.
    Egy másik oldalról megközelített ok, pedig a stílusod. Annyi rossz blogot olvastam, hogy kincsként kezelem az olyanokat, mint a Tiéd. Egyedi történet, kidolgozott karakterek, hibátlan helyesírás, ügyelsz a formára, kinézetre, valamint úgy fogalmazol, hogy azt öröm olvasni. Ügyesen csempészel bele utalásokat, amikre sosem felejtesz el választ adni, sejtelmessé, kiszámíthatatlanná teszed a történet. Képes vagy olyan dolgokban elbizonytalanítani egyetlen mondattal, amiben addig biztos voltam. Érzéked van az érzelmek átadására, amivel az olvasót meghatod, ez szuper, hiszen emiatt érzik az olvasóid közel magukhoz a történetet. Szóval író szemem (és szívem) is azt mondja, hogy különleges vagy.

    Megpróbálkozom a rajongói szívemmel is véleményezni, ami nem is lesz nehéz. Csodás, fantasztikus, elképesztő, káprázatos, ámulatba ejtő, fenomenális, lenyűgöző szédületes egy epilógus lett, ennél több szinonima nem jut eszembe, de úgy érzem, ezzel sem fejeztem ki, amit mind a rész, mind a történet iránt érzek. Annyira aggódtam, hogy Deon a magányt választja, hogy előtör belőled a feminista, és erős nőként egyedül akar boldogulni, de szerencsére a happy end a lehető legjobban alakult. Zaon lett a vége, ami simogatja a lelkem, de komolyan. Nagyon boldoggá tettél!

    Van még valami, ami miatt közelebb érzem magamhoz a Legjobb ellenség sztorit. Tudod, én reménytelen álmodozó vagyok, aki hisz abban, hogy az igaz szerelem létezik, ám az nem adatik meg mindenkinek, és azok a szerencsések, akik érezhetik, nem becsülik meg. Mindezek ellenére rendíthetetlenül kiállok amellett, hogy az igaz szerelem nem legyőzhető, nem gyengíti sem idő, sem távolság, sem akadályok. Kiállja a próbákat, a hányattatásokat, és beteljesül. Te ezzel a történettel megmutattad, hogy nem csak én gondolom így. Valamennyiszer boldog lehetett volta Zayn és Deon, mindig megakadályozta valami vagy valaki, ám ők nem adták fel. Már majdnem hagyták, hogy elszakadjon a közöttük lévő különleges szál, egy hajszálon múlott, de az igaz szerelem erejével visszataláltak egymáshoz. Tehát az én álláspontomat támasztottad alá. Köszönöm!

    Fájó szívvel kezdem begépelni az utolsó sorokat, és reménykedem benne, hogy érzed, mennyire közel áll a szívemhez a blogod, a történeted, és ezzel Te magad is. Egy írót az írása jellemez, hiába nem ismerlek, nekem ez elég.
    A legjobb ellenség számomra mindig egy különleges alkotás lesz, ahogy számodra is, hiszen rengeteg munka, erőfeszítés, ihlet van benne. Viszont hiányérzetemet a másik történeteddel fogom csillapítani, mert tudom, hogy az is éppilyen fantasztikus lesz.

    Köszönöm, hogy megírtad, hogy közzétetted, hogy olvashattam.
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Úristen, próbálom összeszedni magamat a kommented után, elmondani is képtelen vagyok, mennyire meghatódtam, mikor végig olvastam. Először is borzasztóan jó és felemelő érzés olvasni, ha tényleg tetszett neked a történet, Deon karaktere és Zayn-é is. Rettenetesen sokat jelent, csak álmodni mertem az elején, hogy annyira fantasztikus és csodálatos Olvasóim lesznek, mint Te! Az pedig, hogy hiszel az igaz szerelemben, és kedvedre tett ez a befejezés, csak még tetézi a helyzetet, fogalmam sincs mit mondhatnék! Köszönöm szépen, hogy olvastál, nagyon, de nagyon hálás vagyok! <333 :')

      Puszi, Azy

      Törlés
  39. Megkönnyeztem a végét. Tesóm csak néz ilyen 'mi van ezzel' fejjel. Erre én: Vége lett a legjobb blognak mit valaha életembe olvastam. Ez a blog lehetett volna egy könyv is akár. Nagyon jó volt az egész. Csodás író vagy. Remélem nem hagyod abba az írást, de úgy érzem ez nem is fog bekövetkezni. (Ezt jól megmondtam.) De hidd el, ha új blogot kezdesz a Louis-os mellé én ott leszek. :) Ebbe a blogba nem volt semmi unalmas. Nem úgy mint még a LEGJOBB KÖNYEKBE is, hogy becsúszik egy-két unalmas rész, itt minden izgalmas volt. Mi vagyunk a SZERENCSÉSEK, hogy olvashattuk. Imádlak. <3
    Sok-sok puszii: Edinaa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Juj, ha valóban így történt/gondolod, akkor iszonyatosan boldog vagyok! Az a gond, hogy ilyen helyzetben szörnyen nehezemre esik egy normális köszönöm-félét összehozni, mert sokat jelent, amit írtál, meg sem érdemlem! Én is imádlak Téged, hihetetlen hálás vagyok mindenért! Köszönöm, hogy olvastál és most írtál is! <333

      Sok-sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  40. Kicsordult egy könnycsepp. Komolyan mondom, ha egy három sorral tovább tart, elbőgöm magam.. Na, de a történet. Imádtam minden egyes betűjét de tényleg. Annyira szurkoltam, hogy Zayn legyen az és olyan szinten beparáztam, mikor Erichez ment, hogy az hihetetlen. Jó, mondjuk az tény, hogy Deon személyiségéért sosem voltam oda túlságosan, mert véleményem szerint nem kevésszer iszonyú önző volt, mégis úgy érzem, megérdemelte a boldogságot Zayn oldalán. Ericet se bírtam, nem tudom miért, talán csak mert be akart férkőzni -a számomra szent, és sérthetetlen- Zayn helyére..
    Mindezek ellenére elmondhatatlanul közel állt a szívemhez a történet és -a még mindig önző :D- főszereplő is. Számtalanszor sírtam, és nevettem együtt Deonnal. Szurkoltam nekik, utáltam Zayn-t, mikor ő is utálta, egyszóval úgy írtad meg ezt az egészet, hogy bele tudtam magam élni.
    Én csak azt mondom, hogy ha ez egy könyv lenne, én megvenném.:')
    Köszönöm, hogy olvashattam.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Hűha, ez sokat jelent, boldoggá tesz, ha kitudtam belőled váltani ilyesfajta érzelmeket! Hihetetlen, hogy ezeket mondod, annyira örülök most ennek, te jó ég! Igen, Deon eléggé sokszor viselkedett önző módon, de mivel ember, és hibái vannak, így úgy gondoltam, nem lesz tökéletes főszereplő. :)
      Komolyan mondom, hogy nem gondoltam volna legmerészebb álmomban se, hogy sokat fog jelenti a blog! Hálás vagyok mindenért, köszönettel tartozom, amiért olvastál! <3

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  41. Drága Azym!

    Próbálom összeszedni a gondolataimat, hiszen ez az utolsó kommenteim egyik ebben a blogban..
    Először is szeretném megköszönni, hogy elkezdted ezt a fantasztikus történetet, nem adtad fel sose és végigvitted a prológustól az epilógusig. Ilyesmire nem mindenki képes, hidd el!
    Megköszönném egyik barátnőmnek is, hogy ajánlotta nekem a blogot annak ellenére, hogy tudta, nem szeretem az 1D-t.

    Az epilógusról: Szerintem tökéletes lett. Egy tökéletes történet tökéletes befejezéssel. Legalábbis számomra ez egy ideális befejezés és blog.
    Tetszett, hogy két szálon futott - a múltban és a jelenben. Az is tetszett, hogy nem ment át nyáladzásba onnantól, hogy összejöttek, és az is, hogy mindketten erősek és függetlenek maradtak Zaynnel.
    Az, ahogy Eric-kel szakítottak is jó volt. (Nem lett volna reális, ha a srác elkezd törni-zúzni és őrjöngeni, nem illett volna a karakteréhez és először féltem is, hogy valami ilyet fogsz írni - persze feleslegesek voltak az aggodalmaim. Mivel most is odafigyeltél minden kis részletre, ahogy a fontosabb dolgokra is.)
    Láttam, hogy volt, aki írta, hogy sírva fakadt olvasás közben. Nos, én nem pont így reagáltam - mivel elég rossz napom volt, amikor olvastam, de maga a rész ettől még zseniális maradt. Azt hiszem, én csak beleéltem magam Deon szinte felhőtlen boldogságába és kiélveztem a történet hangulatának utolsó pár cseppjét is.

    Először is amiket imádtam a Deon-ban: a hevességét, enyhe feminizmusát - ha szabad ilyet mondanom, azt, hogy zárkózott, senkinek nem mutatja meg, mit érez - eleinte, makacssága is megfogott, az, ahogy és amiért rendet rak a szobájában, a motorozás, az, hogy nem hátrál meg, a kezdetleges és elég egyoldalú kapcsolata Sandy-vel, az, hogy szeret fehérneműben tellegni otthon, egyszerűen mindent.. :')

    Amit Zayn-ben szerettem: Ez kicsit bonyolultabb.. A történet elején nagyon nem tudtam megbékülni azzal, hogy Zayn Zayn Malik, hogy 1D tag, és főképpen azzal, hogy ez egy 1D fanfiction. De később akár akartam, akár nem, elkezdtem szeretni a karakterét. És akkor döntöttem úgy, hogy elfelejtem azt, hogy ez a zenekar az 1D. Elkezdtem nem úgy gondolni rá, hogy 'A One Direction', hanem úgy, hogy egy zenekar, amit One Direction-nek hívnak. Ami szerintem nagy különbség. Na, de eléggé eltértem Zayn-től.
    Szóval miután félretoltam az aggályaimat, nagyon megszerettem Zayn-t is. Az, hogy olyan gyorsan felkapja a vizet és, hogy ha nem uralkodik magán, képes olyanokat bántani, akiket amúgy szeret, nem tudom, miért, de megfogott. Azt hiszem én mindig is inkább a rosszfiúk felé hajlottam. :)
    Tetszett, hogy nem mindig vette komolyan Deon-t, hogy a sértésein sokszor csak nevetett és inkább ugratással reagált, viszont ha a lány eltalált egy-két olyan pontot, akkor felvette a kesztyűt és ő is vitatkozni kezdett.
    Szerettem benne, hogy tudott kedves lenni.. Hogy miután egyszer bántotta Deon-t, már úgy viselkedett vele, hogy tudta, képes kárt tenni benne, ezért inkább óvatos volt és vigyázott rá, mint egy porcelán babára. Tetszett, ahogy védte Deon-t. Azt hiszem elég hasonló ez a szereplőd, mint az én úgymond 'álompasim'. Most ennyit tudok róla mondani, de azt hiszem ez elég is.

    (Ez a kommentem első fele, mert olyan hosszú lett, hogy nem engedi egybe elküldeni.. >.<)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Itt a kommentem második fele.)



      Összesített véleményem a blogról: Rosszat egyáltalán nem tudok mondani, de nem is akarok. Az egésznek volt számomra egy magávalragadó hangulata, amit imádtam. Be kell vallanom, sokszor menekültem ide, az oldaladra és bújtam a soraid mögé a világ elől és ez sokat segített. Bár lehet, hogy ez furán hangzik..
      Szerettem, hogy minden kis részletre odafigyeltél - nekem úgy tűnt. Hibát, talán helyesírásit lehetett találni, azt is azért, mert minél előbb akartad hozni a részt - legalábbis én így hiszem.
      A kedvenc témám az volt, amikor a háttér hó volt és a fejléced kék, Sandy-vel középen. Olyan jó volt az elején télies írásodat olvasni azzal a háttérrel.
      A cselekmény is teljesen kifogástalan volt. Az, hogy sokáig nem mondták ki, még maguknak sem vallották be, hogy együtt vannak, nekem az is nagyon tetszett, ahogy küzdöttek egymással, főként Deon a saját érzéseivel.

      Ismételni tudom csak önmagam, nekem ez az egész történet tökéletes, úgy jó, ahogy van. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, az hogy véget ért. De nem lett volna jó, ha tovább nyúlik, mert az már nem lenne ugyanaz. Említettem már, hogy az időzítésed is tökéletes? Mert az. :)

      Nem is tudom, mit mondhatnék még.. Azt hiszem mindent leírtam, amit szerettem volna.
      Még egyszer köszönök mindent! Szerintem te egy nagyon tehetséges és nagyszerű író vagy. Az, hogy szíved-lelked beleteszed az írásaidba igenis meglátszik rajtuk, pont ettől különlegesek. Gratulálok! Eszméletlenül ügyes vagy! Csak így tovább! Remélem még sok blogodat olvashatom és a későbbiekben talán egy könyvet is a kezemben tarthatok tőled. :’)

      U.i. 2/1: Ez kicsit olyan mintha elbúcsúznék tőled, de szerencsére csak Deon-tól és Zayn-től veszek búcsút. :) Tudod, mikor olvasom valaki írásait mindig úgy érzem, hogy egy kicsit közelebb kerülök az illetőhöz. Ez veled is így van, csak ezt még erősebben érzem - ne érts félre semmit, csak gondoltam leírom az ilyen dolgaimat is. Egyszer írta valaki neked, hogy úgy érzi, sokban hasonlítotok, én voltam az. Emlékszel? Ez egyre jobban erősödik bennem.. És nem ‘szerettem beléd’ vagy hasonló, szóval mint már mondtam, ne értsd félre. Csak érdekesnek tartom ezt az egészet.. Ennyi. :’)

      U.i. 2/2: Tegnap olvastam el ezt a részt, de aludnom kellett egyet a kommentem előtt, mert tudtam, hogy akkor még olyan friss volt az egész, hogy nem sikerült volna megfelelően leírnom a gondolataimat.
      Még egyszer köszönök mindent!

      Szeretettel Vi

      Törlés
    2. Drága Vim!

      Na jó, az első gondolatom ez volt: WÁO! Őszintén nem tudok mit reagálni, lesokkolt, amiket olvastam, rengeteget jelent, ha tényleg ezek a gondolataid. Az, hogy a One Direction nem a szíved csücske, mégis elolvastad a blogot, csak még inkább boldoggá tesz, fogalmam sincs hogyan tudnám megköszönni! Hatalmas örömet okoz, minden, amit írtál! Boldoggá tesz, minden, amit elmondtál magadról, jól esik, hogy hasonlítunk, illetve bármikor is örömet tudtam okozni a történettel. Hálás vagyok annak a barátnődnek, aki ajánlotta, egyáltalán maga a tudat, hogy valaki ezt a blogot említi, már borzalmasan meghat!
      Köszönök szépen mindent, elmondani nem tudom, mennyit jelent, hálás vagyok, amiért olvastál, de tényleg! <3333

      Puszi, Azy

      UI: Sajnálom, hogy csak ennyit tudtam összeszedni, mikor Te kisebb regényt rittyentettél ide!

      UI2.: TÉNYLEG köszönök mindent!

      Törlés
  42. Válaszok
    1. Ezt igazán jól esik olvasni, köszönöm! <3

      Törlés
  43. Drága Azy! Egyszerűen elmondhatatlan az, hogy milyen jòl írsz! Az elején megijedtem, hogy esetleg Ericeg vàlasztja és Zayn marad egyedül. Örülök, hogy végül nemígy letg! A többi blogodat is olvasni fogom! Ehhez a bloghoz ez az első komim, de mielőtt kiírtad volna màr előtte tudtam, h
    ogy valamit írok majd neked. Az íràssal csak így tovàbb!! Puszi: Kitty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Egyszerűen az elmondhatatlan, hogy mennyit jelent, hogy most kommenteltél nekem, annak ellenére: nem szoktál. Köszönettel tartozom, hálás vagyok, amiért olvastál! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  44. Kedves Azy! Már egy ideje olvasom a blogjaidat és még most sem találok rá szavakat. Egyszerűen, ahogy fogalmazol az egy áldás. Nem csak neked, az olvasóidnak is!:D
    Sokszor azon kapom magam a részek olvasása közben,hogy vagy vigyorgok, vagy sírok, vagy görcsben van a gyomrom.. Hihetetlen. Én is próbálkoztam már az írással,de valahogy sosem jön össze.. ezért inkább olvasok(: És elmondhatatlanul örülök,hogy az olvasód lehetek és,hogy egyáltalán megtaláltam a blogodat. (Mármint nem ezt,hanem még a legelsőt:D) További sikereket (: Puszi: Babbie..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Babbie!

      Nagyon boldog vagyok, amiért most írtál, és iszonyatosan jó érzés olvasni, hogy tetszett! Ha valóban kitudtam váltani belőled érzelmeket, akkor hatalmas öröm tölt el. Én tartozom hálával, amiért olvastál, nem tudom eléggé megköszönni! Valóban az ez előttieket is olvastad? Hűha, azt hittem a SNH-et már mindenki elfelejtette. Mindenesetre tényleg hálás vagyok, köszönök mindent! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  45. Drága Azy!
    Azt hiszem, még nem írtam megjegyzést, pedig az összes történeted olvasom/olvastam, és ezt is az elejétől fogva nyomon követem. Sokszor nevettem, sírtam, együtt izgultam a főszereplőkkel, mindig izgatottan vártam az új részt. Nem tudom, az elején tudtad-e, hogy mit szeretnél írni a folytatásban, mindenesetre én sosem hittem volna, hogy Deon egyszer azzal a fiúval lesz együtt, akivel jól összevitatkozott egy kávé miatt. Jót derültem a vitáin Zayn-nel, és vigyorogva olvastam, amikor kezdtek komolyra fordulni a dolgok. A vége felé, amikor Deon választás elé kényszerült, egy kissé bizonytalan voltam, azt hittem, végül egyiküket sem válassza, viszont titkon reménykedtem benne, hogy igenis Zayn nyeri el a szívét. Csodás ötleteid vannak, remekül fogalmazol, remélem még sok történetet olvashatok tőled, Louis-os blogod is nagyon tetszik! :)
    További sok sikert!
    Nessa. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nessa!

      Sokat jelent, ha kitudtam váltani belőled érzelmeket, ez fontos számomra, mint ember, és mint író. Nagyon jó érzés ezeket olvasni, nem tudom elégszer megköszönni, hogy olvastál, mert rengeteget jelent! Hálával tartozom, amiért a Louis-os blogomat is követed! Köszönök mindent! <333 ( Sajnálom a komment rövidségét, többet érdemelnél, de képtelen vagyok ilyen helyzetben normálisan írni...:( )

      Puszi, Azy

      Törlés
  46. Drága Azy!

    Sose kommenteltem neked, amit őszintén sajnálok, de valamiért mindig az volt a fejemben, hogy majd az epilógusnál kifejtem a véleményemet az egész történetről.
    De most teljesen tanácstalan vagyok. Azt sem tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy egyelőre el sem tudom képzelni az életem a Legjobb ellenség nélkül. Minden szombaton úgy keltem fel, hogy ma jó napom lesz. Semmi se ronthatja el, hiszen ide új fejezet érkezik. Minden percben frisitettem a blogger- fiókomat, abban reménykedve, hogy talán már felraktad. Volt, amikor nem bírtam tovább, és elaludtam, de másnap reggel tudtam, hogy már megérkezett a fejezet.
    Az egészet imádtam. Volt, amikor utáltam Deon-t, mert annyira makacs, de ugyan akkor imádtam, mert a történeted része. Zayn-el is ez a helyzet. Utáltam, mert olyan 'Zaynes'. Haha, nem tudom megfogalmazni milyen... egyszerűen Zaynes. Aztán jött Sandy és Eric... amikor megláttam ezt a két nevet, már ösztönösen elkezdtem izgulni. Mindig megleptél.
    Amikor elkezdődött az epilógus, már azon gondolkoztam, hogy most hogyan tovább. Mi lesz velem a történeted nélkül? Unalmas szombatok, vagy vasárnap reggelek... üres hétvégék. Még mindig nem tudom.
    Tudod, a Legjobb ellenség, olyan szinten belopta magát a szívembe, hogy te azt el sem tudod képzelni. Senki se tudja elképzelni... ez a fanfic már az életem része lett, akármennyire is hihetetlen.
    Nem is tudom mit írhatnék még... csak egy szó: KÖSZÖNÖM. Hogy szebbét tetted a napjaimat, hogy megírtad... mindenért.
    Remélem, hogy minden álmod valóra válik, mert belőled még nagyon sikeres író nő lehet. Csak bízz magadban, mert nagyon tehetséges vagy!

    Ölel: Alice

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alice!

      Éppen ezért még többet jelent, hogy most megtetted. Ahogyan az is, amiket itt most leírtál, elképzelhetetlen volt mindig is számomra, hogy valaki ennyire várja a részt, és örömet tudok okozni vele. Hihetetlen, tényleg nem találok szavakat! Egyszerűen mindjárt elsírom magamat, mert soha, de soha nem reméltem ennyire fantasztikus Olvasókat, akik közé Te is tartozol! Én sem tudom, hidd el, de megkönnyebbülést jelent számomra, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Irdatlanul hálás vagyok mindenért, komolyan elmondani is képtelen vagyok, mennyire boldoggá tesz most ez a komment, hálás vagyok! Köszönöm, amiért olvastál, és most elmondtad mit jelentett számodra, mert ez egy világgal ér fel nekem! KÖSZÖNÖM! <3333 :')

      Puszil és ölel, Azy

      Törlés
  47. Drága Azy!

    Hát ezt is megértük, egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy vége van a történetnek, és előre is bocsánat a néhol értelmetlen mondataimért, de még teljesen a hatása alatt vagyok a résznek. Emlékszem, amikor egy éjszaka alatt végigolvastam az egész sztorit és hatalmas vigyorral az arcomon ültem a gép előtt. Mindig is egy ilyen Zaynt képzeltem magam elé. Egy makacs, néha végtelenül bunkó, de mégis szenvedélyes Zaynt, és talán ezért imádtam meg ennyire a blogod. Hiszen minden itt volt, amit úgymond "megálmodtam" Malikban.
    Nem hazudok, ha azt mondom, ennél jobb sztorit életemben nem olvastam. Minden szál már az elején pontosan ki volt dolgozva, a csúcsot mélypont követte, semmit sem lehetett előre tudni, és EZ TETTE TÖKÉLETESSÉ. Nem egy habos-babos tiniálom, egy sablon történet, ahol a lány már az elején a karjaiba borul a fiúnak, a 10. résznél már jegyben járnak, a 15. részben összevesznek, de azért a 25. rész környékén minden vergődés után egymásra találnak. EGYEDI, FANTÁZIADÚS sztori, és valljuk be, sok lány álma - hiszen ki ne képzelte volna magát Deon helyébe? :)
    A másik, ami megfogott a történetedben, az pont ez. Könnyedén beletudtam magam képzelni bármelyik szereplő helyébe, legyen az Deon, Sandy vagy éppen Zayn. Minden apró mozzanatot, amit leírtál,mintha én magam éltem volna meg. A veszekedések, az érintések, minden annyira valóságos volt, ami azt mutatja, amit már oly' sokszor hangsúlyoztam: REMEK ÍRÓ VAGY, és ezt nem győzőm elégszer elmondani.
    Őszintén megmondom, eleinte igen szkeptikusan láttam hozzá. Annyi, de annyi blogot láttam már, ahová millió meg egy ember iratkozott fel, és ugyanennyi kommenttel bombázták részről- részre az írót. Kíváncsian láttam mindegyikhez, és mindegyiknél rá kellett jönnöm, hogy a szokásos unalmas sablon sztori, de a jelek szerint ez kell az embereknek. És akkor jöttél te, aki teljesen rácáfolt erre. Soha életemben nem olvastam el egy blogot sem ennyi idő alatt, és talán ami a legfontosabb: egyiket sem élveztem ennyire.
    Nem hazudok, ha azt mondom, könnyeket csaltál a szemembe a végével, hiszen ki ne várta volna ezt a percet? Az elejétől ezért drukkoltam, hogy Deon és Zayn végre boldogan egymás karjaiba boruljanak.:) Tökéletes volt ez a befejezés, de ennek a történetnek nem is járt más.:)

    Fogalmam sincs, mit mondhatnék még. Boldog vagyok, amiért ilyen szép vége lett a történetnek, de mégis szomorú vagyok. Annyira a szívemhez nőtt az egész történet, hogy még egy darabig biztosan fel fogok járni az oldalra, csak úgy benézni, hátha van valami új, már csak megszokásból is. :)
    Szeretném megköszönni, hogy ilyen csodás blogot hoztál létre, köszönöm, hogy olvashattam, köszönöm , hogy annyi csodás percet okoztál nekem ezzel! :)
    Annak ellenére, hogy ott a másik, egyébként fantasztikus Louis fanfictionod, az én szívemben A legjobb ellenségnek nincs vetélytársa, és nem is lesz. :) <3

    További sok sikert szeretnék kívánni a Blogger világában,megérdemled a sok-sok olvasót és kommentet. Csodálatosan írsz, Azy, és tudom annyiszor elmondtam már, de talán még nem elégszer.:)
    Rám számíthatsz továbbra is, és annak ellenére, hogy már pár sorral fentebb elmondtam, talán ez lenne a legjobb végszó: A legjobb ellenségnek nincs vetélytársa a szívemben, és soha nem is lesz! Team Zeon mindörökké! :) <3

    Sok-sok puszi, Lily


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lily!

      Bevallom őszintén, most csak kapkodom a levegőt, teljesen lehengerelt, amiket itt írtál, el sem hiszem, hogy ezt pont Te, egy fantasztikus, csodálatos író mondja nekem, hatalmas megtiszteltetés! A véleményed rengeteget számít, a történetről és a karakterekről is. Borzalmasan sokat jelent, ha tényleg így gondolod! Iszonyatosan hálás vagyok mindenért, még egy ilyen kedves, aranyos Olvasót, mint Te, ó jó ég! Boldoggá tesz minden, amit írtál, az is, hogy olvastál, nem tudom elégszer megköszönni, megmondom nyíltan, hogy sírok, fogalmam sincs mit tudnék mit mondani, köszönettel tartozom mindenért! <333

      Száz millió puszi, Azy

      Törlés
  48. Drága Azym!

    Sajnálom, hogy nem írtam az előző részhez de most érkeztem csak haza. :) És mire jövök haza, hm? Hogy a kedvenc blogomnak vége... :( Brühühü
    Fogalmam sincs én mit mondhatnék, mert számomra ez nem csak egy blog volt. Hisz hasonlítok Deonra, ergo rád is így nagyon megkedveltelek. :) Sokszor elgondolkodtam a történeteden, csodás dolgot alkottál! A bolgod végnek örültem, a befejezés pedig tökéletes lett, de tőled nem is vártam volna mást. :D Kedvenc párosom lett Deon-Zayn! Nem tudom jól leírni milyen üres űr keletkezett bennem, hogy többé nincs ez a blog...de hát egyszer minden jónak vége, és ez esetben is fájdalmas a búcsú. :(
    Nem fogom elfelejteni ezt a történetet ahogy téged se!

    Szeretlek, Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodóm!

      Egyáltalán nem kell emiatt bocsánatot kérned, eddig mindig írtál, ahogyan most is, számomra ez már így is hatalmas öröm! Én is így vagyok most minden kommenttel, úgy érzem, cserben hagytam most mindenkit, mert sokkal, de sokkal több köszönetet érdemelnétek, többet között Te is, de képtelen vagyok megszólalni a kedvességek láttán. Nagyon, de nagyon, nagyon, nagyon sokat jelent, hogy olvastál és folyamatosan támogattál, köszönöm szépen, hálás vagyok, és kizárt, hogy elfelejtselek! <33333

      Én is szeretlek, Azy

      Törlés
  49. Szép napot!
    Kezdem a végével, amivel szerintem a legtöbb olvasódnak örömet okoztál. A legjobb választás Zayn volt, szerintem remekül döntöttél, de engem nagyon érdekelne, hogy Te miét őt választottad?
    Az egyik kedvenc blogom ért most véget, így nem tudok sokat mondani, de búcsúzkodni nem szeretek, mert az nem az én stílusom.
    Remek blogot vezettél, jobbnál jobb fejezeteket publikáltál, rengeteg olvasót tudhatsz magadénak, szerintem ennél többre nincs is szükség ahhoz, hogy ne fájó, hanem elégedett legyen a búcsú.
    Gratulálok a remek történethez, és a még remekebb befejezéshez!
    Magyar Emíllia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is szép napot kívánok!:)

      Boldoggá tesz, ha a vége elnyerte a tetszésedet, csak remélni mertem. Igen, emlékszem, hogy ezt már a múltkor is kérdezted, én pedig későbbre tereltem a választ, úgyhogy ígéretemhez híven ezt most meg is teszem.
      Deon mellett két fajta fiú jelent meg, és mindkettő szerette, ahogyan ő is őket. Elgondolkoztam azon, hogy kit tudnék jobban a végén elképzelni, márha tudok. Ettől függetlenül nehéz volt, mert mindhárom opció valamiért... nem is tudom, úgy éreztem, Deon-ról szól inkább a történet, így bárkit is válasszon, én elégedett leszek. Az egyedüli vég azt bizonyította volna, hogy Deon független tud lenni, illetve nem kell mindig egy másik ember a boldogság megtalálásához. Ha Eric lett volna a választása, akkor az lett volna az üzenet, hogy a szerelem képes annyira megbántani az embereket, hogy soha többé ne akarják a fájdalmat érezni, máshoz meneküljenek előle. Mivel Eric iránt nem érzett annyira erősen, hogy sérülni tudjon: biztonságot jelentett. És végül ugye Zayn lett a befejezés, ő bántotta meg, ő is tudja ezt a sebet teljesen beforrasztani. A másik ok pedig az igaz szerelem, mert jó hinni benne, és ez a történet talán segít megmutatni: a sok rossz után a jó csak még jobb lehet. :) Köszönöm szépen, amiért megkérdezted, örülök, hogy elmondhattam!
      Boldoggá tesz, amiért olvastál, és írtál is nekem, illetve a dicsőítő szavaid is rettenetesen jól esnek, hálás vagyok! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  50. Drága Azy!

    Imádtam (imádom) a blogod! Az egyik kedvencem...és most vége! Nem is tudom mit mondjak. Remek befejezést írtál, imádom Deon-Zayn párost! Köszönöm hogy olvashattam a blogod! :))
    További nagyon-nagyon sok sikert!!! Bízz magadban, nagyon tehetséges vagy! <3

    Sok puszi, Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Viki!

      El se tudod képzelni, mennyire felemelő érzés ezt olvasni, köszönöm! Hálás vagyok, amiért írtál, és olvastál is, tényleg köszönöm, nagyon aranyos vagy! <3

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  51. Szia!

    Eszméletlenül megszerettem a történetet, egy ok volt amiért mégjobban vártam a hétvégéket :P
    Ennél szebb befejezés nem is lehetett volna, habar az elején azt hittem, hogy Deon Eric-et választja majd.
    Szerettem olvasni az irásaidat, és öszintén remélem, hogy ezután is olvashatom.

    xxxx Jule

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ennek hihetetlenül örülök, sokat jelent, ha néha jobb kedvre derített a blog! Hálás vagyok, amiért az Olvasóm voltál, köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  52. Drága Egyetlen és Utánozhatatlan Azy :)
    Egyszerűen fantasztikus volt :D imádtam mindegy egyes szavát a résznek :) és sajnos egy kicsi meg is könnyeztem :( elképesztően boldog vagyok h a végén ZEON lett :D és h végre boldogok lehetnek együtt :) azonban a szívem szakadt meg hogy vége a blognak :(( nagyon sajnálom, de szeretném megköszönni hogy megosztottad velünk ezt a csodálatos történetet :) köszönöm neked :) és azt is remélem, h még sokáig olvashatom az írásaidat :) Ez a kedvenc blogom :) <3 *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága csodálatos, fantasztikus, elképesztő Bubi!

      Képtelen vagyok szavakkal kifezezni mekkora öröm tölt el, mikor ilyet olvasok, és külön boldogság, ha ki tudtam váltani belőled ilyesfajta érzelmeket! Sokat jelent, hogy szinte mindig írtál, és támogattál, ezúton is szeretném elmondani, mennyire hálás vagyok! Én tartozom köszönettel, amiért olvastál, és a kedvenceid közé tartozott a blog, imádlak! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  53. Drága Azy!
    Imádtam az összes részt!!! Amikor rá találtam a blogodra és elolvastam az első részt már akkor tudtam hogy végig követni fogom :D Sokszor hagytál kétségek közt hogy vajon most mi lesz mi fog történni. Nagyon sajnálom hogy vége van:( Örülök hogy boldog vége lett:) Hogy Deon Zayn-t válsztja...bár az epilógus elején azt hittem hogy Eric-et fogja választani. Örülök hogy olvashattam az írásodat..remélem nem fogod abba hagyni az írást!! Köszönöm hogy olvashattam a blogod!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Juj, ennek nagyon örülök, és annak is, hogy volt: kétségek közé szorítottalak, sokszor ez volt a célom! Én is sajnálom, rettenetesen hiányozni fog! Köszönöm szépen, hogy most írtál. Illetve az is boldoggá tesz, hogy végig olvastad a blogot, hálás vagyok miatta! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  54. Drága, egyetlen, Azym!

    Egyszer írtam eddig kommentet, akkor is azért, mert már rengeteg gondolatom gyűlt össze, és mostanra is ugyanez a helyzet.

    Először is, szeretném megköszönni neked, hogy minden hétvégén azon izgulhattam, "MOST MI LESZ?!".
    Köszönöm, hogy bebizonyítottad, igenis túlszárnyalhatod még magadat. (Az előző Nialles blogod volt nagy kedvencem.)
    Köszönöm, hogy bevezettél ebbe a csodálatos történetbe, szerintem gyakran megfogom látogatni ezt az oldalt, ezután is.

    Másodszor, szeretném elmondani, hogy az első pár résznél mit gondoltam.
    "Érdekes." talán ez volt az általam leggyakrabban használt szó. Pontosan nem tudom miért, de először nem hittem volna, hogy ilyen jó történetet fogsz kihozni ebből a sztoriból. Ezért minden elismerésem.

    Harmadszor, a befejezés eszméletlen lett. :) Egyszerűen imádtam. De nem csak a befejezést, ennek a blognak minden mondatát. Nem tudom, de már most hiányérzetem van.
    - Őszintén, ez most az egyetlen blog amit olvasok, és kicsit... érdekesen érint, hogy vége van. -

    Azy további sok sikert az írás terén, megérdemled :).

    Puszi, Sonia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sonia!

      Igen, emlékszem Rád, és köszönöm, hogy az epilógusnál is megteszed ugyanezt, örülök neki! Boldoggá tesz, amiért megszeretted a blogot. Húha, azt olvastad? Bevallom őszintén nem hittem volna, hogy a kevés olvasóból, valaki idáig elkísér, rengeteget jelent! Komolyan mindjárt elsírom magamat, ha belegondolok mennyi időt telt el azóta, és mennyire megszerettem az írást. Köszönettel tartozom Neked, egyrészt mert ezt is elolvastad, most írtál is, és megosztottad velem, mit jelentett számodra a történet. Hálás vagyok mindenért, fantasztikus vagy! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  55. Drága egyetlen Azy!
    Kezdeném a legelején hogy nem zavarodjak be, de ez úgy is megfog történni.
    A blogod azért ne az elejétől olvasom mert mikor már 20.rész fölött volt akkor találtam rá, azt hiszem egy facebook csoportban. Mondhatnám hogy sajnálom mert ne az elejétől fogva olvasom, de nem! Így legalább nem kellet egy hetet várnom és egész nyugodtan olvastam addig míg az én drága telefonom le nem merült, ekkor töltött ragadva olvastam tovább, anya nem tetszésére mert állítása szerint egész nap ezt csinálom, ez igaz is de mindegy. Szóval elkezdtem olvasni, eszméletlenül megtetszett elmentettem könyvjelzők közzé, és minden nap néztem lett e új rész, majd valahol láttam hogy szombatonként jönnek a részek, szombat esténként telefonom töltőn én az ágyban és kezdtem el olvasni a részt, ami meg kell hogy mondjam az összes a kedvenceim közzé került. Imádtam őket, téged tényleg megáldottak egy fajta ügyességgel az írás folytán. Nem véretlen komiznak ennyien, nem véretlen van ennyi feliratkozód, nem véretlen van ennyi látogatód.
    És most mint már a cím és a fejléc is mutatja ez itt már egy befejezett blog. Ami rengeteg érdeklődést, aggódást, izgalmat, sírást, nevetést foglal magában, mint a történet szereplői és olvasói. Ezeket mind átéltük Deonnnal, sírtunk vele ha olyan volt, szidtuk Zayn ha bunkó volt, haragudtunk rá ha volt miért, és persze volt is hisz elég sokszor bánt rosszul a mi Deonunkal. Aztán mérgesek voltunk a "barátnőre". És persze örültünk Ericnek. Akár mennyire is jó volt és én személy szerint szerettem őket akkor is mindenki tudta hogy ez nem az a blog ahol Deon és Eric egy lesz. Persze féltünk hogy nem Zayn drága lesz, de valahol mindenki tudta. Aztán dilemmában tartottál minket a 40. rész végével. Hogy még is csak Eric lenne?
    Aztán a ennek a "résznek" és igazából már nem is az de tényleg azt hittem hogy igen Ő lett. De mikor Hellot mondott Deon megnyugodtam. És utána jött az újabb félelem hogy lehet hogy csak Deon marad. És nem ez sem lett egy Zeon-unk aminek elképesztően örültem. Zeon Zeon. A páros ami sok mindenen keresztül ment. Ők azok akik igazán tudhassák milyen megküzdeni egy szerelemért, sok mindenen keresztül mentek. És meg is érdemlik egymást. Aztán persze ez egy történet és nem valós de akkor is!
    A blog kinézete a varázsa, amit magával fog hordozni és majd még lesznek újabb olvasok akik ugyan ezt át élik. Olvassák Deon drága bénaságait, Zayn hülyeségét. A "barátnő" rossz húzását, Eric kedvességét, és a csapat hülyeségeit és nem utolsó sorban szülök beszédeit. Ezt mind új olvasok is át élik majd, ha rátalálnak erre a blogra, egész álló nap ezt olvassák majd, és nem bírnak a képernyő/monitor elől elmenni, és szomorúan veszik észre hogy itt az utolsó rész. Eljött ez is, és ezt is csodálattal olvassák, majd lejönnek a végére és nyomott hagynak ŐK IS ELOLVASTÁK.
    Mosollyal az arcomon hagyom el ezt a blogot, most hisz jövő szombaton újra benézek és meglátom majd a köszönet nyilvánításod, amihez megírom a kis komentemet. Majd az az utáni héten is benézek hátha és szomorúan hagyom el igen vége...
    Csodálattal olvastam, figyeltem az újabb fejléceket, kinézeteket. Köszönöm hogy olvashattam a blogod, köszönöm hogy válaszoltál a komenteimre, köszönöm itt izgulhattam a többi olvasóval. Köszönök mindent Drága egyetlen édes Azy!

    Ui.: Imádtam minden egyes percet mikor olvashattalak, és majd pár hónap múlva újra bele kezdve imádom meg újra a blogod.!<3

    Ui.2: Remélem olvashatok még tőled új One Directionos blogot valamelyik sráccal a főszerepben. (Remélem Harry, Zayn vagy Liam lesz;d)

    Ui3.: egy virtuális puszi és ölelés neked ha már nem tudom megtenni igazából. :*<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Doroti!

      Oh, mamma mia, teljesen lesokkolt, amiket írtál, képtelen vagyok kifejezni mennyire hálás vagyok mindenért, hatalmas öröm tölt el, ha tényleg megszeretted a blogot! El se tudod képzelni, milyen jó érzés a soraidat olvasni, szinte mindjárt elsírom magamat! Az, hogy tudtál azonosulni, izgultál, beleélted magadat, rengeteget jelent számomra! Köszönettel tartozom az olyan Olvasóknak, mint Te, elképzelhetetlen számomra, hogy ennyi édes ember van, aki támogat! Na jó, most már végleg sírok, rettenetesen kedves vagy hozzám, meg sem érdemlem a szavaidat, KÖSZÖNÖM! <333 Fantasztikus, csodálatos, imádni való, édes, drága, elképesztő vagy, és iszonyatosan sajnálom, hogy csak ennyit tudok írni, de nehéz megszólalnom, mikor ennyire le vagyok sokkolva! Imádlak! <333333333

      Sok-sok és még annál is több puszi és ölelés, Azy

      Törlés
  56. Úristeeen, nem akarom, hogy vége legyen. :((
    Ez volt a legeslegjobb blog, amit valaha olvastam, de komolyan... :O Jézusom, nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, szegény barátnőmet kikészítem... :DDD
    Nem is tudok mondani semmit... Zayn sajátos módon fejezi ki az érzéseit... :D <33 "Imádlak, te seggfej" :') KELL NEKEM EGY ZAYN, MOOOOOOOST!! :DDD
    Úristen... *-* Imádlak, és imádtam ezt a történetet... Mindjárt bőgök úúúúú. :OO
    Elvileg hosszabb búcsúbeszédet akartam írni, de most nem telik tőlem más... Sajnálom ://
    De te lettél az írói példaképem, komolyan.. zseniális. <33
    Megtisztelő volt olvasni... <3
    xx. S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Én sem, nagyon szomorú vagyok miatta, de boldoggá tesz, ha tényleg megszeretted a blogot, álmomban se mertem hozzád hasonló kedves Olvasókra! Valahogy átérzem a helyzetet, én sem vagyok képes rendesen megköszönni Nektek, hogy támogattatok, hálás vagyok! Köszönöm, hogy olvastál, és azt is hogy most írtál, rengeteget jelent. Az pedig, hogy példaképnek tekintesz.. hát hű, folynak a könnyeim, köszönöm, köszönöm, köszönöm, sosem mertem ilyet remélni!:') <333333 Megtisztelő volt, hogy olvastál!

      Puszi, Azy

      Törlés
  57. Szia :)
    Nem hiszem el hogy vége lett :( imádtam ezt a blogot annyira fog hiányozni :( Először megijedtem hogy nem Zaynt fogja választani Deon de megkönnyebbültem hogy Zaynt választotta :D Remélem olvashatok még tőled blogot mert imádom az írásod :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hasonlóképpen érzek én is, hiányozni fog. Boldoggá tesz, ha tetszett a történet, rettenetesen sokat jelent! Hálás vagyok, amiért olvastál! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  58. szia:)) a kedvenc blogom (volt) a tiéd♥ nagyon tetszett Deon karaktere és nagyon fog hiányozni ez a történet:( de az vígasztal, hogy bármikor újraolvashatom:$ remélem folytatod az írást, mert nagyon tehetséges vagy:) bizakodom, hogy hamarosan hallunk felőled és mikor ez bekövetkezik az új blogodról számolsz be nekünk:))
    mindenesetre egy élmény volt a blogod olvasni:)és furcsa lesz, hogy hiába várom az új részt már nem lesz:(
    remélem hallok még felőled:)♥
    xoxo eszkii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Emiatt most hatalmas öröm tölt el, köszönöm szépen! El se tudom mondani mennyit jelent, ha tényleg így gondolod, hálás vagyok! Folytatom az írást, már van egy másik blogom, őszintén bízom benne, hogy még találkozunk! <33 Köszönöm szépen, hogy írtál és hogy olvastál, drága vagy! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  59. Drága Azy! :)

    Csodálatosan írsz! Minden érzés atjott, olyan jo a tortenet, a kivitelezés aaa, imádom *-* Még a történet hatása aalatt vagyok. Hat rröviden annyit : ehhez csak gratulálni tudok <3

    xx Lilii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lilii!

      Rengeteget jelent, ha tényleg így gondolod, nem is tudom mit mondjak! Köszönöm szépen, ahogyan azt is, hogy írtál! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  60. WOW! 109 komment! Megérdemled! Sajnos nem a legelejétől olvashattam de nagyon hálás vagyok hogy megtalálhattam és elolvashattam, itt lehettem az olvasók között akik minden rész miatt csak ámulni tudtak, a szavak, az események miatt. Amiatt amiből kezdődött és amivé lett a történet!
    Az élet nem csak néha, hanem mindig nehéz, és kiszámíthatatlan, egy apró pillanat és mindent össze rombolunk, akár egy szóval, akár egy cselekedettel. -így volt itt is!
    Nagyon szépen köszönöm ezeket az órákon át olvasott pillanatokat, és gyomor rengető csodákat, az érzést ahogyan leírtad minden egyes szituációt! Remek munka, és nagyon remélem fogunk még Tőled olvasni, nem egyet! Le a kalapom előtted, egy újabb remek íróval állok szemben! ;) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én vagyok hálás, amiért olvastál, és írtál, mert iszonyatosan boldoggá tesz. Jó érzés olvasni, hogyan véleményezed a blogot, köszönöm, amiért megosztottad velem. El se tudom mondani mit érzek, mikor a soraidat olvasom, tényleg rengeteget jelent, rettenetesen örülök! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  61. Drága Egyetlen és Fantasztikus Azym!!

    Először is előre szeretnék elnézést kérni az összecsapott kommentemért, de az állapotom miatt, sajnos nehezen megy az írás. Pedig jóval többet érdemelnél mint amit itt leírok! Másodszor pedig bátran kimondhatom, hogy a példaképem vagy! De tényleg. Amikor megtaláltam a blogodat és egy szuszra elolvastam az jutott először eszembe, hogy bárcsak én is így tudnék írni mint Te. Minden egyes szavad csak úgy falom a képernyőről és nem fér a fejembe, hogy tudsz ilyen részeket összehozni.. Mert tehetséges vagy!! De nagyon!
    Arra is emlékszem, hogy ez a blog szerettette meg velem a One Directiont és azon belül Zayn-t. Hát ilyen hatással vagy az emberekre.
    Nem hazudtoltad meg magad az utolsó résznél sem. Én elsírtam magam a végén annak ellenére, hogy a szívem Ericet szereti (1. Ez is a Te érdemed!^^ 2. remélem az olvasók nem lincselnek meg:D).
    Fel sem tudom fogni, hogy a kedvenc blogomnak vége és olvashatom többé, nem várhatom körömrágva a következő fejezetet. Sose fejezd be az írást, mert ha valakinek Neked van benne jövőd, mert nagyon tehetséges vagy!!

    Ui.: Itt is megszeretném köszönni a sok segítséget amit e-mailen kaptam tőled és azt, hogy mindig válaszolsz az üzeneteimre és meghallgatsz. Thanks for everything!<333:')))

    Puszi, Őszinte csodálód és híved: Vanessa<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága kitartó és elbűvölő Vanessám!

      Nem szükséges bocsánatot kérned, pontosan tudom milyen ilyen (ez így viccesen hangzik, hihi) állapotban írni, most én is így vagyok. Nehezemre esik mindenkinek kellőképpen megköszönni azt a sok szeretet, támogatást, amit kaptam, hiszen le vagyok döbbenve, és bűntudatom van, mert tudom, hogy többet érdemeltek. Te is sokkal többet, ezért előre is elnézést!
      Az, hogy ezt írod, kifejezhetetlen érzéseket kelt bennem, képtelen vagyok normálisan megköszönni, de tudd, hogy rettenetesen hálás vagyok, komolyan! Iszonyatosan boldoggá tesz mindent, amit most itt összeszedtél nekem. Köszönettel tartozom, amiért itt és emailen keresztül is írtál nekem, rengeteget jelentesz számomra, köszönöm, köszönöm! <33333333333

      Nagyon sok puszi, Azy

      Törlés
  62. Drága Azy.!
    Sosem voltam a szavak embere,de most megprobálok mindent bele adni és ki fejezni,mit is jelentett nekem ez a blogod.Szóval...:D Talán a 3.Fejezet után találtan rá és már akkor megfogott. Remekül írsz és a történet sem mindennapi.Mindig boldogan vártam mikor kapjuk az újabb rész és miután egyre nőtt a fejezetek száma,egyre nagyobb izgalommal és örömmel nyitottam meg és kezdtem olvasni.Nagyon sokat jelentett nekem a blog.Minden szombatot szinte csak az új rész miatt vártam,hogy egy csodálatos lánytól egy csodálatos írást olvashassak.Neked tehetséged van az íráshoz,és SOHA ne hagyd abba!:)
    RÖVIDEN: Te egy remek író vagy, a blogod fantasztikus, és még annál is jobb.Köszönöm,köszönöm és köszönöm.

    Puszi Lizzie xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lizzie!

      Hűha, az már jó régen volt, nagyon köszönöm, hogy végig olvastál, és most írtál is! Ha tényleg igaz, amiket itt megemlítesz..hát hűha, sosem mertem remélni ezt, sokat jelent! Hálás vagyok mindenért, főleg a kedvességed miatt, aranyos vagy! Köszönök szépen mindent, boldoggá tesz a kommented! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  63. Szia Azy!
    Par napja talaltam ra a blogodra aminek nagyon orulok mert tuti hogy nem birtam volna kivarni egy-egy resz publikalasat mert annyira belemerultem. Megmondom oszinten nekem szemely szerint nem szimpatikus Zayn karaktere: kovetelozo, bekepzelt, mindig neki allt feljebb, eroszakos volt es nem tetszett ahogy szegeny Deon-nal beszelt. Sandy nekem mar a kezdetektol fogva nem volt szimpatikus es amikor atverte Deon-t megintcsak nem lett az. A kibekulesuk utan sem kedveltem meg, nekem sajnos mindvegig unszimpatikus volt. Ezt a csavart hogy a "csaj kenyszeriti a one direction egyik tagjat hogy vele jarjon kulonben a szerelme banja" mar olvastam egy blogon es akkor sem tetszett: csak ha jozan esszel belegondolsz, ez egy hires banda!! Van egy csomo testoruk, ugyvedjuk, ez egyszeruen nonszensz hogy egy hulye p.csa kenyszeriteni tudja oket barmire is. Ha nem lennenek hiressegek nekem ez akkor is a gyavasag jele hogy belemegy egy ilyen kapcsolatba es nem a szerelemé. Volt olyan is neha hogy Deon sem volt olyan szimpatikus de altalaban tudtam vele azonosulni.
    Most hogy elmondtam mi nem tetszett leszogeznem: nagyon tetszett a sztori. Ez ellentmondasnak tunhet de nem az: annak ellenere hogy sok karaktert nem csiptem benne, a tortenet nagyon jol fel volt epitve, meg volt fogalmazva es nagyon tetszettek a fordulatok is. Nekem kulon nagy plusz pont hogy a one direction banda tobbi tagjat nem vitted bele, ok nem szerepeltek szervesen, ez nagyon jo szerintem. Engem valahogy mindig idegesit ha minden bandatag benne van a foszereplok eleteben.
    Egyszoval: nagyon tetszett a blogod es orulok hogy olvashattsm. Bocsi hogy igy irok csak de telorol nehez, ezeket pedig el szerettem volna neked mondani.

    Sok sikert a tovabbiakban is!!

    PinkRose

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia PinkRose!

      Először is hálával tartozom, amiért végig olvastad az egészet, pedig egyáltalán nem rövid a blog, sok türelem kellett hozzá, le a kalappal előtted!
      Az, hogy Zayn-ről így vélekedsz, egyrészt érthető, másrészt meglep. Valóban sokszor viselkedett így, hiszen ember és hibái vannak. A beképzeltséget nem találom helytállónak, szerintem sosem adta ennek jelét, férfias pimaszsága van az igaz, de nem több. Sandy személyisége pedig teljesen más tészta, én azért reméltem, hogy kicsit enyhül az ellenszenv a részek kapcsán. Tudom, hogy híres banda, és Zayn sem egy átlag ember, de mégis mit kezdjen az ügyvéddel? Sandy nem követett el semmilyen bűncselekményt, vessék börtönbe, csak mert zsarolt? A testőröket pedig egy az egyben nem értem, Zayn veressen meg egy nőt? Meg szerintem szerette volna megoldani saját maga a gondjait, én nem igazán támaszkodnék ügyvédre, testőrökre. A gond az, hogy nem akart ebbe belekeverni másokat, mert tudomása szerint Sandy lebuktathatta volna őket, amire nem álltak készen. Természetesen véget tudott volna vetni a vele való viszonyának, de egyáltalán nem volt arra garancia, hogy nem derül ki a kapcsolatuk idő előtt. Be kell látni, alaposan tönkrevágta volna a kezdeti boldogságukat egy médiacirkusz. Sajnálom, ha te ezt a gyávaság jelének vetted, nem annak szántam.
      Mindenesetre köszönöm szépen, hogy írtál, rettenetesen boldoggá tesz, hogy tényleg átrágtad magadat a történeten! Hálás vagyok, amiért a negatívumok ellenére tetszett a blog, ez sokat jelent! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  64. Szia! Bár én nem voltam az elejétől fogva olvasód, (amit nagyon sajnálok) és eddig nem írtam kommentet, a véleményem nekem is az, mint szerintem mindenkinek. Fantasztikus blogot hoztál össze, kidolgozott karakterekkel és körülményes fogalmazással. Amint olvasni kezdtem, rögtön elvarázsolt, magával ragadott a történet hangulata. Nagy élmény volt az olvasódnak lenni, köszönöm ezt neked. És tényleg sajnálom, hogy eddig nem hagytam véleményt, de úgy gondoltam, hogy már mások is megtették helyettem dicsérő soraikkal. És persze kicsit lusta is voltam hozzá. ;)))
    Sok-sok puszi!!! Rebeka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Egyáltalán nem kell sajnálnod, a lényeg, hogy most itt vagy, és írtál, tényleg örömet okoz! Iszonyatosan köszönöm a kedves szavaidat, meg sem érdemlem, hogy így gondolkodj! Hálás vagyok, amiért olvastál, meg sem bírom rendesen köszönni! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  65. El sem hiszem, hogy elértünk ennek is a végére! Mindig egyre nagyobb izgalommal vártam, hogy új részt olvashassak, és mindig idegesen csapkodtam, amikor már nem tudtam tovább olvasni!
    Teljes bizonyossággal mondhatom, ez a blog benőtte magát a szivem egészébe. Ahogy van, úgy imádom, és Téged, az iróját is.
    Tudod, ha, egyszer meglátnám a könyvesboltban, sikitva rohannék a pénztárhoz, még az árán sem nézném meg, és ezerszer olvasnám újra, mert fantasztikus a történet!
    Nagyon tetszik Deon és Zayn karaktere, viselkedése, és az egész lényük. Pluszban a Deon név beitta magát a tudatalattimba, és terveim közt szerepel, leendő lányomat (min.10 év múlva) Deon-nak elnevezni, és nem fog érdekelni, ha az apa ezt ellenzi, akkor keressen magának mást. A gyerekem Deon lesz!
    Gratulálok mindenhez, amit ezzel a bloggal kapcsolatban elértél, tettél! Nagyszerű történetet hoztál össze, és nagyszerű iró vagy, akinek a történeteit mindig is olvasni fogom!
    Sok sikert továbbra is!
    Szandra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én sem, teljesen letaglóz, hogy már itt járunk, és vége van! Mosolyogva olvastam végig a soraidat, sokkal nagyobb mosolyt varázsoltál az arcomra, mint gondolnád! Hálás vagyok, amiért olvastál, és most írtál is, borzasztóan boldoggá tesz! A gratulációd iszonyatosan jól esik, ezért is köszönettel tartozom! A Deon név nekem is nagyon megtetszett, de jó érzés olvasni, hogy neked is sőt, a gyermekedet is így szeretnéd majd elnevezni! Nagyon, de nagyon köszönök mindent, szerintem Te vagy a nagyszerű! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  66. Kedves, Azy!

    Az elejétől kezdve olvasom ezt a remekművedet, és el sem tudom hinni hogy, sajnos vége lett a történetednek!
    Annak viszont csak örülni tudok/tudunk, hogy van még egy történeted amit megint az elejétől kezdve kísérhetlek/kísérhetünk végig!
    Nos, mit is mondhatnék erről a történetről?Talán azt, hogy..nem is tudom szavakba önteni milyen is a te történeted!(Persze csak jó értelembe!!!)
    Nagyon tehetséges írónő vagy és reméljük, hogy a Louis-os történeted után talán meg várhatunk egyet?(Na jó túlságosan is előrelátó vagyok, bocsi :) )
    Nem igaz hogy nem tudom leírni na..:)
    Szóval! Imádom a történetedet és imádom a Deon személyét!Tökéletesen megformáltad az egész lány és Zayn is és az egész szereplőt a történetben!
    Na jó igaz hogy azt írtad hogy írjunk pár mondatot, hogy mégis mi a véleményünk és borzasztóan idétlen vagyok hogy csak ennyit írok most, talán majd egy kicsit később mikor nem vagyok sokk hatása alatt, hogy vége van a történetnek akkor majd meg írok egy normálisat is és tényleg bocsi!Azt viszont még elmondom hogy ez a történet volt a 'blogok világában' a kedvenc történetem!! :)

    U.i.:Ezt lehet nem kellene elárulnom, de mielőtt elkezdtem olvasni ezt a részt, elolvastam pár kommentet és nagyon örülök hogy ez lett a vége!!
    Puszi, Kíra!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kíra!

      Valahogyan én is hasonlóképpen érzek, nagyon fog hiányozni az írása. Rettenetesen hálás vagyok, amiért a kezdetektől olvasol, elmondani is képtelen vagyok mennyit jelent, hiszen nem volt éppen rövid a dolog. Neked mégis volt hozzá türelmed, minden tiszteletem a Tied! A könnyeimmel küszködve olvasom a soraidat, mert soha, ismétlem soha nem gondoltam volna, hogy valaki szeretni fogja a történetet, sőt ilyen aranyosan fog róla majd írni, mint Te! Mindenért hálás vagyok, köszönöm szépen, amiért olvastál, boldoggá tettél! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  67. Azy!
    Nem hiszem el, hogy vége!:(( Annyira fog hiányozni!!
    Irtó jó rész lett, és bár hosszú, nekem mégis olyan rövidnek tűnt!Nem hazudok, ha azt mondom csak úgy faltam a soraidat, és alig pislogtam közben.
    Nagyon örülök, hogy végül teljesült Zayn és Deon álma, hogy eljuthattak együtt Rómába!Szerintem teljesen megérdemelték ennyi nehézség után.A néni pedig elképesztő aranyos volt, ha belegondolok, majdnem minden öreg néni így viselkedik, és ez olyan cuki! :))
    Összességében az egész történetedért, fogalmazásodért, a szereplők megalkotásáért, és úgy általában az egész blogodért teljesen oda vagyok, szerencse, hogy nem ez az egyetlen történeted! :)
    Úgy ítélem meg, a kommentem egyáltalán nem tükrözi, mit jelentett nekem a blog, ebből is látszik mennyire rossz író lennék.:')
    Szerintem elég erőltettet lenne most elköszönnöm, mivel a másik történetedhez is folyamatosan írok, úgyhogy ennyi lettem volna! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Nekem is hidd el, már most érzem a hiányát! Hatalmas öröm tölt el, amiért folyamatosan írtál, mindig kedves szavakkal illettél engem és a történetet is, amit úgy érzem nem tudtam rendesen megköszönni, sőt még most is mardos a bűntudat, miszerint képtelen vagyok kifejezni a hálámat. Köszönettel tartozom, amiért írtál, olvastál, támogattál, fogalmam sincs mivel érdemeltem ezt ki, imádlak! <333

      Puszi, Azy

      UI: A másik történetemnél találkozunk! :)

      Törlés
  68. Szia!
    Nemrég találtam a blogra,de egyszerűen elvarázsolt.egész nap a fejezeteket bújtam,és hol könnyes szemmel,hol pedig nevetve olvastam. fantasztikus író vagy,ez nem kérdés. az elején én is rüheltem Zaynt,majd Deon-nal egyetemben kezdett a szívemhez nőni. az a sok veszekedés ami köztük zajlott... sokszor nagyon jót mulattam rajtuk :) Őszintén megmondom,nekem az elejétől fogva Sandy nem volt szimpatikus. sokszor annyira nem figyelt mások érzelmeire... de lehet hogy ez csak a látszat volt,egy maszk volt... Teljesen lesokkoltam mikor Deon meghallotta őket,miközben az ágy alatt kuporgott... aztán gyülöltem mindkettőjüket(Zaynt és Sandyt) de megértem Sandy zsarolását is,hiszen annyira szerette volna ha egy fiú szereti.... mindenessetre remélem a végén rátalált a szerelem. Zaynt is megértem,hogy Deont teljes szívéből megakarta védeni. Aztán meg elérkeztem ide,az utolsó fejezethez. a körmeimet majd' lerágva kezdtem el olvasni...és aztán mikor olvastam,hogy Eric-hez ment aszittem eláll a szívverésem.... azthittem őt választja. de nem,aminek én felettéb örülök,hiszen Zayn jobban szerette,és ezt Deon is jól tudta a szíve legmélyén...


    Nagyon örülök,és hálás vagyok,amiért olvashattam ezt a blogot. megmondom őszíntén,én magam is sokat tanultam ebböl a történetböl. A karakterek a szívemhez nőttek,és a legvégére még Sandy és Deon barátságáért is szurkoltam :)
    remélem még rengeteg blogodat olvashatom,és remélem ezt a blogot nem fogod letörölni,hiszen én még sokszor olvasgatnám <3

    nem tudom látni fogod-e ezt a bejegyzést/kommentet,de hálás vagyok amiért itt lehettem,köszönök neked MINDENT <3 nagyon puszillak :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hűha, mindig teljesen le vagyok döbbenve, mikor valaki egyben olvassa el az egészet, kelhetett hozzá türelem, nem semmi!
      Az, amiket írsz, rengeteget jelentenek. Nem csak az, hogy tudtál azonosulni, nevettél, sírtál, vagyis érzelmeket tudtam kifejteni belőled. Kétség sem fér hozzá, hogy számomra ez is felér egy álommal, de hogy még tanulni is tudtál belőle, megszeretted a karaktereket... Hát te jó ég, komolyan már hullanak a könnyeim, elmondani is képtelenség mennyire hálás vagyok, amiért elolvastad a blogot, és leírtad ezeket most nekem. Köszönök szépen mindent, szóhoz sem jutok! <33

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  69. Szia Azy!
    Én kb. 2 hete találtam rá a blogodra és nagyon megszerettem.
    Szinte 2 nap alatt elolvastam az egészet.
    Most ezzel a befejezéssel megríkattál. 5 éves korom óta nem sírtam :D
    Egyszerűen imádlak téged is és ezt a blogot is.
    Annyira rossz hogy befejezted :c
    És köszönöm hogy olvashattam ezt a csodálatos blogot.
    Tényleg megérdemelted a sok díjat és a rengetek feliatkozót. Remélem én is ilyen jól fogok majd írni mint te. Egyszerűen csodás vagy. Példaképem lettél az írásban :D
    Nem tudom fogod e látni a hozzászólásomat, de azért puszillak ♥
    By:Gabriella (*Malik)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gabriella Malik!:)

      Akkor előtted is le a kalappal, tényleg elképesztő, hogy még befejezve is nekiálltál olvasni! Mindenképpen sokat jelent, ha sírtál, ezek szerint valamit éreztél olvasás közben, amiért hálás vagyok. Én köszönöm, amiért ennyire édes vagy, szerintem egyáltalán nem érdemlem meg, és biztos vagyok benne, hogy fogsz így írni, feltéve, ha már most le nem köröztél, amire nagy az esély! És eszemben sincs nem elolvasni! Köszönöm, amiért írtál, olvastál, sokat jelent! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  70. Kedves Azy!
    Azt hiszem a 34. résznél találtam rá a blogodra. Három nap alatt végeztem vele és csak úgy faltam a sorokat. Hihetetlenül tetszett az egész történet. Olyan érzelmek kavarogtak bennem, amiket már rég éreztem. Mikor megtudtam, hogy hamarosan vége a blognak nagyon szomorú lettem.
    Végül is ez a történet így kerek. Fölösleges tovább húzni, hisz Deon rátalált a szerelemre és örülök, hogy pontosan kiben találta meg a szerelmet. Köszönöm, hogy sokszor örömöt okoztál nekem a blogoddal.
    Megérdemled azt a sok díjat, hisz fantasztikusan írsz!♥

    Noémi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi!

      Hatalmas öröm tölt el, ha valóban elnyerte a tetszésedet a blog, ez rengeteget jelent nekem. Engem is elöntött a szomorúság, megértem mit érzel. Hálás vagyok, amiért olvastál és most írtál is, nem tudom elégszer megköszönni a szavaidat!:') <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  71. Drága Egyetlen szeretni való Azym! ♥♥♥♥♥♥♥
    Ez annyira romantikus rész volt nekem nagyon tetszett.Kívánom Deon-nak és Zayn-nek tartson örökké a szerelem.♥♥♥ És a te írásod utánozhatatlan azok a kifejezések amiket használ ilyenek nekm eszembe se jutnának.Szerintem is megérdemled a díjakat sőt még többet is hiszen fantasztikus vagy.Gratulálok az életedben elért írói és nem írói sikereidhez.További sok sikert az életedhez, légy mindig boldog. ♥♥♥

    Millió meg egy puszi: Zsófi ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága imádni való, édes Zsófim!

      Képzelj ide most kétszer annyi szívet, mint amennyit Te küldtél, sajnos nekem halvány lila gőzöm sincs, miképpen lehet ilyet csinálni. Boldoggá tesz, hogy ilyen tündéri dolgokat írsz, borzalmasan hálás vagyok. Köszönettel tartozom a gratulációd miatt! Én is rettenetesen sok boldogságot kívánok Neked, legalább annyit, amennyit most okoztál nekem! <33333

      Millió és még sok puszi, Azy

      UI: TÉNYLEG köszönök mindent! :)

      Törlés
  72. Drága Azy! ♥

    Nem szeretnék mentegetőzni, hogy miért nem tudtam írni az előző részekhez (de olvastam őket természetesen), viszont igazán sajnálom, és remélem, valamennyire kiengesztellek e néhány sorral...
    Először is, nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra - mint azt már elmondtam rengetegszer, és bocsánat, hogy ismételgetem itt magam. Ez az egyetlen netes történet, amit végig olvastam, annyira beleszerettem! Imádom a karaktereket, a történetvezetésedért pedig oda meg vissza vagyok. Tökéletes befejezés lett, örülök, hogy Deon végül Zayn mellett kötött ki - véleményem szerint ennek épp így kellett lennie. Na jó, azt is bevallom, hogy elsírtam magam az epilóguson...
    Szóval, mindent egybevéve szeretném neked megköszönni, hogy olvashattam ezt a remek sztorit, s hogy egy ilyen izgalmas, és megható befejezéssel búcsúzhattunk A legjobb ellenségtől. Próbálok nem nyálasan fogalmazni, bár tényleg hiányozni fog a blogod és igazán elszomorító, hogy szombatonként mostantól nem lesz friss fejezet. Még egyszer köszönöm, nagy kedvencem lett a történet! További szép nyarat kívánok! :)

    puszi, Vivienne Hayes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivenne Hayes!

      Nem kell bocsánatot kérned emiatt, boldog lehetek, hogy egyáltalán írsz, sokat jelent. Hűha, nehéz elmondanom, mit érzek, mikor a soraidat olvasom, örülök, amiért végig követetted a történetet, fantasztikus vagy, sok erőt adtál! Tényleg mindenért hálás vagyok, hiszen adok a szavadra, csodálatos író vagy! Jó érzés olvasni, ha a vége elnyerte a tetszésedet, csak remélni mertem...:')
      Nekem is nagyon fog hiányozni, de jobb, hogy tudom, nem vagyok vele egyedül... Köszönök mindent, további szép nyarat!, és sok pihenést kívánok, drága! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  73. kedvenc blogom volt, imádtam. hiányozni fog az biztos:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sokat jelent, ha tényleg így van, köszönöm, hogy leírtad.:)) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  74. Nem tudok mit mondani csak azt, hogy köszönöm! Hihetetlenül hálás vagyok azért, hogy megírtad ezt a történetet és hogy olvashattam! Az összes rész zseniális volt! Eszméletlenül tehetséges vagy! Kívánom, hogy egy nap sikeres író legyen belőled, mert megérdemled!:))<3 xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Itt tényleg én vagyok az, aki hálás lehet, köszönöm, amiért olvastál. Boldoggá tesz, ha így gondolod, a jó kívánságaid pedig borzasztóan kedvesek és aranyosak, csak ezért is köszönettel tartozom! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  75. Szia:)

    Mit mondjak? Azt, hogy köszönöm? Az olyan snassz.Az ember a fagyit köszöni meg és nem azt, hogy minden egyes szó, amit leírsz, örömet okoz. Óriási rajongód lettem és örökké az is maradok!

    Köszönöm. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igazából nekem mindegy lenne, mit mondanál, az a lényeg, hogy írtál, amiért már így is hálás vagyok. Én viszont rettenetesen boldog vagyok, amiért így gondolod, nem is sejted mennyire sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      UI: Na mégis csak ott van a szó!:D Mindenesetre én köszönök mindent! :)

      Törlés
  76. Drága Azy!
    Sajnálom, hogy sosem írtam neked, pedig igazán megérdemelted volna, csak mindig olyan későn jutottam el a részhez, hogy az hihetetlen. Bár nem az első rész óta követem a történetet, körülbelül félúton csatlakozhattam.. de imádtam minden sorodat. Nagyon ügyes és tehetséges vagy és mialatt olvastam a történeteidet, úgy éreztem, én is tanultam. Nem a szerelem dologra gondolok, hanem magára az írásra, amiért nagyon hálás vagyok neked.
    A történeted nagyon király volt, és hihető. Az, hogy Deon miként birkózott meg a saját érzéseivel... annyira emberi volt.A kedvenc jelenetem a Sandy és Deon kibékülése ja és az, amikor a mezőn vannak, és Zayn bevallja, hogy fél.
    Sajnálom, hogy ilyen keveset írtam, de már nem jutok szavakhoz.
    Millio puszi Xx <3 köszönöm, hogy olvashattam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerencsendio!

      Egyáltalán ne sajnáld, az a fontos, hogy most írtál, amit rettenetesen köszönök. Eszméletlen, ha tényleg így gondolod, fogalmam sincs mit kéne ilyenkor mondani, de iszonyatosan hálás vagyok. Azért is, amiért leírtad a kedvenc részeidet, jó olvasni, hogy ezek voltak, bevallom az enyémek között is ott vannak.
      Köszönöm, amiért most itt vagy, sokat jelent, boldoggá tettél vele! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  77. Ez az eddigi legjobb blog amit olvastam. Nagyon megfogott a címe, a legjobb ellenség. Aztán kicsit meglepődtem, h Zayn Malik szerepel benne. Gondoltam, ez is olyan éljen a 1D blog. Mostanába minden róluk szól.... De aztán rájöttem, ez nm a hírességről szól, s h milyen menők, hanem egy szuper szerelmes story, amiben csak mellékes a One Direction. :)
    Remélem még sok ilyen jó storyt fogsz irni :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Atyagatya, szerintem nem is tudod mit okozol a szavaiddal, ilyenkor annyira boldog vagyok! Igen, tudom, szerintem ezért sokan bele se kezdenek, és hogy Te mégis megtetted... Hát, hű, köszönöm! Ahogyan azt is, hogy most fogtad magad, és ezt leírtad nekem, mert rettenetesen sokat jelent, aranyos vagy! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  78. Kedves Azy!
    Sajnálom, hogy csak most sikerült írnom, de nem igen voltam gépközelben és bár telefonról az elsők közt olvastam el, nem akartam onnan kommentelni, így kivártam a mai napot.
    Én már az első fejezetek óta olvaslak és már akkor megfogott a történeted. Azt hittem ez is , csak egy olyan 1D-s történet lesz (szeretem a one directiont , így nem rosszból mondom) , de nem , csak mint Bogii írta az egyik tag volt a főszereplő.
    Az írás módod rengeteget fejlődött az eleje óta és bár már ott is imádtam azt ahogy leírod a dolgokat mostanra már teljesen a rajongóddá tettél.
    A történetedet remekűl írtad le és a szereplőket is teljesen kiformáltad. Sok blogon a szereplők mindig jól cselekednek vagy csak "hibátlanok". Nem voltak makacsok vagy épp szerencsétlenek és a te blogod szereplőit így közelebb éreztem magamhoz, mert teljesen emberiek voltak.
    A szerelmüket érdekesen írtad le , és jó értelemben. Mikor már azt hittük most minden rendben, mindig tettél valamit, ami miatt tudtunk izgulni és várni Deon vagy Zayn reakcióját, döntését.
    Nem győzőm elégszer leírni, imádom és imádtam a történetedet, és hálával tartozom , amiért megírtad és olvashattam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szandraa!

      Nekem számít, mikor érkezik a komment, hálás lehet, hogy egyáltalán írtál még ennyi idő után is. Juj, mindig jól esik, ha ilyet látok, köszönöm, amiért kitartottál mellettem, és tovább olvastál. Bevallom őszintén, én nem tettem volna. Mindenesetre rettenetesen drága vagy, amiért Te nem így gondoltad, elmondani is képtelen vagyok mennyire boldog vagyok emiatt. <3
      A másik, te jó ég! Tudod mekkora mosoly ül az arcomon most? Annyira, de annyira köszönöm, jajj, borzalmas, hogy nincs rá szó, amivel kifejezhetném hogyan érzek. Én tartozom hálával, végig olvastál, ami nem lehetett semmi, most pedig ennyire édes dolgokat írsz, fantasztikus vagy, köszönök mindent, de tényleg! <333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  79. Hát akkor Szia! :) Először kommentelek ehez a blogodhoz, mivel, hogy a napokban találtam rá, elég érdekes módon.. A lényeg, hogy elolvashattam egy ilyen nagyszerű történetet, mint ez. Na akkor összefoglalom a véleményem tömören:
    Olvasás közben nem gondoltam volna, hogy ilyen folytatása/vége lesz a sztorinak, de természetesen elnyerte a tetszésemet!
    Nagyon jól, ügyesen írtál meg minden egyes részt, szépen fogalmaztál! A szereplők megformálása is nagyon jó, és Zayn olykor durva őszintesége rendesen fejen baszott, szó szerint, tátott szájjal meredtem magam elé..
    Ajj, de annyira jó! Az a sok minden, amiken keresztül mentek..ahw.
    Eric vs. Zayn, én komolyan azt hitten az előbbit válassza, nem tudtam örüljek-e neki vagy sem..De jól cselekedtél ;)
    És uuuuu, mikor kihallgatta Sandy és Zayn beszélgetését az ágy alól, na az nagyon állat volt! Sandyt eléggé megutáltam, s nem is helyeseltem, hogy Deon mégis utána megy..
    Nem bírtam megállni, hogy ne olvassam tovább.. Csak úgy faltam a sorokat, és végül elérkeztem a legutolsó részhez. :(
    Nagyon ügyes író vagy, egy nagyszerű történetet kreáltál, nem elkapkodva az eseményeket.
    És ezután belekezdek a másik blogod olvasásába, remélem nem az lesz az utolsó, és még elődrukkolsz jó pár ilyen fantasztikus történetekkel. Várni fogom ;)
    Hajnali 1:25 óra. Örülök, hogy rá/(d) találtam erre a blogra! :)
    Csumezzz. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Elmondani is képtelen vagyok mennyit jelent, hogy ennyi idő után elkezded még olvasni a blogot, nem kelhetett hozzá kevés türelem, le a kalappal előtted! Hűha, akkor nagy kő esett le a szívemről, boldoggá tesz, ha elnyerte a blog a tetszésedet. Nagyon, de tényleg nagyon sokat jelent a véleményed, és hálás vagyok, amiért elmondtad mit gondolsz. Köszönettel tartozom mindenért, annyira örülök, hogy írtál nekem, szerintem nem is sejted mit okoztál a túlzó, de borzalmasan kedves szavaiddal! <333 Hálás vagyok mindenért, csodálatos dolgokat mondtál, nem is tudom kellőképpen megköszönni! <3

      Puszi, Azy

      UI: Wáo, ilyenkor már én általában aludni szoktam...:)

      Törlés
  80. Drága,egyetlen, utánozhatatlan, imádnivaló, legfantasztikusabb Azy !

    Tudom, hogy az előző fejezeteknél nem nagyon olvashattad a gondolataimat, amiért bocsánatkéréssel tartozom, de ez itt és most nem rólam szól, hanem Rólad ! Megpróbálom minden eddigi összegyűlt gondolatomat megosztani most Veled, de elég nehéz szóhoz jutnom, mivel ezután már nem tartozik hozzá a szombatjaimhoz, hogy a te csodálatos blogodat megnyitom és a sorokat falva olvasom el az éppen újonnan megjelent bejegyzést.
    Azt hiszem, amikor elkezdtem olvasni a művedet, a blog még csak a hatodik, talán hetedik fejezet volt fennt. Akkoriban nem igen kötöttek le a blogok, csak olyan minden mindegy alapon, unalmamban olvasgattam, azonban a te blogod egyfajta áttörést jelentett nekem. Minél több bejegyzést olvastam el, annál jobban és jobban keltette fel az érdeklődésem az egész történet. Minden héten vártam az újabb információk tömkelegét, és tudni akartam mindent ! És most ? Most azt kívánom bár sosem ért volna véget. Már nincs több izgalom, és a fejezetek végén nem szerepel, hogy folytatás jövő szombaton. Ha rámegyek a blogra, egyetlen egy bejegyzést látok: Írói utószó.

    Még mindig emlékszem az első fejezetekre, mikor kiderül, hogy a híres nevezetes Zayn lesz Deon mostohabátyja, akinek hírnevéről főszereplő hősnők mit sem tud. Emlékszem, mikor Deon fehérnemű szenvedélyében, egyszál bugyiban és melltartóban kiszambázik a szobájából, a látványtól igencsak kanossá váló Zayn legnagyobb örömére. Ó, mennyit nevettem a te fantasztikus humorodon ! Van, hogy csak úgy random valamiről eszembe jut, egy-egy vicced, és egyszerűen nem bírom abbahagyni a röhögést !
    Annyira vicces mai szemmel látni, hogy Zeon mennyire gyűlölték egymást !
    Emlékszem amikor a második fejezetben egy jó kis motorozás után, a családi tévézés helyett, a két ’gyerek’ úgy dönt inkább, hogy ellenségek helyett, szövetségbe lépnek, és kimásznak az ablakon. Emlékszem, hogy Zayn ezután lelép a haverjaihoz, Deon meg ott marad Zayn bőrdzsekijének a társaságában. Emlékszem, hogy mennyire egymás agyára mentek. Hát, valami utánozhatatlan volt, ahogy leírtad a folytonos csípkelődéseket. Azonban, emlékszem, hogy néha már nem egyszrű szarkasztikus humor volt az álandó szópárbajuk, volt, hogy az olvasókat sírásra késztető bunkóság áradt Zaynből, szegény Deonon bosszút állva. Tisztelem D.-t, hogy nem sokszor folyt a könnye, egy hétköznapi lánykának már az öngyilkosságon járna az esze, ha az imádott fiú, ilyet tenne/mondana neki.
    Emlékszem a szilveszterre. Hogy Zayn elveszi Deon szüzességét és annyival reagálja le, hogy hiba volt. Ezután elviselhetetlen lelki terror. Meg kell mondjam gyűlöltem Zaynt….és most nézd mi lett belőle ? Egy földreszállt angyal, a legjobb ellenség.


    És most, ha nem bánod egy kis nosztalgia után feleleveníteném az egykori kommentjeimet. Az elsőt a tizenkettedik fejezethez írtam:

    ’ Nagyon jo lett ! Bar en birtam volna ha egy kicsit még olik egymast :'D de nagyon jol irsz ! Imadom ezt a blogot mar egy ideje olvasom csak eddig nem komiztam ;) csak igy tovabb ! ;) hamar kovetkezot ! :)’

    Te is meglepődtél ? Kicsit szégyenkezem emiatt a gyér tartalmú komment miatt, a hosszáról ne is beszéljünk, de akkor valahogy így fejezte ki mindenki a tetszését, nem voltak divatosak a hosszú kommentek, de azért remélem, ez is jelentett Neked valamit.

    ’ Már egy ideje olvasom a blogod és azt kell hogy mondjam hogy IMÁDOM !!!! Nagyon nagyon tetszik ♥♥♥ Nagyon izgulok Deonért ! Én is elbizonytalanodottam hogy valóban Zayn - e a "csörömpölő" ! Juuj nagyon izgulok !! Azért én még reménykedek abban, hogy Deon és Zayn között több lesz mint barátság ha meg is beszélték hogy csak "mostoha tesói kapcsolat" :)’

    Csak egy kérdés: Miért írtam le kétszer egymás után, hogy már egy ideje olvasom a blogod ? Biztosan hülyének néztél, na mindegy. Egyébként ezt a 13.fejezethez írtam.

    ’PERFECT<3
    Csak ennyit tudok irni :)’
    Emlékszem, hogy akkor szörnyen büszke voltam, erre a frappáns kommentemre, és reméltem, hogy Neked is elnyeri a tetszésed.
    #folytköv

    VálaszTörlés
  81. #folyt ’Nagyon nagyon jó lett !!! :) annyira aranyos Zayn h játssza a nagy menők pedigaggódik Depnért :) várom a következőt!!! ;)’
    Ehhez nem fűznék, hozzá semmit.
    ’És első komment ! :D Nagyon nagyon tetszett a rész ,már tűkön ülve vártam! A következőre is nagyon kiváncsi vagyok,.izgatottan várom a fejleményeket ! :)
    U.i. : bocsi h csak ennyit irtam de csak ennyire volt idom :/ :)’

    ’DrágaAzy!
    Eszméletlen jó rész lett, egyszerűen bámulatis, ahogy ìrsz !! Annyira imádom a blogod !!! Ès errőm csak te tehetsz, higy ennyire úgyes vagy !!’
    Hát, öm, helyesírás ötös.
    ’Szia !
    Aranyos rész lett, elolvadtam mikor Zayn megpuszilta ! :) Zayn egy igazán jó báty lehet...:D
    u.i.1. ne haragudj h csak ennyit írtam, tudom h azt szereted ha vmi épitőjellegűbbb véleményt kapsz, de a kritizálásban nem vagyok vmi jó (mármint blogkritizálásban), nincs is jogom hozzá, és nincs rajta kritizálni való :)
    u.i.2. vár rád egy kis meglepi nálunk ! :) ♥’
    Bevallom, azért nem írtam többet, mert nem tudtam mit írjak. Eléggé a blogokvilágának felfedezésének elején voltam, így csak gyártottam Neked a hülye kifogásaimat, remélem elnézed nekem !
    ’SziaAzy!
    Eszméletlen aranyos lett a rész, nagyon tetszett ! Annyira édes a Zayn Deonnal ! "ott gubbaszt Zayn arcát a kezeibe temetve" ennél a mondatnál meghaltam. Hogy lehet ennyire cuki, hogy szomorú ?! :') Ne haragudj nem tudom valami jól kifejezni magam ! Ja és azért se haragudj, hogy az előző részekhez nem nagyon írtam !’
    ’DrágaAzy!
    Tudom, hogy most utalsz, mert kabe az osidok ota nem irtam neked kommentet, de most megis megteszem, abban a remenyben, hogy meg jo olvasonak szamitok.
    Hihetetlen eszmeletlenul (van ilyen?) jo lett,annyira jol fogalmazol, hogy az valami fantasztikus ! (na ezt most jol megmondtam) Olyan szofordulatokat hasznalsz, hogy csak amulok es bamulok ! A blogod olvasasa kozben elszoktam gondolgpzni azon, hogy megis mit keresek en a "blogolas szakmaban". Termeszetesen osszemerhetetlen vagyok veled, hisz te nagyon ugyes vagy, van tehetseged az irashoz es szerintem egyszer irni fogsz egy konyvet, amit en az elsok kozott fogok megvenni. Vigyazz, ha kell ott ejszakazom a kiado elott ! :'D
    Na meg a blogrol : imadom Deon karakteret, annyira jol kitalaltad az egesz story-t meg a hozzaillo emberkeket ! Biztos faratsagos munka volt, nekem nyilvan egyszerubb dolgom van :falni a sorokat, ugyanis a tieidet csak falni lehet.
    Koszonom, hogy olvashatom a blogod!
    Meg egysuer ne haragudj, Covergirl' ’
    Wáó, megérkezett Covergirl első építőjellegű véleménye ! E sorok tartalmát, most is ugyanígy leírhatnám, mert még mindig így vélekedem a blogodról és az írásodról !
    ’Drága Azy !
    Akkor kezdenem is : o Azy,miert vagy te Azy es MIERT VAGY ENNYIRE UGYES, OKOS,TEHETSEGES, NAGYSZOKINCSU LEANYZO ?! Nem varom el hogy valaszolj,.mert azt hiszem en is tudok : mert tokelezes vagy ! Annyira de annyira jol irsz, hogy azt mar nem tudom hogyan kifejezni ! De most komolyan, igy olvastam a bejegyzest es huu meg waa meg....egyszeruen csak nezek, hogyki vagyok en hozzad kepest. Te egy profi vagy ! Es ne merd azt irni, hogy ez tulzas,.mert nem az !
    Mint mar chatben is emlitettem eszmeletlen jo az uj design,nagyon nagyon tetszik !
    Es most ismet kiterek Deonra : szinten nagyon tetszik, hogy most feloldodott vegre ebben a tarsasagban es, hogy kicsit kozvetlenebb lett, mint volt, de lehet hogy ezt csak en gondolom igy...Annyira aranyos a barazsaguk Sandyvel ! Meg tudom erteni Deont,hogy uert mindent nem mondd el, mert be kell valljam nekem is van nehany (nem olyan sok) titkom amit nem tarok szuksegesnek elmondani legjobbbaratnomnek, de ezeket csak en tudom. De haat rudod, hogy tartja a mondas : Amit mar 2 ember tud,az nem titok.
    Ne haragudj még tudnalak dicserni, de bealszom.
    Jo ejt !
    Rengeteg puszi’

    ’ Drága Azy !
    Megint egy hosszabb kommentet próbálok neked összehozni, mert tudom, hogy azokat szereted a legjobban.
    Nekem valahogy ez a rész, így teljesen elkülönült 3 részre, de ez persze egyáltalán nem baj, nagyon is jó, hogy nem folynak össze a dolgok.
    #folytköv

    VálaszTörlés
  82. #folyt
    Tehát az első 'részről' : Nem tudom kinek, hogy, de nekem a vonat utat és az Eric-el való találkozást jelenti, amit igazán jól és részletesen írtál le, pedig egy ilyen jelenet nem lehet valami izgalmas, de neked sikerült feldobnod egy régi 'ismerős' felbukkantásával (milyen vicces ez a szó !) Nagyon kiváncsi vagyok, hogy Eric-nek még mi szerepe lesz a történetben, aminek nem mellesleg nagyon várom a folytatását.Az egyetlen, amit annyira nem értek, hogy miért van ugyanolyan szeme a srácnak, mint Deon-nak ? Először azt gondoltam, hogy kiderül, hogy féltestvérek, de úgy tűnik nem vált be a tippem. Bízom benne, hogy a későbbiekben magyarázatot kapok.
    A második 'rész' : Ez Zayn-ről és Deon-ról, a viszontlátás öröméről, valamint az érdekes első randiról szólt, ahol - mint tudjuk - nem olyan sokáig telik jó hangulatban. Igazán jó ötletet adtál Zayn-nek, mindeketten művészlelkek, így öröm nekik az alkotás (gondolom), pláne ha kedvelik egymás társaságát. Tetszik ez a különleges első randi, sokkal jobb, mint az elavult és sablonos mozi, gyors-, esetleg 'sima' étterem.
    A harmadik 'rész'-ben pedig egyértelműen Sandy és Zayn ügye kerül a központba, ahol Deon idegesen 'faggatja' Zayn-t. Mondani szokás, hogy, aki kiváncsi, hamar megörekszik, de egy ilyen helyzetben szerintem senkisem ülne meg szép csendben a fenekén, én is egyből tapogatózni kezdenék, mivel mi nők, igencsak kíváncsi természettel vagyunk megáldva, nemde ? Tehát egyáltalán nem tartom furának/illedelmetlennek, hogy Deon mindent tudni akar, és mint kiderül, meg is tud. Itt sem értek valamit : Mikor csókolta meg Zayn-t Sandy ? Mert attól függ, hogy megcsalásnak tituláljuk ezt az egészet, mert ha akkor, amikor még nem jártak, sőt nem is kerültek közelebb egymáshoz (khm), nem alkotok negatív véleményt Sandy-ről, de amennyiben, a következő részben fény derül erre is, és beigazolódik feltevésem..ott kő kövön nem marad. Igaz, nincs okom nekem se, és Deonnak se felháborodni, hisz Sandy nem tud legjobbarátnője boldog párkapcsolatáról, de szerintem én se avatnám be ilyenekbe pletykafészkünket, pedig lehet, hogy akkor egy, s más dolog jobban alakulna Zeon között (én alkottam). Valahogy engem az elejétől kezdve idegesít Sandy, túl rámenős és liba, de lehet, hogy ez csak az én véleményem.
    Sajnálom, hogy nem írtam neked mail-t, és azt is sajnálom, ha esetleg vártad (?). Örömmel fogadnám, ha benéznél ide : www.enemyorlover.blogspot.hu , mert nagyon kiváncsi lennék a véleményedre és természetesen a negtív kritikádat is boldogan várom.
    Ennyi lettem volna, további szép vasárnapot !
    Rengeteg puszi, Covergirl’

    ’ Drága Azy !

    Ne haragudj, ha most kissé indulatosan fogok írni, de iszonyú dühös vagyok, mert az előbb kitörlődött az egész regény, amit ide neked írtam, szóval előre is bocsánatot kérek.
    Szintén elnézésedet kérném, hogy csak most írok kommentet, de mozgalmas hosszú hétvégém volt és csak most sikerült gép elé kerülnöm.
    Nos, a rész, mint mindig bámulatos lett, szóval ezt nem is firtatnám tovább, úgy gondolom régebbi kommentjeimben sikerült a jó minden szinonimájával és fokozatával illetnelek, amit persze most is megtehetnék, de kezd kifogyni a szókincsem és még tartalékolnom kell a többi részekhez is.
    Így inkább kitérnék ismét az aktuális fejezet történéseire : Annyira örülök, hogy végül nem vesznek össze ! Mármint imádom, amikor Zayn és Deon ölik egymást és halálosan vérig vannak sértődve, de azt hiszem ennek a vitának így kellett zárulnia, ahogy leírtad, ide nem kell az "öri hari".
    #folytköv.

    VálaszTörlés
  83. #folyt
    Hadd jegyezzem meg, hogy Zayn nagyon cuki volt, amikor megdícsérte Deon fehérnemű viselésére abszolut alkalmas testét, hogy így fogalmazzak. Tehát mindezek után békességben folytatják a félbehagyott randevút, amin, mint tudjuk, egymás lerajzolásával foglalatoskodnak a fiatalok. Zaynnek biztosan nagyon szép lett a rajza, bár én úgy tudom, hogy az előbb említett srácnak inkább a karikatúrák és úgynevezett "cartoon"-ok alkotásában jeleskedik, de ez természetesen a te történeted, te alkítod ki a szereplők jellmét és te áldod meg őket különböző tálentumokkal.
    Amennyiben a képen található rajz Deon műve, róla is elmondhatjuk, hogy ügyes, és tehetséges kezekkel ajándékoztad meg őt.
    Ezek után következett azt hiszem a fürdőszobás jelenet, ami egész biztosan irtó szexi lehetett (itt nem Deon bénázására gondolok, ha nem haragszol), Deon szerencsétlenkedésén pedig jót derültem, mintha csak magamat láttam volna. Azt hiszem rokonlélekre találtam !
    Innen már csak Zayn eszméletlen arynos szavai maradtak meg (nem mintha untatott volna a rész, félre ne érts !), amelyekben gyakorlatilag egy nagyon szép szerelmi vallomást fogalmaz meg, ami talán a legkőszívűbb ember szívét is megmelengeti.
    Szóval végre egy határozottan összeillő és összetartó pár lett végre Zeon, ha eddig voltak is különböző csuszamlások az életükben. De ki tudja mit hoz még a jövő ? Azaz ebben az esetben inkább te.
    Ó ! Mielőtt még befejezném a monológomat leírnám végre, amit a legeslegeslegeslegjobban szeretek a blogodban a fantasztikus megfogalmazás mellett, az az, hogy nem szövöd bele a One Direction a storyba, egyedül a főszereplőnkre koncentrálsz ! Imádom, hogy mikor ide benézek nem kell a teljesen fölösleges rizsázást olvasnom az ilyen, meg olyan jó összetartásról és szeretetről, ami a bandában van, meg, hogy a rajongók mennyi, de mennyi támogatást nyújtanak nekik ! Kész vagyok ezektől és minden egyes történetben ezt olvashatom ! Nem érdekel, hogy mennyire jó az xy alaptörténete, ha egy mondatot is erről kell olvasnom, köszönöm, elég volt ! Lehet, hogy kicsit durva és lritikus vagyok, de hát mit tegyek ? Azy, te egyedi vagy ! És én ezt imádom ! Nagyon kérlek maradj mindig ilyen és sose állj be a sorba ! Elárulok egy titkot : összesen kettő 1D-s blog érdekel, ebből az egyikhez már két hónapja nem írt részt, a másik pedig a tied.

    Millió puszi, •Covergirl•’

    ’Drága Azy !

    Óriási bocsánat kéréssel tartozom neked, mivel réges rég ígértem be ezt a kommentet ! De ! Most végre itt vagyok, abban a reményben, hogy elnézed nekem a késést ! Tudom, hogy már van következő rész (amit természetesen olvastam), de úgy gondolom ezzel a megjegyzéssel még tartozom.
    Na elég a rizsából :
    Nos, ha nem haragszol, most csak Deon káromkodásától kezdeném a bejegyzés elemzését. Eszméletlen, hogy ennyire hasonló az észjárásunk ! Már, ha a tied egyezik Zaynével, mert én sem tartom szépnek, ha egy ilyen gyönyörű lány szájából, ilyen ronda szavak jönnek ki, mikor megszólal, pedig sajnos sokszor velem is így van. Aranyos, hogy Zaynnek azért sem tetszik a csúnyabeszéd, mert így nem érzi Deont olyan védtelen, törékeny lánynak.
    Ezután jön, hogy Zayn elalszik és főhősnőnk unalmában bemegy a házba. Őszintén megmondom, hogy én talán a kelleténél nagyon jelentőséget tulajdonítok a tükörbenézős jelenetnek. Szerintem abszolút pozitív gondolkodása van Deonnak - még ha ez nem is csak ebből a részből derül ki - hogy meg van elégedve a szépségével, de nem is tartja magát világszépnek, pedig azért tegyük hozzá, hogy én Alexandra Daddariot az egyik legszebb színésznőnek tartom. Deon azonban tisztában van vele, hogy vannak nála csodálatosabb lányok, nők, de az nagyon jó, hogy
    #folytköv.

    VálaszTörlés
  84. #folyt
    úgy érzi mindent megtesz annak érdekében, hogy jól mutasson Zayn mellett.
    Kisebb gondolkodás után, Deon úgy dönt elmondja végre legjobbbarátnőjének titkos románcát hercegünkkel, pedig, mint tudjuk, nem feltétlenül bizonyul jó ötletnek Deon hirtelen felindulásból tervezett 'vallomása'. A további történéseket elborzadva olvastam. Egyszerűen undorodom Sandytől és Zayntől, na de ne haladjunk ilyen előre, mindent a maga idejében. Szóval odamegy de egész véletlenül nem találja Sandyt otthon, így a szobájába vonul várakozni, de akkor ismerős hangokat hall közeledni, egy fiúét és Sandyét. Bevallom neked, hogy nekem Deon LB-je az első percctől kezdve nem volt szimpatikus, sőt sunyinak és hïúnak tartottam, és mindezek a feltevéseim ebben a részben csak még inkább bebizonyosodtak. (Na ez most egy nagyon értelmes mondat volt, de remélem érted). Sejtettem, hogy Zayn a másik hang tulajdonosa, ki más lehetett volna a másik ismerős fél. Deon ekkor bebújik az ágy alá és úgy hallgatózik. Igazából egyáltalán nem értettem a két ember közötti párbeszédet, de űgy tűnik Deon értette és most már tudja, hogy miért nem lehetnek együtt nyilvánosan is. Nos, megmondom neked, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy mindennek Sandy az oka. Mindenféle dolog beugrott pl. menedzser kérésére, rajongók miatt, vagy esetleg a mostoha tesói kapcsolat keltene hatalmas felháborodást, de egyik tippem sem vált be úgy tűnik. Imádom, hogy mindig meg tudsz lepni !
    Nagyon nagyon reméltem, hogy Deon kimászik búvóhelyéről, csak lehet, hogy hirtelenharagú természetem miatt én előbb cselekedtem volna így. De aztán végre így tesz és a fejükhöz vágja teljesen nyugodtan, de belül tombolva, hogy gyűlöli mindkettejüket. Tapsvihar és respect Deonnak ! Pontosan így kell viselkedni, nem szabad maunkból kikelve ordítozni, csapkodni és kiborulni.
    Akkorát csalódtam most Zaynben és Sandyben, hogy azt elmondani nem tudom. Hogy tehette a hős szerelmesünk ?
    Ne haragudj de bővebben nem tudok róla beszélni, mikor elolvastam is kb. köpni nyelni nem tudtam.
    Külön elnézésedet szeretném kérni a nálam elmaradott rész miatt, de sajnos súlyos időhiányban szenvedek a suli miatt. Most is csak azért tudtam neked írni, mert itthon vagyok fulladásveszélyes köhögéssel, egy IPaddel és egy tál eperrel a kezemben.
    Ennyi lettem volna, remélem nem okoztam neked nagy csalódást, a leghosszabb kommentem az epilógusra tartogatom !

    Ezerszer puszil, Covergirl’

    ’ Drága Azy !
    Most nem érkezem valami nagyon hosszú kommenttel, de igyekszem a legtöbbet kihozni belőle így is.
    Nos, akkor...EZ ESZMÉLETLENÜL, ELKÉPESZTŐEN, FANTASZTIKUSAN, FENOMENÁLISAN, ISZONYÚAN, FRENETIKUSAN JÓ LETT !!! Mikor elolvastam, nem is tudtam szóhoz jutni...huhh, ez fantasztikus lett ! Gondoltam, hogy Eric-kel fut össze az előző részben !
    Majdnem sírva fakadtam amikor Eric drága megkérdezi, hogy segítsen-e elfelejteni. Istenem ! Most itt vigyorgok sírógörccsel, és úgy érzem magam, mintha engem cskolt volna meg az a jóképű fiúcska ! Kicsit meglepett, hogy Deon ilyen könnyen megadta magát, bevallom. De hát természetes, hogy igencsak megtört a két, számára legfontosabb ember miatt. Tetszett, mikor Deon némasági fogadalmat tesz a két jómadár előtt, és azok meg próbálják szóra bírni, mosolyogva olvastam. Egyébként nekem Eric sokkal, de sokkal szimpatikusabb, mint Zayn, és tegyük hozzá, hogy helyes kis pofival rendelkezik Logan Lerman. Huhh, ne haragudj, hogy így összevissza írok, de nem volt időm rendesen összeszedni a gondolataimat, mert gyorsan akartam neked írni, hogy nehogy megint lemaradjak egy héttel !
    A végére hagytam az imádatot : Azy frenetikus vagy ! Á, sosem fogom megérteni, hogy hogyan pattannak ki a fejedből ezek a csodálatos részek ! De nem elég, hogy ennyire jól kitalálod, meg is kell írni ! És neked mindkettő tökéletesen szokott sikerülni ! Annyira, de annyira szépen fogalmazol, hogy csodállak érte !
    Legutolsósorban had gratuláljak a több, mint 100.000 oldalmegjelenítéshez, valamint az 5 híjján 200 feliratkozódhoz és a 99 díjadhoz !
    #folytköv.

    VálaszTörlés
  85. #folyt Mint már említettem, mindet abszolút megérdemled ! Látok itt a blogok világában rengeteg olyan bloggerinát, akinek nulla az írástehetsége, mégis legalább olyan népszerű, mint te, és ilyenkor rádöbbenek, hogy hova süllyed ez a világ. Te büszke lehetsz, mert mindenzt jogosan kapod a kreativitásod és az íráskészséged miatt, de a többiek csak összecsapnak valami béna fanfictiont, valami béna sablon sztorival, és igazán igazságtalannak tartom, de mindegy. A lényeg, hogy te mindent megérdemelsz és biztos vagyok benne, hogy egyszer még ennél is többre viszed ! És ne feledd, első leszek aki megveszi az első könyved ! Ha kell a kiadó előtt éjszakázom, mint már említettem !
    Csak így tovább, drága Azy ! ♥

    Puszi, Tia’

    ’ Drága, egyetlen, fantasztikus Azy !
    Igyekeztem gyorsan érkezni az elmaradhatatlan kommentemmel, de így is sikerült egy napot késnem, remélem elnézed nekem !
    Nos, akkor jöjjön is a véleményem, mert azt hiszem végre sikerül kinyögnöm egy értelmes mondatot, mivel közvetlen a rész elolvasása után úgy fél óráig nem sikerült.
    Nem hiszem el ! Nem hiszem el, hogy minden egyes elkövetkezendő rész egyre jobb, mint a legjobb ! (na ez most egy értelmes mondat volt). Nem tudom, hogy vagy képes mindig fokozni az izgalmakat ! De, igazából már meg sem kellene lepődnöm, mert frenetikus vagy ! Azon csodálkoznék, ha nem a BEST fokozatot nyújtanád mindig az olvasóidnak ! És nagy örömünkre te minden újabb fejezet előtt frissíted a szoftvereidet, így mindig egyre bámulatosabb részeket olvashatunk !
    Na, de most már tényleg igyekszem értelmesen fogalmazni, elnézést.
    Szóval a fejezet ismét elképesztő lett, tele izgalmas történésekkel és fordulatokkal, az íráskészséged pedig ismét a tetőfokára hágott, de azt hiszem nem ez volt az utolsó ilyen alkalom ! Hihetetlen, hogy mindig ki tudsz találni valami újat ! Nagyon tetszett, az egész összhangban volt !
    A késes jeleneten jót derültem, most is ha magam elé képzelem, ahogy Deon hadonászik, röhögőgörcsöt kapok ! Arról a kifejezésről meg ne is beszéljünk, hogy " roppant komoly harci sérülését ", azt hittem leesek a székemről ! Örülök, hogy Deon nem enyhül meg (kivéve a legvégén), és hogy ridegen válszolgat Zayn-nek, ellenben annak is örülök, hogy Deon azért végig hallgatja hercegünk magyarázatát, ami által sok titokra fény derül. És ezek után ugye Zayn megcsókolja főhősnőnket, aki nem tesz ugyanígy. Majdenm sírva fakadtam az utolsó mondatnál, és nem csak azért, mert végtelenül szomorú lettem, hogy vége van ! De azt gondolom ez fantasztikus befejezése volt a résznek, igazán drámaira sikeredett de persze nem rossz értelemben ! A megfogalmazásodra visszatérve : ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy fejet hajtok előtted, csodálatos és különleges vagy ! Köszönöm, hogy olvashatom a blogod ! Ha megválogatnák, hogy kinek a blogja szerepelhet a világhálón, tuti, hogy csak te érdemelnéd ki, mert...nem is írok semmilyen dicsérő jelzőt, mert csak ismétlem önmagam és úgy is tudod, hogy imádom az írásaid ! ♥
    Huhh, hát ennyit lettem volna, már izgatottan várom a következő 'epizódot'.

    Puszi, Tia’

    ’ Drága Azy !
    Ne haragudj kihagytam pár dolgot !
    Megértem, hogy ott van neki Eric, és tudom, hogy nagyon szereti, de szerintem ez Eric barátunk legnagyobb bánatára ez csak baráti viszony Deon számára, mert soha sem fog mégegyszer úgy vonzódni valakihez, mint Zayn-hez, mert neki ő (volt) az igazi.
    Ó, és még azt felejtettem ki, hogy mindekettő kép, amit beraktál nagyon tetszik !
    Hát, ez gondolom nagyon fontos volt, bocsi, hogy elraboltam az idődet még 2 perccre !

    Puszi, Tia’

    VálaszTörlés
  86. #folyt.
    Hát, ennyi kommentet hagytam Neked a történet során…
    Szeretném megköszönni ezt az évet, a részeket, és, hogy olvashattam ezt a kis blogot ! Hihetetlen élményeket okoztál vele minden egyes olvasódnak, noha ezt nem is fogod soha elhinni. Egyszerűen NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ! Annyira eszméletlen vagy ! Imádtam minden egyes sort, minden egyes betűt ! Könnybe lábadt szemmel olvastam el az epilógus utolsó sorait és akkor rádöbbentem : A legjobb ellenség c. Zayn Malik fanfiction végleg bezárja kapuit.

    No, de mostmár nem untatlak tovább a Worldben szimpla 5 oldalammal, további sok sikert kívánok Neked, drága Azy ! ♥
    Ezt a kis szerény megjegyzést egy idézettel zárnám :
    „Az író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni. „
    -Ancsel Éva

    Ezermilliószor, és még annál is többször puszil és ölel, Tiara Cassie B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen, imádni való, édes, drága Tiám!

      Oh, te jó ég, hogyan is kezdhetnék bele abba, amit megérdemelnél? Hogyan tudathatnám Veled, hogy mennyit jelent, amit adtál nekem? El se tudod képzeni, mennyire meghatódtam, mikor újra elolvastam minden egyes kommented. Nem csak most, hanem már akkor is rengeteg erőt adtál, remélem tudod. Nem sok mindenkinek adatik meg, hogy ennyire hűséges, aranyos, kedves, elképesztő és fantasztikus Olvasója legyen, mint Te! Hálás vagyok, amiért itt vagy, feleleveníted a régi emlékeimet, és újból megríkatsz. Imádlak, komolyan, mivel érdemeltem ki, hogy ennyi szeretet és támogatást kapjak Tőled?
      Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, fogalmam sincs miképpen lehetsz ennyire csodálatos. Nem is tudom rendesen kifejezni mit érzek most, pláne nem viszonozni Neked bármit is abból, amit kapok... <3
      Nagyon nagyon nagyon imádlak, köszönöm, hogy annyi időn keresztül támogattál, most is, hihetetlen! <3

      Minden létező puszi,ölelés és szereted csak a Tied, Azy

      UI: Sokkal többet érdemelnél ennél a pár kusza sornál, én is tudom, de annyira boldog voltam, hogy képtelen voltam rendesen írni, remélem nem haragszol! <3

      Törlés
  87. Sziaa:) eddig nem kommenteltem egyik részhez sem,amit nagyon sajnálok! :/
    De elkell mondanom,jelen esetben le kell írnom,hogy ez volt az eddigi LEGESLEGJOBB Zaynes blog amit valaha is olvastam,és be kell valljam elég sok blogon vagyok túl,de ez fogott meg a legjobban..végre nem egy egyszerű blog,hogy minden happy,hanem esemény dús,izgalmas,fordulatos,érdekes,egyszóval TÖKÉLETES!! :)
    Gratulálok,nagyon tehetséges író vagy!<3
    Soha nem gondoltam hogy ennyire megfog tetszeni a blogot,először azt hittem hogy unalmas lesz..de már a 2.résznél tudtam hogy tévedtem..mindennap próbáltam időt szakítani a blogodra,hogy olvassam a következő részt,de sajnos ez nem mindig sikerült,a suli miatt..de most végre eljutottam és elolvastam,az utolsó sorokat is. :))
    Gyönyörű lett a történet! <3
    Mégegyszer gratulálok,a blogodhoz,nem mindenki olyan tehetséges mint te ;)
    Puszi,Dorina <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dorina!

      Jaaaaj, nem kell sajnálnod, nekem most az is rengeteget jelent, hogy itt vagy! Ráadásul....ahw, amiket írsz, annyira annyira, de annyira édesek, és most itt sírok, hiszen, sose reméltem, hogy valaki komolyan így fogja gondolni! Nem is sejted mennyire meghatódtam, köszönöm, köszönöm! Iszonyúan hálás vagyok és leszek is! Hihetetlen, minden, amit mondasz....KÖSZÖNÖM, csodálatos vagy! <333333333333333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  88. Egy delutan alatt elolvastam a blogodat..es hat HUHA !! Eddig Harry-s blogokat olvastam,de ez annyira tetszett. Nagy tehetseg vagy te lany ! Puszi neked <3 U.I Ha irsz uj blogot (barkirol,barmirol) megkerlek ertesits tweeteren : tiimeeatimi. Koszi ! T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, hihetetlenül furcsa, amiért még ilyenkor is elkezdi valaki olvasni a blogot... És te jó ég, köszönöm szépen, rettenetesen boldog vagyok, ha így gondolod! Sajnálom, de a Twitter-es megoldás nem nagyon menne nekem, de mindenhol szinte ki van rakva, hogy milyen blogjaim vannak, ha érdekel. :)
      Köszönöm, amiért írtál, ráadásul ilyen kedveset! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  89. Szia! Én nem rég kezdtem el olvasni a blogodat, és már az első fejezet megfogott!
    Most hogy így a végére értem:LE A KALAPPAL! FANTASZTIKUSAN ÍRSZ!
    Sok sikert a jövőben. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ah, ennek hihetetlenül örülök, nagyon nagyon szépen köszönöm, amiért így gondolod, iszonyú drága vagy! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  90. Drága Azy!
    Hát mit ne mondjak, le a kalappal! Hihetetlenül jól írsz, pár napja rátaláltam a blogodra és nézd csak már elolvastam. Fantasztikus vagy. Csak úgy faltam a fejezeteket. Anyum hülyének nézett:D. Mindig mondta hogy legalább éves közbe ne olvassak:) Aztán idővel megszokta hogy éves közben is olvasok. Egyik nap rá kérdezett hogy ki ez a lány aki ennyire eltudja varázsolni a lányomat. Elmeselem neki hogy egy magabiztos, nagy lelkű, aranyos, tehetséges lány vagy. Egy szó mi több IMÁDTAM...FANTASZTIKUS VAGY AZY. HIHETETLENÜL JÓL ÍRSZ...SOK SIKER A JÖVŐRE NÉZVE:)<33

    Puszi : Nazo:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nazo!

      Oh, te jó ég, én komolyan nem tudom mit mondhatnék, szerintem nem is sejted, milyen érzés volt elolvasni a véleményedet, és azt, hogy hogyan rágtad magad végig a blogon. Ah, aaah, nem kapok levegőt, milyen édes vagy, azta! El sem hiszem, hogy így gondolod, köszönöm, köszönöm, köszönöm, elképesztő vagy, komolyan fogalmam sincs miképpen történt ez meg velem, mármint hogy megtiszteltél azzal, hogy elolvastad a blogot, és ilyen pozitív véleménnyel vagy róla. Köszönök mindent, hálás vagyok! <3333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  91. Kedves Azy!
    Nem szeretnék regényt írni, hogy mennyire gyönyörűen is írsz, mert ezt nem nagyon lehet ilyen szavakkal kifejezni.
    Mit mondjak neked ?
    A köszönöm már nem helyénvaló, sokatmondó és igaz, mert ez az egyetlen szó RETTENETESEN KEVÉS !!!!!!!!!!! :((
    Hálás vagyok neked amiért minden egyes történeteddel egy újabb világot társz ki számunkra.
    Ismered azt az érzést, amikor egy nagyon jó film után érzed magad?
    Azt az utóhatást amit a film végén érzel?
    Na én százszor annyira érzem azt amit te a blogjaiddal adsz át nekem....
    Nem tudok mit mondani arra a köszönet nyílvánításra amit most meg kell hogy tegyek
    , mert amikor a leírt szavaiddal elvarázsolsz engem annak több jár mint egy egyszerű köszönöm.
    Én csak remélni tudom hogy érted ezzel mit akartam mondani és hogy tudd az írásaid fantasztikusak.
    UI.: Köszönök mindent!!
    Niki ;)) xxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Niki!

      Jaj, de aranyos vagy, te jó ég! Köszönöm, amiért így gondolod, el sem hiszed, mennyire felemelő érzés ilyeneket olvasni! Azért is hálás vagyok, hogy ennyi idő után elolvastad a blogot, és szántál rá időt, egy csoda vagy, komolyan! Nem neked kell köszönetet mondanod, hanem nekem, mert hihetetlen ez az egész.... Lassan sírok, hihetetlen, hogy egy ilyen önzetlen dolgot teszel értem, mármint, hogy megosztod a véleményedet, és előtte elolvastál! Hihetetlen sok örömet és boldogságot okozol! Imádlak, köszönöm, köszönöm, én köszönök mindent! <33333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  92. Szia!Ehhez a történethez csak gratulálni tudok,úgy mint az összes többihez.Olvastam már mindegyik blogod,de szerintem ez lett a legjobb!Csak dícsérni tudlak! ^-^
    Pusszancs ♥
    Egy olvasód ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon-nagyon szépen köszönöm, eszméletlen jól esik, hogy az összes blogomat olvasod. És tök meglepő, hogy pont ezt tartod a legjobbnak, pedig ez a legkezdetlegesebb...:') Hálás vagyok, hogy írtál, sokat jelent! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  93. Csodálatos író vagy *.* imádlak téged, a blogot....egyszerüen fantasztikus, szavakkal el nem mondhato. Azy most elfogom olvasni a többi blogodat is, ott is irok majd valamit. Csoda vagy. 1 nap kellett ahoz hogy elolvassam, de teljes megérte nem bírtam volna letenni. Köszönöm hogy ezt megirtad és részese lehettem ennek az egésznek. Gratulálok Azy! ;) <3 Pussz: Nika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nika!

      Úgy gondolom, hogy túlzol velem kapcsolatban, de természetesen iszonyúan jól esik, nagyon szépen köszönöm! Hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha sikerült akár csak egy kis örömet is okoznom az írásaimmal. Én köszönöm, hogy olvastál, és most ezt meg is osztottad velem! <33333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  94. Kedves Azy,

    Csak két napja találtam a blogodra, és hagy mondjam el: Fantaszupisztikusegycsipetnyiollalah-val <3
    azza cool. Bármennyire is próbáltam aludni:, nem ment, mert tudni akartam a végét. És igen, 03:14-kor. egyszerűen felkeltem, és reggel 07:00 ig olvastam. (aztán átaludtam a napot, de ez mindegy XD) A lényeg, hogy NINCS mégegy ilyen író, mint TE!persze jó értelemben. Ha tudnék, most talán még sírnék is hogy vége, de erős vagyok, ezért csak annyit mondok: Köszönöm hogy megírtad, neked csak egy történeted a sok közűl, de nekem sokkal több annál. <3
    kiss:Jázmini

    VálaszTörlés
  95. Nagyon jó!!!!!!! Sokmindenen mentek át.

    VálaszTörlés