36. rész - Tavaszköszöntő

Sziasztok! Most több dolgot is szeretnék megemlíteni az elején, amiket fontosnak tartok, tehát kérlek olvassátok el!

1. Meg fog szűnni a Google Reader, így aki továbbra is látni akarja, ha friss került az oldalra, kövessen be a bal oldalon található ikon segítségével. A rendszeres olvasók eltűnnek júl. 1.-én.
(Bőv. - előző bejegyzés: Bloglovin)

2. Már csak négy rész ( plusz az epilógus) van hátra, én pedig szörnyen kíváncsi vagyok a véleményetekre azzal kapcsolatban, hogy Deon sorsa mi legyen a végén. Ezért kérlek Titeket, hogy szavazzatok a "Választás" oldalon!

3. Még mindig borzalmasan hálás vagyok mindenért. Komolyan mondom, nálatok fantasztikusabb Olvasót el sem tudnék képzelni! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Puszi, Azy

Favoritas | Tumblr
Zayn arca lefagy, a szívem összeszorul, ahogyan látom a keserűséget és szomorúságot rajta. Szinte fizikai fájdalmat érzek, amint az a fény, amit mindig annyira imádtam, egyszerűen kihuny a szeméből. Lehajtja a fejét, egy ideig nem szól semmit, de végül összeszedi minden erejét képes rám nézni.
- Tényleg vége? - kérdezi, miközben nyel egyet. Fél a választól, pont úgy, ahogy én.
Azonban még úgy tűnik, reménykedik. Komolyan képes a történtek után hinni egy közös jövőben?
- Szerinted tudnék újra bízni benned? - reagálok egy kérdéssel. Fájdalmasan sóhajtok fel. - Zayn, kérlek ne nehezítsd meg a helyzetet. Így is eléggé rossz mindkettőnknek - pillantok rá könyörögve.
- Szóval igen - rázza meg a fejét hitetlenül.
- Én tényleg... - kérnék bocsánatot, de megelőz.
- Kurvára nincs szükségem a szánalmadra - közli velem hidegen, mintha az összes kedvesség eltűnt volna belőle. Megfordul, majd a tőle megszokott hevességgel megy ki a szobámból.
Csak nézek utána, a csukott ajtóra, amit becsapott maga után. Talán most utoljára.
Emlékeztek arra, mikor azt hittem, hogy úgy rángat, mint egy marionette bábut? Teljesen meg voltam győződve az igazamról, miszerint Zayn biztos csak játszik velem, elhagy, hogy utána kedve szerint  akármikor felbukkanjon.
Igen, kihasználtnak éreztem magamat, teljesen alaptalanul. Viszont most mégis én vagyok az, aki csúnyán elbánt vele. Akkor hagytam el, mikor már belém szeretett. És ez hiába kölcsönös, egyelőre nem tudom neki elfelejteni, hogy átvágott.

Anyukámat szándékoztam látni, de nem voltam képes egy házban tovább lenni Zayn-nel. Egyrészt egyedül szerettem volna hagyni, másrészt amúgy is a történek után olyan távolságot akarok, hogy biztos ne gondoljam meg magamat. Így jobb lesz mindkettőnknek.
- Készen vagy? - ráncigál ki a gondolataim közül Eric, megáll előttem.
- Fél pillanat - nézek bele még utoljára a tükörbe, és végig simítok a tavaszi szoknyámon. Kezeimmel a gyűrődéseket piszkálom, és próbálok magabiztosan elmosolyodni.
- Igen, mehetünk.
Eric felkapja az ágyról a kis táskámat, majd a kezembe adja. Lezserül átkarolja a vállamat, és egy puszit is nyom az arcomra.
- Ezt miért kaptam? - pillantok fel rá, miközben abban gyönyörködöm, hogy mennyire helyes.
- Mert szép vagy - von magához közelebb. Kinyitja az ajtót előttem, én pedig halk köszönetet motyogok.
Egy ideig csendesen lépkedünk a kollégium folyosóján, gondosan kikerülve minden diákot. Nem szól egyikünk se, mert amúgy se hallanánk a másik szavát, illetve még túlságosan reggel van. Az óra nyolcat mutat, így jogosan vagyunk fáradtak. Szombat révén azonban mindketten a kimozdulás mellett döntöttünk.
- Mi a pontos cím? - kérdezi, mikor már a kocsiban ülünk.
Én engedelmesen diktálom le neki Patrick és Brittany közös otthonának címét. Megkértem a többieket, hogy rendezzünk egy tavaszköszöntő ünnepséget. Sandy-t értelemszerűen nem értesítettem, de ha hallja a hírt, akkor is remélem lesz benne annyi, hogy nem jelenik meg.
- Alig várom a véleményedet róluk - örvendezek vidáman, és beövezem magamat.
- Én is, hiszen már annyit áradoztál - nevet fel, és beindítja a fehér autót. Gázt ad, kikanyarodik a kolesz parkolójából, és egyenesen az autópálya felé irányítja az engedelmes járművet.
- Ha megismered őket, rájössz, mennyire klasszak - bizonygatom.
- Deon, nyugi - vigyorodik el, amitől szinte az összes fehér foga kivillan. Természetesen még egy ilyen eseményre is a legjobb formáját hozza. Térdig érő farmer, egy fehér ing és a kihagyhatatlan pilótaszemüveg. Megvan a sajátos stílusa az már biztos.
Az út további része viccesen telik, be nem áll a szám, folyamatosan a többiekről beszélek, és hogy milyen jól éreztem magamat a tengerparton. Eszembe jut, hogy meg kell tudnom mindent, ami történt velük. Kíváncsi vagyok, hogy Darren végül összejött-e Lola Valery-vel, és Jade vagy Louis lépett-e. Ezt pedig tőlük akarom hallani.
- Mikor érünk már oda? - nyafogok, akár egy ötéves. Szerencsére Eric - saját elmondása szerint - imádja, ha ilyen vagyok, így nyugodt szívvel viselkedek eképpen.
- Ha a nagy fehér ház az a sarkon, akkor itt is vagyunk - jelenti ki, majd a kertváros egyik kiemelkedően szép házára mutat. - Nem emlékszem, hogy említetted, hogy Britt és Patrick gazdagok - vonja össze a szemöldökét, majd rám néz.
- Mert nem is tudtam. Szerintem inkább egy bőkezű szülő keze van a dologban - szűkítem össze a szememet, miközben alaposan tanulmányozom a környéket.
Tele vannak virágokkal a kertek, a gyep mindenhol gondozott. Nyugis és békés az utca. Bármennyire is hangzik furán, rögtön feltöltődöm energiával, akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra.
Eric és én elképedve szállunk ki a kocsiból, majd mikor mellém ér, összekulcsolja a kezeinket, ami már szörnyen megszokottá vált. Furcsa, mert Zayn ritkán tett ilyet.
Gyorsan elterelem a gondolataimat róla, és újra a háznak szentelem minden figyelmem. Kinyitjuk a kis kertkaput, majd egy fehérre kövezett úton elsétálunk a bejáratig. Ott kopogok párat, de senki nem reagál, és a hangokból arra tudok következtetni, hogy elkéstünk.
- Szerintem menjünk be - tanácsolja Eric, majd kinyitja a faajtót.
A belsőtér még szebb. Elegáns, viszont mégis látszik rajta, hogy kik lakják. Khm, enyhén kupis területek vannak, de azon kívül a bútorok nagyon jó ízlésre vallanak. És az összhang így tökéletes lesz.
Az ajtóval szemben egy nagy üvegfal húzódik, így tökéletesen megszemlélhetjük, hogy rajtunk kívül már mindenki megérkezett. Brittany és Partick, mint jó házigazdák, sütögetik a húst. Meg kell jegyeznem, hogy még mindig a világ legédesebb párja. Brittany-nak fel van kontyolva a haja, mivel a meleg miatt nem bírná. Valahogyan meg tudom érteni, én is hasonlóképpen tettem. Wendy és Louis a hintaágyban piszkálják egymást, igen érett módon, Darren és Lucas pókereznek a felállított sörsátorban, Jade pedig egy napágyon fekszik, pólóját felhúzta, és a hasát sütteti.
- Sziasztok - kiáltom el magamat, amint elhúzom az üveget.
A hangomra mindenki felkapja a tekintetét, boldogan jönnek elénk üdvözölni.
- Csak hogy megérkeztetek - csap a combjára Brittany, és mint egy kis tündér szalad elém. Szorosan megölel. - Rég találkoztunk.
- Kicsit összejöttek a dolgok, sajnálom - eresztem el, majd biztatóan rámosolyogok.
- Hé, Deon - jön közelebb Darren. - Már akartam veled beszélni, erre felszívódsz - ró meg a tekintetével, de tudom, hogy nem komoly a dolog.
- Tényleg bocsesz - húzom a számat, majd hagyom hogy ölelés közben kicsit felemeljen a földről.
A többiek szerencsére visszafogottabban köszöntenek. Mikor sikerül befejeznem az üdvözléseket, büszkén fordulok Eric-hez, aki addig visszafogottan figyelt.
- Szeretném nektek bemutatni a barátomat - húzom közelebb.
- Helló - rázza meg először a fiúk kezét, majd a lányokat két puszival örvendezteti meg. - Deon sokat mesélt már rólatok.
Eközben Jade "úgy" néz rám. Szerintem mindenki tudja miről beszélek. Az a jelentőségteljes pillantás, amiben benne van az, hogy azonnal tudni akarja a részleteket, mégis miért nem mondtam neki hamarabb, hogy felszedtem valakit, és most aztán alaposan megfizetek... Mindezt egy tekintettel. Nem semmi.
- Jaj, hagyjátok már békén szerencsétlent - ráz vissza Wendy hangja, ahogyan felcsattan. - Majd később kérdezgetitek, inkább adjatok neki egy sört.
Úgy tűnik nem bírja, ha most nem rá figyelnek, és kifejezetten zavarja, hogy Eric hamar középpontba került. Szegény, megértem, Louis mellett sokszor szorul háttérbe. Mindenesetre, megfogadják, amit mondott, hiszen mindenki visszatér oda, ahonnan elindult köszönni nekünk.
Resultat av Googles bildsökning efter http://media-cache-ak0.pinimg.com/192x/3b/ba/a1/3bbaa1e93e82f5b1c02fc5257849cdf3.jpg- És milyen Deon az ágyban? - röhög fel Lucas, és haverosan átkarolja Eric vállát, hogy elhúzza a sátorhoz sörért.
Elképedve bámulok a távolodó alakjuk után. Te jó ég, komolyan nincs jobb téma? Igazándiból azért zavar ennyire, mert lassan fél éve vagyunk együtt, viszont még semmi nem volt. Tudom, hogy ez kicsit meghökkentő, de valahogyan sosem vitt rá a lélek. Eric, meg mindig megértő volt, nem is erőltette.
- Huh - sóhajtok fel, és félve gondolok arra, vajon mit reagál erre. Remélem nem mondja meg az igazat, mert akkor tuti, hogy a délután témája a mi, nem létező szexuális életünk lenne.
- Deon, te aztán nem aprózod el a dolgokat - szólal meg mellőlem hirtelen Jade, és csak most jövök rá, hogy ő nem ment vissza napozni.
- Mire érted? - húzok magamnak egy kerti széket, és abba helyet foglalva invitálom magam mellé a rövid hajú, igencsak csinos lányt.
- Helyes fiút fogtál ki - ül le törökülésbe, majd felnevet. - Oké, ezt most nem kell félreérteni.
- Rendben, próbálom - vigyorodom el én is, majd áttérve az ő személyes életére kérdezem meg: - Mi újság Lou és közted?
Jade rögtön elpirul, és lehajtja a fejét. Egyszóval minden jele megvan annak, hogy van valami közöttük.
- Na már - noszogatom, mert úgy tűnik, nem igazán képes elkezdeni.
- Megcsókolt - vallja be, de rögtön a kezeibe temeti az arcát.
- Akkor együtt vagytok? - csillan fel a szemem, és őszintén örülök a boldogságuknak.
- Alakul a dolog, de nem akarjuk elszúrni, lassan haladunk - tördeli a kezét, majd akaratlanul Louis felé bámul. Követem a tekintetét, és teljességgel megértem Jade érzéseit. Azon kívül, hogy egyszer hibázott a srác, még újra megpróbálhatják.
- Gratulálok nektek - bököm meg a vállát, mire kapva kap az alkalmon, és gyorsan lezárja a témát, ezzel rátérve az én életemre.
- Ő az a srác, aki teljesen eszedet vette? - mosolyodik el.
- Eric-re célzol? - kérdezek inkább vissza, majd egy sóhaj szökik ki a számon. - Ez nem olyan egyszerű - dörzsölöm meg a homlokom.
- Szóval nem - vonja le a gyors következtetés Jade, mire azonnal tiltakozni kezdek.
- Én... - akadok el, képtelen vagyok folytatni a mondatot.
- Szereted? - húzza fel a szemöldökét, majd mikor nem válaszolok, megteszi helyettem. - Csak kedveled.
- Biztos vagyok benne, hogy ez több is lesz - jelentem ki magabiztosan, mert tényleg ebben hiszek.
- Ha több, mint fél év után sem sikerült kiverned a fejedből a másikat, akkor nem sok reményt látok - húzza el a száját. Csendben piszkálgatom a papucsom talpát, szíven üt, hogy ennyire tisztán látja a helyzetet. Így annyira gonosznak tűnök.
- Nem úgy gondoltam - kezd szabadkozni, de csak megrázom a fejem.
- Hagyd, igazad van. Egy dög vagyok. Meg kellene neki mondanom, hogy még nem érzem iránta, amit kéne. - Folytatni szeretném, de elcsuklik a hangom, szemembe könnyek szöknek, amint belegondolok, hogy mi lenne velem nélküle. - Nekem szükségem van a szerelmére, érted? - nyögöm ki.
- Jaj már - suttogja szomorúan Jade, majd átnyúl a székéről, és megsimítja a vállamat. - Szerintem ő is tudja.
- Akkor sem fair - szögezem le, és igyekszem lenyelni a torkomban a gombócot.
- Biztos, hogy szerelmes? - próbálja menteni a menthetőt.
Csak csendesen bólintok, és azokat az alkalmakat idézem fel a fejemben, amikor Eric hangot adott annak, mennyire boldog, hogy velem lehet, szerelmes, és még soha nem érzett hasonlót sem. Ilyenkor mindig megszakadt a szívem, és anélkül viszonoztam a kedvességeit, hogy bármiféle balga ígéretet is tettem volna. Nem hazudtam neki soha, ez igaz, de az őszinteség hiányában bűntudatom van.
- Mi van Darren-nel? - dobok fel inkább egy vidámabb témát, majd a még mindig elképesztően fehér srác felé nézek.
- Nem jött össze a dolog Dr. Szöszivel - újságolja szórakozottan.
- Miért örülsz ennek ennyire? - hökkenek meg.
- Darren megfektette, de azt mondta a csaj kiállhatatlan és nyafogós, ezért végül is ő volt az, aki nem akart többet - rántja meg a vállát.
- Ú, ez durva - szisszenek fel.
- Szerintem vicces - röhög, és tényleg nagyon jól mulat ezen a dolgon.
Még sokáig beszélgetünk Jade-del, egészen addig, míg a hús ki nem sül. Mert akkor a fiúk abbahagyják a pókerezést, Wendy és Lucas leszállnak egymásról, illetve mi is befejezzük a pletykálkodást. Mindannyian asztalhoz ülünk, ki-ki amellé, akihez úgymond tartozik.
- Kérsz ketchupot? - nyújtom Eric felé a piros műanyag dobozt, de csak nemet int a fejével.
- Kijönnél velem szalvétáért? - kérdezi hirtelen, mire megáll a kezemben a villa, furcsállva nézek rá.
- Persze - bólintok mégis rá, majd felállva az asztaltól elindulunk befele.
- Hova mentek? - érdeklődik Patrick, mire a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal válaszolok:
- Csak néhány szalvétát hozunk - fordulok meg, majd követem Eric-et, be a konyhába.
A hőmérséklet a házban érezhetően jobb, a nap sem tűz már ránk, és a levegő is tisztább, hűvösebb, mint odakint. Szótlanul lépkedek mögötte, érzem, hogy valami bántja, valószínűleg Lucas tehet a dologról. Miért kellett neki szóba hoznia?!
- Eric - kezdenék bele, de nem hagyja.
- Majd én, oké? - mondja halkan, csípőjét nekitámasztja a konyhapultnak, én pedig a hűtőnek döntöm a fejem. Eltűnődve nyugtatom rajta a tekintetemet, próbálok leolvasni valamit az arcáról. Aztán halkan szólal meg, mintha még megkérdezni is félne tőlem. - Szeretsz engem?
Annyira váratlanul ér ez az egész, hogy esélyem sincs rávágni, hogy igen. Pedig nyilvánvalóan ezt a választ várja.
- Eric, én téged nagyon... - Ja, azt hiszem a szokásos maszlag itt már nem segít.
- Nagyon mi? - tárja szét a kezét, szemében szomorúság tükröződik. Király, sikerült megbántanom.
- Nagyon szeretlek - nyelek egy hatalmasat. Kimondtam úgy, hogy nem igazán gondoltam komolyan. Viszont még egy hezitálás az elveszítésébe került volna, amit nem kockáztathatok.
Eric behatóan fürkész, valószínűleg azt figyeli, mennyire hihet nekem. Azonban állom a tekintetét. Végül hála az égnek elmosolyodik, hozzám lép, és ajkaival lecsap az enyémekre. Minden érzelmemet beleviszem, olyan szenvedélyesen csókolom vissza, mint még soha. El akarom vele hitetni: szerelmes vagyok. Mert egyszer száz százalék, hogy az leszek.
- Öhm, zavarok? - rebbent minket szét egy hang, amire reflexből felfigyelek.
Elhajolok Eric-től, majd megfordulva hitetlenkedő pillantásokat vetek arra a személyre, akit egykor a legjobb barátnőmnek hittem...
- Mit keresel itt, Sandy?

51 megjegyzés:

  1. Drága Azy!
    OMG. Vége. Nee. Vége Zayn és Deon között? oh nooo. Remélem, lesz ez még máshogy is. Nézzük más részét. Olyan jó, hogy újra találkozott a haverjaival, és óóóóóh. De miért mondta azt, hogy szereti? Én nem akarom, hogy szeresse Ericet. Én azt akarom, hogy Zaynt szeresse.(Most én is olyan "gyerekes" akartam lenni;)) És Sandy. Na kíváncsi leszek a kövi részre. Ja, és szavaztam a választás oldalon.:) Siess, Azy, siess!!!!! Nagyon nem örülök, hogy már csak 4 rész van.:(
    P.S.: imádom az írásod.<3
    Xoxo. Vivi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi!

      Jaj, nem is tudom mit kéne erre reagálnom. Először is sajnálom, hogy nem tetszenek, ahogyan alakulnak a dolgok, remélem azért valahogyan el tudod majd fogadni. Elhiszem, hogy nem szereted Eric-et, sajnálom.:( Fogalmam sincs, hogy melyikőjükkel fog maradni, így lehetséges Zayn is, de ahj, tényleg nem tudom.
      Én sem, már teljesen a szívemhez nőtt az oldal, nehéz lesz elválnom tőle. :(
      Iszonyatosan köszönöm, hogy írtál, elmondani is képtelen vagyok, mennyit jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Neeee! Mennyi van még hátra?!?!? Én ezt a traumát nem fogom kibírni... Mindenesetre siess, mert kíváncsi vagyok mit mond Sandy...
    Ez az első blog, amit mindennél jobban imádtam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      40 részesre terveztem, és majd még lesz egy epilógus, majd vége. Juj, aranyos vagy, hogy ezt mondod, hihetetlen ezt olvasni....tényleg. Jaj, nem tudom mit mondjak. Köszönöm!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy!

    Óh. Sajnálom szegény Zeont. Pedig szerintem tényleg ők a maga megtestesült szerelem.
    Örülök, hogy részben boldog Eric mellett Deon, viszont látszik, hogy még mindig szereti Zaynt, és akármennyire is akarja kiverni a fejéből a fiút, valahogy nem fog neki sikerülni. Megértem, hogy szüksége van Eric szerelmére. Kell neki valami, amivel megpróbálja elfelejtetni Zayn iránti szerelmét.
    Tetszett, ahogyan megfogalmaztad, leírtad az házat és a környéket. Pontosan el tudtam képzelni.
    Kíváncsi vagyok, mi dolga van Sandynek már megint itt!
    Várom a folytatást!

    Puszi, Tina xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Én pedig azt sajnálom, hogy te így érzel. Tökéletesen látod a kapcsolatokat, Deon nem igazán szereti Ericet, de attól még nem biztos, hogy nem őt fogja választani..:( Örülök, hogy sikerült magad elé képzelni a helyszínt, pedig én azt hittem, hogy több leírás jobb lett volna. Köszönöm szépen, hogy írtál, mindig boldoggá tesz!:) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága Azy ♥!

    Első reakció: OMG! Zayn annyira édes, amikor szomorú ♥ :( Most akkor tényleg vége köztünk mindennek? :O Nem tudom felfogni... Mondjuk annak örülök, hogy Deon találkozott a barátaival és bemutatta nekik Eric-t :D Igazából még mindig nem rajongok ezért a Deric párosért, de ha Deon így döntött, akkor... :"D A rész végén majdnem felröhögtem, de kontrolláltam magam... Mit keres ott Sandy? :O Kinyírsz te lány, ha még egyszer függővéggel hozol részt... :$

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép délutánt és jó pihenést kívánok ♥!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Szerintem is aranyos, de nem sokáig hagyta, hogy bárki is sajnálja. Örülök, hogy úgy gondolod, ha a Deric páros lesz a végén, akkor képes leszel elfogadni, ezt tényleg jó olvasni!:) Sandy oka a következőben terítékre kerül, ahogyan a szemszöge is. Sajnálom a függővégéket, nem tudok leszokni róla...:(
      Köszönöm szépen, hogy írtál, jó érzés volt olvasni, és neked is további szép napot! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azy!

    Na, jó, én itt és most kijelentem, hogy Zayn és Deon között NINCS totálisan vége. Pont. :D
    Úúú, szegény Zayn... aztán szegény Deon... aztán szegény Eric. :( Hát, jól összehoztad, ez nem is kérdés. :) :*
    Megingott a szeretetem!! :O Valamiért egyre inkább úgy érzem, Deon-nak ott kéne hagynia csapot-papot, és rohannia kéne, egyenesen Zayn karjaiba... :D <3
    Sandy, komolyan... .____. Mit keres ott? :O
    Jajj, nagyon nagyon siess, kinyíródok! :OOO

    xx. S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Stella!

      Rendben, én elfogadom a kijelentésedet, de sajnos Deon dönt.:( Igen, ebben a helyzetben mindenkit lehet sajnálni, szerintem Sandy-t is. (Tudom, hogy ezen lehet sokan megbotránkoznak.) Mindegy, hogy pontosan miért, azt ki fogom fejteni a következő részben. :) Köszönöm szépen, hogy írtál, mert sok erőt ad!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!

    Sajnálattal olvastam, hogy hamarosan vége lesz a blognak. Persze tisztában voltam vele, hogy nem tarthat örökké, de akkor is szomorúsággal tölt el ha arra gondolok, hogy nem olvashatjuk majd tovább Deon és Zayn történetét!
    Őszintén szólva meglepődtem Zayn reakcióján, érthető volt, de akkor is meglepő. Miért esik neki rosszul az, hogy Deon leakarja zárni a múltat és nem feltétlenül vele kezdi el a jövőt ?
    Viszont annak örültem, hogy megint találkozhatott a barátaival. Reméltem, hogy Jade és Louis összefognak jönni és lám igazam lett.
    Azt azonban nem értettem, hogy miért mondta azt Deon, hogy szeretni Eric-et mikor nem! Jade-nek azonban igaza van, ha fél év alatt nem tudta megszeretni akkor nem sok esély van nekik!
    Kíváncsian várom a folytatást! Amúgy meging fantasztikus lett a rész és a képek amiket bele tettél nagyon tetszettek.

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordi!

      Hidd el, én is hatalmas űrt érzek már most, mert iszonyatosan hozzám nőtt ez az egész... Viszont nem akarom tovább húzni a történetet, pont ennyit akartam bele vinni.:(
      Sajnos Zayn azért képes kiakadni, mert tudja, hogy Deon őt szereti, mégsem akarja újra megpróbálni. Boldog vagyok, hogy elnyerte a tetszésedet a baráti összejövetel, én is jó kedvűen írtam meg. Elhiszem, hogy furcsa Deon reakciója, viszont lassan már nekem is nehéz elképzelni a történetet, ha egyedül lenne Zayn nélkül.
      Megint csak hatalmas hálával tartozom neked, mert folyamatosan támogatsz! Köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. :OOOOO neeee máááár :((( mi az istent keres itt Sandy :OOO hát ezen meglepődtem nem hittem, h fel fog tűnni -.- szegény Zayn-t annyira sajnálom :(( de remélem h a végén mégis csak a Zeon pártiak fognak győzni :P már nagyon várom a kövit :) <3 *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, már előre sajnálom, de a következőben Sandy lesz a főszereplő, így előfordulhat, hogy kedvetlenül fogod olvasni.:( Viszont segíteni fog rávilágítani az ő szemszögére, illetve elmondja miért jött. Fogalmam sincs kivel fog a végén összejönni, így hatalmas dilemmában vagyok...
      Iszonyúan köszönöm a megjegyzésedet, öröm volt olvasni! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azym!
    Sajnálom, hogy Zayn és Deon befejezték egymással. Szeretném, ha Deon boldog lenne - akármelyik fiú mellett - de Zayn-nek jobban örülnék. Nem tudom, hogy én hogy cselekedtem volna Deon helyében, mikor Eric megkérdezte hogy szereti-e őt... valószínűleg ugyanúgy, mint Deon. Bár, nem tudom. Ajj... na mindegy, ez most nem rólam szól. Kíváncsi vagyok, hogy Sandy megjelenése milyen bonyodalmakat fog okozni.
    Puszi, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Biusom!

      Boldogsággal tölt el, hogy Deon választásától függetlenül neked tetszeni fog a történet, feltéve ha boldog a vége. Ezt megígérhetem, hiszen nekem is fontos, hogy ne egy depressziós epilógussal zárjam, hanem felszabadult és vidám hangulatú legyen. Valahogyan örülök, hogy egyetértesz Deon reakciójával, mert ez azt jelenti, hogy tudsz azonosulni. Remélem. Sandy-ről pedig minden ki fog derülni.:)
      Szeretném neked is nagyon megköszönni, hogy ennyire kitartó és hűséges vagy, mert elmondhatatlanul sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Szia! :))
    Nagyon jó pett ez a rèsz. Hát sajnálom, hogy Deon és Zayn között vège, de mégis Ericnek szurkolok. :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:))

      Örülök, hogy tetszett, illetve azért is boldog vagyok, mert Deric pári vagy. Kezd ritka lenni az ilyen.:) Köszönöm szépen, hogy írtál, felvidított!

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Azym!

    Hééé neeeeeem, neeeeeeeem, neeeeeeem lehet vége Zeonnak! :'( Érzem hogy ennél többnek kell lennie szóval kérlek ne tedd ezt! Persze cuki Eric meg minden, de ez nem elég Deonnak, ugye??? Okés, abba hagyom a kiborulásomat és megvárom hogy mi lesz. Bocsi hogy nem írok se hosszú se értelmes kommentet, de fáradt vagyok. :I

    Pusz, Dodóka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodóm!

      Jaj, sajnálom, hogy nem tetszik a dolgok alakulása, de egyszerűen most Deon-ra ruházom a döntéseket, nincs benne a kezem esküszöm! Mindenről Ő tehet! Felőlem nyugodtan kiborulhatsz, jó olvasni, hogy érzelmeket vált ki belőled a történet. :) Egyáltalán nem baj, nekem ez a komment is rengeteg jelent, köszönöm! Ahogyan azt is, hogy mindig írsz! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Szia :)
    Sajnálom hogy már nem sok van hátra a blogból :(
    Szegény Zayn és Eric persze Deon-t is sajnálom nehéz helyzetben van :S Kíváncsi vagyok Sandy mit keres ott és mit fog okozni a történetben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én is nagyon, elképzelhetetlenül hiányozni fog. Tetszik, hogy sajnálod őket, mert hasonlóképpen vagyok. :( Sandy és Deon (természetesen) lesz a főszereplője a következő résznek, így mindent meg fogsz érteni.:)
      Köszönöm, hogy írtál!

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. Szia! Díj nálam: http://whenthewordsfailmusic.blogspot.hu/

    Zita Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, amit tudom, kirakom. :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Szia Azy!
    Huh. Nem is tudom mit mondjak/írjak. Neked (is) csak meg tudom köszönni, hogy írsz! Mert eszméletlenül tehetséges vagy! Komolyan! Ez a fejezet, sőt az egész történet ezt mutatja!
    Gratulálok!
    Nagyon elszomorít, hogy nem sokára vége. Nem tudom eldönteni Eric-nek vagy Zany-nek szurkolok-e. Mert úgy érzem Deon Zayn fele húz, de Eric, hogy is mondjam..tisztségesebbnek tűnik. Nem olyan rossz fiús.
    Deon jól tette, hogy ő vetett véget a kapcsolatuknak. Szerintem jobb ha egy lány szakít! :)Jól tette hogy nem omlott Zayn karjaiba és így a fiú nem hihette azt hogy ilyen könnyen megszerezheti a bocsánatát!
    Sandy-t egyre jobban utálom. Az elején sem volt szimpi de most! Nagyon kíváncsi vagyok!
    Nagyon puszil: Zsófi Sipos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, te jó ég, mennyire édes dolgokat írsz, tényleg meg sem érdemlem! Én tartozom köszönettel, mert borzasztóan sokat jelent, hogy támogattok! <3
      Engem is elszomorít, már most megszakad érte a szívem... Valahogyan én is így vagyok vele, fogalmam sincs ki mellett kéne dönteni, mert mindkettő kapcsolat más, de jó.
      Sandy karaktere a legjobban a következő részben fog kibontakozni, remélem azért nem fogsz nagyon utálni, amiért ő lesz a főszereplő!:)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál, iszonyatosan jól esett minden szavad!

      Puszi, Azy

      Törlés
  14. Drága Azy!
    Megint megleptél..:oo nagyon jó lett ez a rész!! :) Meglepődtem a végén..:) Várom a következőt.. Olyan rossz tudni, hogy már csak 4 rész van hátra.:((((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Reginaa!

      Én boldog vagyok, hogy sikerült meglepnem, és hogy úgy gondolod jó rész lett. Igen, annyira kevés van már hátra, nem tudom hogy fogom kibírni a blog nélkül...:(
      Borzasztóan köszönöm, hogy mindig írsz, hatalmas hálával tartozom! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  15. hulla fáradtan is de megtettem..
    holnap táborba megyek és nem lesz netem, korán kell kelnem, de ha nem tudom a fentlévő folytatást, bediliztem volna:O:O
    na, akkor:
    Jézus Isten!
    most irok először komit, és ahw*.*
    Egyzserűen csodásan irod ezt a történetet, zayn és deon karaktere pedig lenyűgözö, főleg zayn-é, de eszméletlenül tetszik, az a titokzatosság,rejtályesség,félmosoly,ravaszság,de közben a szerelme deon iránt *.*
    amúgy még soha életemben nem hallottam olyan nevet, hogy Deon.. hol találtad? Honnan jött? Nagyon megtetszett, és gondolkodom, egyszer lehet ezt fogom a gyerekemnek adni!
    ja, és ZAYN PÁRTI VAGYOK! Ne merészeld Eric-cel összehozni!
    na, megyek alszok, 4 napig ne merészelj új részt felrakni :)
    u.i.: bocs a helyesirási hibákért:)
    Brook X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Először is hihetetlen vagy, hogy még fáradtan is képes vagy írni nekem, el se tudod képzelni mennyit jelent! Jaj, ne írj ilyeneket, mert komolyan mondom mindjárt elsírom magamat! Köszönöm szépen, én vagyok a legboldogabb, hogy tetszenek a karakterek.
      Öhm, imádok olyan neveket keresni, amik nem annyira népszerűek, és azt hiszem az interneten találtam, egy ilyen végtelen hosszú listában volt benne. Juj, ezt nagyon jó olvasni, szerintem is szép név!
      Köszönöm, hogy elmondtad, Zeon párti vagy, sokat jelent! Ne aggódj, csak szombaton jön új!:) <3

      És így utoljára, csak, hogy tudd, tényleg mennyit jelent a kommented: KÖSZÖNÖK SZÉPEN MINDENT! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  16. Szia Azy!
    Megint sikerült elérned, hogy egy hétig izgulva várjam a következő részt...:) Én Deric párti lennék, de azt érzem, hogy Deon még mindig Zaynt szereti. Kíváncsi vagyok, mit hozol még ki abból a pár részből!:) Nem szeretném, hogy vége legyen.:(
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Ebben az esetben nagyon örülök. Ritka a Deric párti ,de örülök, hogy azért akad. Igazad van abban, hogy Deon még Zayn-t szereti. Hát, remélem, hogy mindent bele fogok tudni vinni, amit szerettem volna. Én se, hidd el!:(
      Iszonyatosan köszönöm, hogy írtál, rengeteget jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  17. Azy!
    Megint elnyerte a tetszésemet a rész!(ez egy enyhe kifejezés volt :D) Viszont nagyon izgis résznél hagytad abba, kíváncsivá tettél:)
    Kezdek félni Eric-kel kapcsolatban...mi lesz, ha, mondjuk Zeon lesz a vége, és rájön, hogy Deon hazudott neki.?És Sandy mit keresett ott.?Bár tudom, egyik kérdésemre sem kapok választ, muszáj volt leírnom xD
    Már iszonyúan várom a következőt, csak így tovább!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Nagyon boldoggá tesz, hogy sikerült örömet okoznom. Nem árulhatok el semmit, ahogyan írtad, de nyugodtan, szeretem olvasni, mikre vagy kíváncsi. Köszönök szépen mindent, elképzelhetetlen sokat jelentenek a szavaid! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága Azy!

    Mint mindig, most is tetszett a rész, kicsit megkésve bár, de írok.

    Annyira rossz ez a dolog Zayn és Deon között, persze megértem a lány érzéseit, átverték, mondhatni megalázták. De Zayn nem tudott mit tenni, látszik, hogy mennyire szereti őt, szerintem sosem akarta volna megbántani.
    Viszont ami kettejük között volt/van, az nagyon erős kötelék, hiszen az kezdeti utálatból, nagyon nagy szerelem lett. Deon akármennyire is tagadja, ez nem múlik el.

    Eric-el való kapcsolata pedig rettentő erőltetett, próbál beleszeretni, igyekszik jól kijönni vele, de nem sok esélyt látok rá, hogy ők sokáig együtt lesznek. Ebben reménykedem is, mert bár Eric nem olyan rossza arc, azért számomra a Zayn-Deon páros a nyerő.

    A vége pedig szép csattanó lett, megfordult a fejemben, hogy Sandy felbukkan, ezzel pedig jó nagy patáliát fog okozni. Nos, kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá Deon, miket mond neki, persze ha egyáltalán szóba áll vele.

    Sajnos közeledik a vége, egyre izgalmasabb, hiszen elképzelni sem tudom (csak remélem), hogy alakul ez a történet. Remélem jól.

    Nagyon várom a következő részt!

    puszillak, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cami!

      Nagyon boldog vagyok, hogy megérted Deon érzéseit, fontos számomra. Nem szeretnék azonban semmit megerősíteni benned, mert akkor lehet, hogy elárulnám a végét, de boldog vagyok, hogy kifejted a véleményedet, jó olvasni mit gondolsz, Deon mit érez és ki iránt, hol látsz esélyt, hol nem.
      Tényleg borzalmasan köszönöm, rengeteget jelent, hogy mindig írsz, köszönöm, köszönöm, köszönöm, hálás vagyok! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  19. Szia Azy! :))
    Hat ugytunik minden blogodat megtalalom:)) tegnap elott kezdtem el olvasni, es azt kell h mondjam, ez a blog is nagyon fantasztikus:))<3 Zayn es Deon...majd meglatjuk mi lesz,de en bizom abban,h ok ujra egyutt lesznek,mert nagyon aranyosak!*-*(az elejen mindig jokat derultem,mikor mentek a "kedves" beszelgetesek:'D) itt is van egy +1olvasod! :))<3
    Puszi: Lizi *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:))

      Igazán örülök, hogy így történik, mindig boldog vagyok, ha új olvasóval találkozom. Iszonyatosan sokat jelent, hogy így gondolod, fontos számomra a véleményed! <3
      Köszönöm, hogy szántál időt a blogomra!:')

      Puszi, Azy

      Törlés
  20. Drága Azy!

    Hűha, sajnálom hogy ilyen későn, de mivel tudom, hogy most egy ideig még nem lesz friss, gondoltam megírom mindazt, ami megfogalmazódott bennem a fejezettel kapcsolatban, még az új rész előtt... Szóval, egyszerűen odavagyok érte! Nagyon-nagyon jól felépítetted az egészet, főleg, mert ennyi szereplő megjelent, és mégis tökéletesen tudtam követni a szálakat, és egyáltalán nem untatott, sőt. Azt hiszem, ezt is besoroltam a kedvencek közé! :)
    Várom a folytatást, továbbá még kellemes, napsütéses nyaralást kívánok nektek!

    puszi, Vivienne Hayes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivienne Hayes!

      Először is köszönöm, nagyon sokat adok a véleményedre, iszonyatosan boldoggá teszel a szavaiddal! Hálás vagyok, mert rengeteget jelent, hogy leírtad mindezt! Neked is csodálatos nyarat szeretnék kívánni! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  21. Szia Azy!
    Egy nap alatt végigolvastam az eddig meglévő részeket és elképesztően tetszik a történeted, a karaktereid, a veszekedések egyszóval minden!
    A következő kijelentésemért a többi olvasó, lehet, hogy darabokra szed, de azért leírom. Az a helyzet, hogy szépen fogalmazva nem szeretem a One Direction-t. Magát a zenekart se és a zenéjüket se.
    DE! Mindennek ellenére imádom a blogod. :)) Megszeretted velem Zayn-t és a többi zenekar tagot, de csak mint szereplőket. :D
    Mindenesetre csak így tovább! Gratulálok, mert nagyon jól írsz és a későbbiekben szerintem érdemes lenne megpróbálkoznod egy saját könyvvel is. Ha erre kerítenél sort és kiadnák (mert biztosan kiadnák) én mindenképpen elolvasom majd! ;)
    Most bocsáss meg, de mennem kell, mert most befalom a másik két blogodat is! :)
    Sok sikert! És ismétlem: nagyon jó a történeted, nagyon jól írsz (itt-ott még akad azért egy-két gépelési hiba)!
    Kíváncsian várom a következő részeket!
    Puszi Vi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vi!

      Jesszus, mindig ledöbbenek, amikor valaki azt írja, hogy ennyi fejezet után is nekiáll a blognak. Borzalmasan boldog vagyok, hogy ezeket a sorokat most olvashatom. Huh, meglepő, hogy nem szereted őket, és mégis itt vagy. :') Iszonyatosan sokat jelent, hogy úgy véled, alkalmas lennék majd egy könyv megírására. Én ebben még nem vagyok olyan biztos, rettenetesen sokat kell fejlődnöm, de igyekszem... Igen, tudom, folyamatosan tele van hibával a blog, egyszerűen nem veszem őket észre, de ezen túl még jobban figyelek, ígérem! <3
      Még egyszer szeretnék köszönetet mondani, úgy mindenért! Fantasztikus vagy, imádlak! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  22. Drága Azy.!
    Nagyon jó a történet, imádom. Eddig nem írtam mert mikor felkerült ez a rész autána kezdtem el olvasni.Annyi mindent írnék de sajnos most teloról agyok így hosszút nem tudok.De majd szerintem holnap gépről írok.! Ne haragudj.
    vírtuláis ölelés: Dotti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dotti!

      Furcsán hangzik, ha most azt mondom, hogy iszonyatosan tetszik a neved? Megláttam, és tényleg igazán szép, beleszerettem! Igazán büszke lehetsz rá! <3
      Köszönöm szépen, el nem tudod képzelni mennyi támogatást jelent számomra egy ilyen komment! :') Borzalmasan hálás vagyok, nem számít, mennyit írsz!

      Puszi, Azy

      Törlés
  23. Kedves Azy!

    Tegnap találtam rá a blogodra, már nem tudom, hogy hogyan, de akkor tájt, amikor megváltoztattad a fejlécet és a hátteret. :) Láttam, hogy már 36 fejezet meg van írva, aminek külön örültem, hiszen így sokat tudok olvasni egyszerre, bár nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy még tetszeni is fog, hiszen annyi de annyi 1D-s blog van és olyan sokat olvasok, hogy már volt kedvencem stb.. De aztán elkezdtem olvasni és egyszerűen nem bírtam leállni. Annyira más a felépítése és maga a történet, hogy ehhez csak gratulálni tudok. Ilyet még nem olvastam (amihez szintén gratulálni tudok, mert egyszerre kb. 15 blogot olvasok) és annyira áttudom érezni az egészet, hogy csak ámulok. Nagyon zseniális az egész. A blogod a kedvenc blogjaim között tuti, hogy a top 3-ban benne van, de sztem inkább az első helyen áll. Annyira szeretem!

    Teljesen megértem Deont. Nem tudja, hogy mi van vele, hiszen átverték, de még mindig szereti Zaynt. Nekem kifejezetten nem túl szimpi Eric és simán kinézem belőle, hogy megcsalja Deont, de az valahogy mégis más, mint amikor Zayn csinált hasonlót. Remélem hogy Zeon lesz a vége, mert imádom a párost és bízok abban, hogy annyira szeretik egymást, hogy a szerelmük kibírja. Meg mondjuk, ha Zayn ténylegesen bocsánatot kér, úgy, hogy felkeresi vagy ilyesmi, esetleg leüti újra Petert(?), abból tényleg látszik, hogy szereti őt. (Azt, hogy leüti Petert azt nem úgy értettem, hogy csak úgy oda megy hozzá, hanem például Peter rátámad ismételten Deonra, mert az nincs teljesen lezárva, ha jól tudom) Na én akkor megbocsátanék neki, ejteném Ericet és minden happy. Na jó ez azért nem hangzott a legfényesebben, de lényeg a lényeg: Hajrá Zeon! ;)

    Neked pedig sok sikert és várom a kövit, amit sajna csak egy héttel utána tudok elolvasni, mert táborba megyek Balatonlellére és nem biztos hogy ott van wifi. :( De naon várom!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Neked is szeretném elmondani, hogy csodálatos vagy, amiért ennyi rész után nekikezdesz egy nem éppen rövid blognak. Számomra mindig elképesztő ez a dolog, ahogyan most az is, hogy megszeretted a történetet! Elmondhatatlanul sokat jelent ez számomra. Igen, tudom, mindig ezt írom, de így van. Borzalmasan boldoggá tesz, amiért a kedvenceddé vált, de komolyan! <3333
      Örülök, hogy megérted Deon érzéseit, Eric-kel kapcsolatban pedig nem szeretnék nyilatkozni, elvégre abból kiderülhet milyen szerepet szánok neki...Viszont köszönöm, hogy Te is választottál, méghozzá Zeon-t. Peter-rel kapcsolatban nem tudom mit mondhatnék, lehet, hogy nem lett rendesen lezárva, azonban nem gondoltam neki több szerepet, mást szeretnék... Remélem azért így is meg leszel elégedve vele.:)
      Köszönöm szépen, hogy írtál, felvidított, és boldoggá tett! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3

      Sok puszi, Azy

      UI: Jó táborozást kívánok, biztos szuper lesz!

      Törlés
  24. Drága Azy!
    A mai napon - jobban mondva tegnap, ugyanis hajnalokig olvastam a sztorit - olvastam végig a blogodat. Az igazat megvallva, már többször is szemezgettem a bloggal, de valamiért mindig csak kiléptem, és elhatároztam, ah majd később elolvasom. Végül úgy hozta a sors, hogy ma végigolvastam, és nagyon tetszett.
    Maga az ötlet, úgy minden tetszik, tényleg, remekül összehoztad a dolgokat, amihez szeretnék gratulálni, mert nem semmi dolog így összerakni a képkockákat! Tényleg gratulálok!
    És most kicsit had fejtsem ki a véleményemet a szereplőkről - ami lehet, hogy kicsit értelmetlen lesz hajnali fél egy tájában, de mindegy, azért leírom, mielőtt elfelejtem.
    Zaynről vegyes érzelmeim vannak, volt rész, hol legszívesebben behúztam volna neki, de volt olyan, hogy magamhoz öleltem , és megpuszilgattam volna.
    Eric..Eric számomra annyira unszimpatikus. Nem tudom miért, de valahogy nem jön be a srác. Team Malik forever! ;):D
    Deon, annyira szerethető karakter. Bírom a makacsságát, és a személyiségét, remekül megformáltad, pontosan ahogy kell! Rendkívüli az egész lány, és a neve is!
    Minden esetre én remélem, hogy Deon Zaynt választja, mert személy szerint beleőrülnék, ha Ericcel maradna. Deon&Eric....Deon&Zayn Az utóbbi mennyivel jobban néz ki, és hangzik is (szerintem).
    Hú, lassan már hajnalodik, de nagyon élvezem, hogy teljeskörű véleményt írhatok a blogodról, mert nem bántam meg, hogy belekezdtem. Őszintén szólva szeretem, ha egy blogba már a vége felé kezdek bele, mert így több jut nekem belőle:)
    Köszönöm, hogy olvashattam az eddigi fejezeteket! Remélem, hogy hamarosan érkezik a következő.
    Blog felvéve a könyvjelzőim közé!;)
    Ölel,
    L.T.P.~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága L.T.P~!

      Jesszusom, mindig ledöbbenek, amikor ilyen kommenteket olvasok, komolyan, hogy volt türelmed végig olvasni az egészet? Mindenesetre tisztelem a kitartásodat, nem lehetett könnyű!
      Először is köszönöm szépen a szavaidat, fantasztikus érzés olvasni, hogy tetszett a blog, rengeteget jelent számomra! Tényleg hálás vagyok, amiért volt erőd későn nekiállni, és leírni ezt a hosszú kommentet, mert hihetetlen mennyi támogatást jelent. Örülök, hogy személyedben egy újabb Zeon-os olvasót tisztelhetek, de természetesen én pártatlan vagyok... :)
      Na, próbálom összeszedni magamat, de egy ilyen édes komment után nehéz... Szóval, köszönöm, hogy írtál. Köszönöm, hogy választottál is, méghozzá Zayn-t. Köszönöm, hogy ilyen későn is leírtad a véleményedet. Köszönöm, hogy nekiálltál ennek az egésznek. Köszönök mindent! <3

      Puszi, Azy

      UI: Jaj, komolyan KÖSZÖNÖM, nem is tudok mit mondani!

      Törlés
  25. Play free online slots casino site
    Free Online Slots Casino luckyclub Games Play online slots casino site - Free Online Slots Casino Games. ✓ Play free online slots casino sites ✓ Download free slots casino

    VálaszTörlés