21. rész - Infantilis játékok

Nagyon szeretnék megköszönni mindent, amit a blogért tesztek! Hálás vagyok Nektek!

Zayn csak beszél, és beszél. Mindenről, ami csak az eszébe jut. Hogyan esett le egy fáról, mikor még csak kisfiú volt, mit érzett az X-Faktor alatt, a fiúkról, akiket szinte már a testvérének tart, a rengeteg őrültségről, amiket együtt éltek át, a TMH turnéról, ahol akkor volt, mikor éppen magoltam... Egyszóval, jöhet bármi, én hol mosolyogva, hol elszörnyedve, de sokszor könnyemet törölgetve ( a nevetéstől ) hallgatom. Fizikai örömet jelent, hogy tudom, mellettem van, és éppen most avat be az élete egy részébe. Ráadásul az a legjobb ebben, hogy ezeket az információkat az internetről simán megszerezhettem volna, mégsem tettem. Rengetegszer voltam kíváncsi, de nem akartam kutakodni utána, s megérte. Most egyenesen az ő szájából hallhatok mindent, úgy, hogy minden mondatot nekem szán, nem másnak.
Tumblr_mbzs7j1ltl1rgjqsso1_500_large
Azonban akaratom ellenére egyre nehezebb ébernek maradnom. Többször visszakérdezek, olyan is megesik, hogy elbóbiskolok, és csak a történet végére ébredek fel. Mentségemre szóljon, hogy nem én tehetek róla! Zayn, az akinek a hangja megnyugtató, és könnyedén elalszom, ha hallom.
- Deon, aludnod kéne. - érzékelem még gyengén a hangját a fejem fölül, ezek szerint kiszállt a hálózsákjából, és átmászott hozzám. Nagyokat pislogva pillantok fel. Zayn kócos hajjal, csillogó tekintettel, halvány mosollyal az arcán tornyosul felém. - Édesen festesz így, ugye tudod? - nevet fel. Szinte nem is tudom, hogy ez most a valóság-e, vagy csupán az én agyam szülte ezt az egész téveszmét. Hogy Zayn ilyet mondjon nekem? Bár nem érdekel... Ha álom, akkor egy rendkívül király álom.
Kisöpör pár tincset az arcomból, mire én egy hálás tekintettel örvendeztetem meg. Fészkelődök egy kicsit, majd magamhoz vonom a hálózsák szélét, s egy hatalmas ásítás következtében késznek nyilvánítom magamat az alvásra. Mielőtt az álmok teljesen elragadnának, érzem hogy valaki gyengéd puszit nyom a homlokomra, majd beterít egy takaróval.

Másnap délelőtt dél körül kelek fel, ami egy cseppet sem furcsa, tekintve hogy tegnap nem aludtam. Kinyújtózkodom a sátorban, és körülnézek. A telefonomról állapítom meg az időt, majd a mellettem fekvő helyre esik a pillantásom. Zayn édesen szuszogva alszik, eléggé mélyen. Vajon tegnap este tényleg az történt, ami? Annyira valószínűtlennek tűnik és távolinak.
Abban a biztos tudatban, hogy még ő is szundít, én sem erőlködöm nagyon, s visszafekszem. Ha ő megteheti, én is. Szemere húzom a takarót, hogy némileg megakadályozzam a fényt, hiszen eléggé zavaró.
Azonban nem tudok bóbiskolásnál többre jutni. Csupán pihenek, mivel túl lusta vagyok, hogy tegyek bármit is. Talán fél óráig teszem ezt, mikor hallom hogy valaki ébredezik.
Óvatosan húzom le a meleg plédet a fejemről, résnyire nyitott, fél szemmel figyelem a mozdulatait. Őszintén mondhatom, hogy a reggeli Zayn látványa felülmúlhatatlan, komolyan mindenkit sajnálok, aki nem részesül belőle legalább egyszer.
- Reggelt! - nyögi nyúzottan, megdörzsöli az arcát, de még ő is túl fáradt ahhoz, hogy felöltözzön vagy ilyesmi. - Mennyi az idő? - kérdi mély, rekedtes és álmos hangján.
- Neked is! Fél egy körül - célzok nagyjából egész pontosan.
- Jó sokat aludtunk -jegyzi meg tanakodva.
Nem tudom, felhozzam-e, hogy tényleg puszit adott-e a homlokomra vagy sem? Nagyon úgy emlékszem, hogy igen, de akkor már annyira fáradt voltam, lehet csak álmodtam. Ha rákérdezek, akkor annyira kínos helyzetbe kerülök, hogy soha többé nem merek majd a szemébe nézni, tehát inkább hallgatok.

Szerencsére a szél és a vihar továbbállt, azonban még nincs annyira jó idő, hogy a nap is kisüssön. Egy szürke melegítőfelsőt veszek fel, aminek bélelt a belseje, így nem fázok. Előkotrom a fekete kötött sálamat, majd a nyakam köré tekerem, hogy az se dideregjen. Kiülünk reggelizni, majd megbeszéljük a nap további részét.
- Nekem ilyen borús időben nincs sok kedvem sétálni - jelentem ki fintorogva, utána jóízűen harapok bele a nutellás kenyerembe. Anya kezében megáll a kés, szúrós szemmel néz rám.
- Nem csinálhatod ezt, kirándulni jöttünk! - győzköd, de én már érzem rajta, hogy nem fog kényszeríteni.
- Igen, de nem így - mutatok körbe magam körül, közben egy fekete felhőt fürkészve. Anya arca lemondóan elgyengül, új prédát keresve szuggerálja Zayn-t.
- Te? - fordul bizakodva felé, de ismételten csak a földet koppintja az álla, hiszen a pakisztáni fiú vastag szemöldöke összehúzódik. Bocsánatkérő tekintettel tárja szét a kezeit.
- Sajnálom, de inkább ma csak pihennék - vakarja meg a fejét bűnbánóan, mire anya dühösen legyint mindkettőnkre.
- Csináljatok, amit akartok, bánom is én! Yaser és én remekül el leszünk ketten is, ugye drágám? - keményíti meg vonásait, elváróan pislog barátjára.
- Természetesen - nyom egy puszit a feje búbjára az említett. Ez valami családi vonás vagy mi a fene?
- Köszönöm - suttogom hálásan a mostohaapámnak, mikor anya bosszankodva vonul el. Yaser arcára csak egy szerény mosoly kúszik fel. Talán tévedtem vele kapcsolatban. Ideje lenne abbahagynom az emberek megítélését, eléggé rossz vagyok benne.

- Te jössz! - lépek négyet a bábuval, majd diadalittasan veszem figyelembe, hogy kis híján már meg is nyertem a játékot.
- Ha rájövök, hogyan csalsz... - morogja Zayn az orra alatt, majd dob. Egyet. Megint.
- Jó dobás! - szakad ki belőlem a röhögés, majd büszkén még odabiggyesztem: - Nem csalok, egyszerűen szerencsém van.
Anya és Yaser elmentek kirándulni, valami híres fát megcsodálni, mi azonban inkább nem kértünk belőle. Eléggé borús az ég, azonban nem esik. Egy kiterített pokrócon ücsörgünk, társasjátékozunk már órák óta. Eddig csak hétszer nyertem.
Zayn dob egy kettest, majd egyszerűen feladja. Mielőtt rájönnék mit csinál, összepakolja a játékot. Visszarakja a dobozba, s lazán hanyatt dől az elnyűtt, régi pokrócon.
Szemöldökömet felhúzva próbálok rájönni az okára, mit tett, és miért. Tekintetem azonban a kelleténél többet időzik rajta.
Puha haja most is tökéletesen be van lőve, borostája szexivé teszi már így is eléggé férfias vonásait, hosszú szempillái tökéletesen simulnak egymáshoz, amint lehunyva tartja szemét.
Lábai kinyújtóztatva nyúlnak végig a piros pléden, kezeit összekulcsolta a tarkójánál, pulcsija széle egy hangyányit felhúzódott, fehéres bőre kandikál ki alóla.
Nagyon nyelek a látvány feltérképezése végett. Ismét arcára pillantok. Magabiztos félmosoly ül az arcán, mire rögvest kiegyenesítem a hátamat, összeszorítom az ajkamat, s rendezem vonásaimat.
- Deon, vedd le rólam a szemed, ez már nekem kellemetlen! - röhög fel végül nagyképűen, bal szemmel lesi a reakcióm.
- Csak azt néztem milyen ronda vagy - vágom rá, de még nekem is el kell mosolyodnom azon mennyire valószínűtlent állítok.
- Te tudod - válaszol még mindig kicsattanó jókedvvel, majd az égre szegezi a tekintetét, valószínűleg a felhőkben keres alakokat.
Egy vállrándítás kíséretében fekszem oda mellé, amit csak még inkább szélesedő vigyorral vesz tudomásul. Kezeimet a hasamon nyugtatva fürkészem a szürkés-feketés boltozatot, mikor váratlanul megszólal.
- Biztos vagyok benne, hogy nem tisztességesen nyertél. - fordítja egy kicsit felém az arcát, ahogyan én is teszem vele szembe. Önelégült mosoly kúszik az arcomra, amint a képébe vágom.
- Minden játékban leverlek, ha kell -Tettetett komolysággal fontolja meg szavaim súlyát, végül sokat sejtetően kijelenti, hogy nincsen igazam. - Mégis miben lennél képes legyőzni? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet.
- Nem tudsz jól színészkedni - jelenti ki könnyedén.
- Honnan veszed?  - nevetek fel erőltetetten, abszurdum mit képzel magáról ez az alak.
- Fogadjunk, hogy képtelen leszel ezen a héten eljátszani, hogy a legédesebb testvéri kapcsolat az, ami kettőnk között van - tételezi fel, miközben csokoládébarna íriszeivel behatóan mérget, s közben gúzsba vág.
- Én leszek a legédesebb kishúg, akit valaha láttál. - szólalok meg magabiztosan pár perc habozás után.
- Sajnálom, de még így sem fogod tudni felülmúlni Waliyhát és Saffát - rántja meg a vállát vigyorogva, szörnyen élvezi, hogy húzhatja az agyam.
Ahelyett, hogy leállnék szócsatát vívni vele, egészen bűntudatmentesen vágom oldalba. Felszisszen, de a pajkosság a szemében segít elárulni, hogy közel sincsen még ott, hogy megharagudjon rám, amiért megütöttem. Azonban a bosszút a maga módján visszaszolgáltatja.
Hirtelen felül, megragadja a csuklómat, lazán engem is hasonló pozitúrába kényszerít, majd az okok ismeretének hiányában kialakuló tétlenségemet kihasználva felkap. Köpni-nyelni nem tudok, fogalmam sincs mit csinál. Mikor aztán már rájövök, hogy mi a terve velem, kétségbeesetten tiltakozom ellene.
- Oh, kizárt dolog! - üvöltözök vele, de semmit sem használ. Combomnál fogva megemel, a vállára kap, majd észveszejtő pörgetésbe kezd. - Elég legyen! - igyekszem megállítani, hiszen úgy érzem menten rókázni fogok, ha nem áll meg.
Hatalmas szerencséjére tudja hol a határ, így mikor már kezdek rosszul lenni, óvatosan lehelyez a pokrócra. Szédülve rogyok le a térdeimre, kapkodva veszem a levegőt, és reménykedem, hogy nem fogok hányni.
- Remélem élvezted - jegyzi meg vidáman, majd leül velem szembe, és figyeli a haldoklásom.
- Ezért még megfizetsz Malik! - suttogom kimerülten. - Elkezdhetsz kiengesztelni, mert ha haragban tartasz, nem lesz jó vége - fenyegetem meg.
Zayn éppen válaszolna, mikor telefonja megcsörren, amire rögtön irigykedve pillantok rá. Nem túl gyakran van akkora szerencsénk, hogy elkapjuk a térerőt ezen az világvége helyen. Láthatóan ő is meglepődik, ezért gyorsan előcsúsztatja a zsebéből, és megnézi ki hívja.
- A világért sem szeretném, hogy megszívjam, szóval... - tér vissza az eredeti témához ironizálva, elszakadva a villogó kijelzőtől, majd megteszi azt, amiről úgy gondolja, hogy elfeledteti velem a kisebb traumát. Vagyis mielőtt bevonulna a sátorba, hogy felvegye a még mindig kitartóan csengő mobilt, gyors puszit nyom az arcomra. Meglepetten ücsörgök, vállam fölött átnézve figyelem távolodó alakját, amint rányom a zöld gombra, s beleszól a készülékbe.
Visszafordulok, majd ujjamat óvatosan bizsergő bőrömre helyezem, amit az előbb még Zayn ajkai érintettek. Valami azonban még így is képes lerontani a jó kedvemet, ez pedig ismét nem más, mint a tudatlanság. Nem tudom, mire számítsak, mit várhatok, mi a célja ezekkel a kisded játékokkal...

32 megjegyzés:

  1. Szia!Nagyon nagyon jó lett!:D Mikor lesz a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszik. Köszönöm, és valószínűleg egy hét múlva.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Szia :D
    Ó, én nagyon élvezem Zayn "kisded játékait" ahogy díjazom a "homlokpuszi" családi vonást is :D Eszméletlen édes *-*
    Deon odáig van érte, nem képes a húga lenni, ez tök egyértelmű.
    Zayn egyfolytában húzza az agáyt, kétértelműen cselekedik, beszél.. egyszer a sírba kerget, de így imádom :D
    Így éjjel 11kor sajna csak ennyire futja, de nagyon tetszett, nagyon várom a következő részt... lehet csak vágyálom, de úgy érzem a testvérként viselkedés éppen a viszályára fog fordulni.
    Nagyon várok egy újabb elcsattant csókra, de mindent abban az időben kell élvezni, amikor te eltervezed. Szóval izgatottam várom az újabb részt :D
    Szép hétvégét!
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, hogy elolvastad, és még kommenteltél is, mikor már tényleg késő volt. Nagyon boldog vagyok emiatt. Hát Zayn sosem volt, és nem is lesz egyszerű személyiség sajnos, van olyan, hogy én se tudom miért pont azt írom le, amit. Érdekes... Még egyszer hálás vagyok, amiért írtál, sokat jelent!:') <3
      Neked is további szép hétvégét!

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy!

    Először is, köszönöm, hogy múltkor írtál nekem kommentet :) Örültem a szavaidnak, s remélem, még olvashatom a véleményeidet :D De most térjünk rá az én egyik kedvenc történetemre, A legjobb ellenség című remekműre :D

    Mint mindig, most is tűkön ülve vártam a folytatást...s lám, ma meg is érkezett :D Ámulva olvastam a sorokat, azonban féltem, hogy a végére érek :) :$ Nem tudom, voltál-e már ilyen helyzetben, hogy elkezdtél egy nagyon jó történetet olvasni, és már csak pár szó volt belőle a végéig?! :) Na, én pontosan így vagyok ezzel a történettel :) Sose szeretem akkor elkezdeni, amikor frissen felkerül :) Várok vele úgy 20-25 percet és izgatottan kezdem el falni a sorokat :D
    Odavagyok Zayn karakteréért, csakúgy, mint Deon karakteréért is :) Remélem, hamarosan összejönnek majd :) Zayn ebben a fejezetben - úgy vettem észre - olyan megnyilvánulásokat tett, amiből arra következtettem, hogy neki igencsak bejön a mostohatesója :) A homlok-, illetve arcra puszik...a mosolyok...az állandó viccelődés :D Apró, mégis figyelemreméltó jelek :) Örülök, hogy az utóbbi pár fejezetben nem veszekedtek annyit, mint régebben :D Rossz volt Deon-t szomorúnak és letörtnek látni :") :$

    Összességében imádom a történetet, tűkön ülve várom a folytatást ♥ :) Ha van kedved és időd, nézz be hozzám :) Örülnék a szavaidnak, egyfajta erőt merítek belőlük :) Jó éjt, kedves Azy!

    Szép hétvégét és túlélésben gazdag hetet kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Macy!

      Én is köszönöm, hogy most írsz, sokat jelent. Tényleg ezt csinálod? Te jó ég, ez annyira aranyos dolog! Én is mindkettőjüket imádom, de szeretem húzni a dolgokat. A veszekedést most inkább csipkelődésre váltottam le, azért nem akarom, hogy komoly sérelmeik legyenek...
      Én Téged imádlak! Nézek természetesen, rendszeresen, és írok is! További szép hétvégét Macy!

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Nagyszerű volt! Izgalmasan alakul a kapcsolatuk. :) Tetszik, hogy lassacskán egyre közelebb kerülnek egymáshoz és szinte érezhető a köztük lévő szenvedély! Huhh nagyon jól leírtad a helyzeteket, rendkívül átélhetők a szituációk! Nagyon nagyon ügyes vagy! :)
    És jobbulást kívánok neked! :)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. Igen, anélkül, hogy észrevennék megismerik egymást. Hatalmas bók, amit mondasz, pontosan arra törekszem, hogy hihető, valósághű legyen, amit írok. Köszönöm, hogy írtál, annyira örülök ezeknek a kommenteknek!:') Köszönöm, épülgetek!:) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Na nem írok regényeket! Nagyon jó lett. Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen! Gyógyulgatok!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága,drága Azy!♥

    Fantasztikus lett!:) Még mindig tetszik ez a macska-egér játék.:D De az biztos,hogy izgalmasan alakul a kapcsolatuk.:)Imádom amikor piszkálják,cukkolják egymást.:) Mindig mosolygásra késztet.:D Érezhető közöttük az a szikra,szenvedély.. Ez tetszik..:) Mindig örömmel várom az újabb részeket. Amik egyre jobbak és jobbak.:) Olyan csodálatosan felépítetted Zayn és Deon karakterét,imádom. Zayn-ben azt imádom a legjobban,hogy ott van a vadság a rossz fiússág,de közben azért megtapogatható az érzelem is.. Deon karaktere szerintem meg pont az ellentéte.. Bár Zayn-ek mindenáron bizonyítani akar neki valamit és sokszor belesik a saját hibájába.. Ezért is mondják azt,hogy az ellentétek vonzzák egymást.:) De azért jó tudni,hogy akármi is legyen köztük,akkor is mindig megfogják védeni egymást..Családi kötelék valamilyen szinten szerepel nálunk,de több inkább a szerelem..:) A vége felé rossz volt látni Deon tudatlanságát,nem tudja,hogy mit tegyen. Én azt mondom,hallgasson a szívére.. De nem mindig jó az.. Nem tudom,kíváncsi vagyok,hogy mire fog jutni..
    Már alig várom a folytatást!
    Jobbulást!

    Ölel,Eternal Dreamer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eternal Dreamer!

      Köszönöm, hogy írtál, nagyon sokat jelent. Én is imádom, annyira édesek, nem? Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy így látod! Igen, ezt alapvető tulajdonságnak tartom a karakterében. Azt mondja, hogy érzéketlen, de tulajdonképpen szörnyen gondoskodó. Igen, bár lehet, hogy Ők sok mindenben hasonlítanak, hiszen a természetük ugyanolyan. Csak az egymás iránti érzelmekben nem tudnak rendesen kibontakozni. Hozom a követkőt, amint tudom! :) Köszönöm, gyógyulgatok!

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Szia Azy! :)
    Az eddigi legédesebb rész volt ez, nagyon imádtam! :) Annyira jól írsz, hogy már hihetetlen... izgalmas, és mindig érdeklődve olvasom a blogodat.
    A bokáddal mit csináltak? Begipszelték, vagy csak krémet kaptál rá? Együtt érzek veled, nekem nyár végén tört el a bokám, és még mai napig nem tudok rendesen menni, de ez egy más történet :D Jobbulást a bokádnak, a folytatást pedig nagyon várom. ♥
    puszillak, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bius!

      Ugyeee? Szerintem is most nagyon imádnivalóra sikerültek. Nagyon szépen köszönöm, nem is tudok erre mit mondani, annyira jól esik ezt olvasni!:')
      Köszönöm kérdésed, szerencsére nem került rá gipsz. 4 héten keresztül borogatni, pihentetni kell, és nem szabad terheli. Azonban sajnos engem nem lehet lefogni, bedagadt lábbal is rohangálok ide-oda, így nem lesz egyszerű felépülni!:D
      Ó, az nem lehetett túl jó, nem irigyellek, remélem, azért egyszer mégis csak rendbe jössz! :)

      Puszi, Azy

      Törlés
    2. Örülök, hogy nem gipszelték be a lábad.. borzalmas érzés. Remélem hamar meggyógyul! ♥
      puszi, Bius

      Törlés
    3. Köszönöm szépen!:) <3

      Törlés
  8. Szia !
    Aranyos rész lett, elolvadtam mikor Zayn megpuszilta ! :) Zayn egy igazán jó báty lehet...:D
    Pusz, A~
    u.i.1. ne haragudj h csak ennyit írtam, tudom h azt szereted ha vmi épitőjellegűbbb véleményt kapsz, de a kritizálásban nem vagyok vmi jó (mármint blogkritizálásban), nincs is jogom hozzá, és nincs rajta kritizálni való :)
    u.i.2. vár rád egy kis meglepi nálunk ! :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, szerintem is nagyon édes! :') Igen, én is ilyen bátyja vágytam mindig is! Nem haragszom, örülök minden kommentnek! A díjat pedig kimondhatatlanul köszönöm!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Remélem Zayn nem hülyíti Deon-t ezekkel a "kisded játékokkal". Mondjuk a homlok puszi és az arcra puszi nagyon aranyos volt tőle. És a legjobb hogy nem bántják és hurrogják le egymást. Végre egy kis időre béke honol kettejük között....
    Már várom a következő részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hát, nem tudhatjuk, majd kiderül mi fog kisülni belőle. Igen, én is örülök, hogy nem ölik meg egymást, de csak azért mert a kapcsolatuk inkább most más lesz, mint eddig. :) Köszönöm, hogy írtál, sokat jelent!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Ez egyszerűen fantasztikus!!!! :D Szorítok nekik!!!!!!! Gyorsan következőt, már alig várom!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Regina!

      Köszönöm szépen, és örülök, hogy megint írtál. Én is szorítok, de senki nem tudja mi lesz velük.:P Sietek!

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Hello Azy! :)
    Tegnap elott kezdtem el olvasni a blogodat es magyon.nagyon tetszik mar a vegere is ertem!!
    Fuu iszonyat jo a tema az irasod a szereplok a viszonyok szval minden!!!!
    Ez a legjobb blog amit valaha is olvastam!! Nagyon nagyon tetszik!!
    Viszont annyira rissz hogy feltestverek :/ mert annyira isszeillenek!! Vegul is annyira.nem undoryto egy feltestver kapcsolat...na jo de :D
    Annyira vicces mikozben olvasok mindig valamilyen hajbavalo a kezem ugyebe kerul vagy.ha nem akk elkezdek nevetgelni mert annyira bele tudom elni.magamat!! Ebbol filmet kell csinalni iszonyat jo!!! :):)
    Puszi vivi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi!:)

      Te jó ég, el sem tudom mondani mennyit jelentenek a szavaid, hihetetlen tényleg, hogy ennyire tetszett a történet!:') <3 Jaj, ők nem féltestvérek, csupán mostoha! :P Tudom, hogy így is picit furcsa, de ha úgy nézzük semmi nincs benne, nem köti össze őket semmiféle vér. Annyira örülök, hogy meg tudtalak nevettetni! Iszonyat hálás vagyok, amiért elolvastad, s most írtál. Köszönöm!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. Szia Azy!
    Meglepődsz ha azt mondom imádtam? Nem hiszem, hogy kéne. Ugyanis ez is fantasztikus rész lett, akárcsak az összes többi.
    Ámulok és bámulok, hogy tudsz ilyen választékos szavakat használni, és ilyen csodás módon írni. Olyan gyönyörű szóvirágokat és hasonlatokat használsz, hogy leesik az állam és végiggondolom, hogy ki vagyok én a béna írásommal az ilyen jó írókhoz képest, mint te? De igyekezek, próbálok fejlődni.. :)

    Nagyon tetszettek ezek a játékok, nagyon cukik voltak, és örülök, hogy végre már nem veszekednek, az olyan rossz volt, Deon is szomorú volt, de mostmár úgy tűnik lenyugodtak és képesek meglenni egy légtérben, na jó, az már régóta sikerült, de mostanra nevetnek egymáson és jól elvannak. Ezt jobban szeretem, mint a sok drámát. :D
    Olvadoztam, mikor Zayn megpuszilta Deont. *--* :D♥ És azt hiszem, van valami a levegőben... köztük.. és nem vibrálásra gondolok.. hanem egy kis szerelemre.. :D ;D♥
    Nagyon várom a következőt, sok sikert a suliban! :)
    Puszi♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Little Zsoo!

      Igen, természetesen meglepődök, hiszen én még mindig ott tartok, hogy 3 rendszeres olvasóm van, és nem annyira szereti senki a történeteimet... Egyszerűen leragadtam itt, ezért annyira furcsa olvasni, hogy mit írsz! Nagyon köszönöm, ha tényleg így gondolod, hihetetlen mennyi erőt tudok meríteni egy-egy ilyen kommentből! Hű, tényleg nem tudom, mit írjak, annyira úgy érzem, hogy nem érdemlem meg ezeket a szavakat...
      Köszönök mindent, és neked is hasonlóképpen sok sikert kívánok, mindenbe, amit elkezdesz!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Durva mert nekem is levagtak az eddig hosszu (am de barna) hajamat vallig erore bocsi ezt meg le kellett hogy irjam :D
    Zayn olyan cuki <3
    Meg te is ahogy irsz
    puszi vivi<3 :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Na, ez tök vicces, nem gondoltam volna, hogy találsz egy ilyesfajta összefüggést.:D Nem baj, én nagyon örülök, ha írsz, bármi legyen is az, és nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy!:) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  14. Szia,

    Dodó vagyok, a legújjabb rendszeres olvasód! :D Bátran jelenthetem ki, hogy 1 nap alatt kivégeztem a blogodat annyira tetszett <3 Egyszerűen nem lehetett abba hagyni, annyira jól írsz, oda vagyok a karaktereidért és leírásaidért ;) Egyik legjobb blog amit eddig olvastam, ha nem a legjobb :) Remélem hamar hozod a következőt!

    Puszi, Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodó!

      Hihetetlenül hálás vagyok, amiért sok időt szántál a blogra ( egy napot!!! ). Rengeteget jelentenek a szavaid, fogalmam sincs, hogyan köszönhetném meg, hogy írtál...:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  15. Szia! Kapsz tőlem egy díjat: http://imreallyloveyoublog.blogspot.hu/2013/03/dij.html
    Csak, mert nagyon imádom a blogodat<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szandraa!

      Elmondani nem tudom mennyire örülök neki, s hogy annak, hogy írtál. Imádlak! <3

      Puszi, Azy

      Törlés