32. rész - Tarts ki!

Elnézést szeretnék kérni a késésért, és köszönöm, hogy türelmesek voltatok! Iszonyat hálás vagyok a megjegyzések, olvasók, pipák miatt, el se tudom mondani mennyire! Imádlak titeket!

 Tessék? - merednek ki a szemeim, nem merem elhinni, hogy Zayn kimondta. - Ismételd meg, kérlek - nézek bele a hatalmas szempárokba csillogó tekintettel. 
- Szeretlek, te hülye - borzolja össze a hajam, és még jobban ölel magához. 
Egy ideig meg se bírok még szólalni, a mellkasára szorított füleim miatt hallom, ahogyan a szíve gyors ütemben ver.
- Én is szeretlek - suttogom végül. 
Zayn elmosolyodik, nyom egy puszit a hajamra. Karjaim körülölelik a derekát, de most feljebb nyúlnak, és beletúrnak a hajába. Eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy láthassam az arcát. Ujjával végigsimít a derekamon, majd a fenekemre csúszik a keze. Hevesen csókolom meg, szeretném, ha ugyanazt a szenvedélyt érezné át, ami most bennem ég. De nagyon úgy tűnik, hogy erre semmi szükség, hiszen ő is annyira akar, mint én őt. Egyszerű mozdulattal kap fel, lábaimat köré fonom. Nehézkesen, de valahogy eljutunk az ágyáig, ahol óvatosan terít le az ágyra. 
Azt hiszem, hogy sose kételkedtem abban, hogy Zayn és köztem megvan a kémia. Viszont egészen eddig nem tudtam, hogy ezt annak köszönhetem, hogy vonzónak talál-e mint lányt vagy szeret, és bárhogyan néznék ki elfogadna. Nem számít, hogy melyik született meg benne előbb, de most már mindkettő megvan, ebben biztos vagyok hála neki. 

Anyuék hazatértéig már csak pár napunk van, ezért igyekszünk a lehető legjobban eltölteni. Legyen az egy romantikus piknik a hátsó kertben, fáramászás a legfinomabb cseresznyékért, egymás lelocsolása a slaggal, esténként "közös" megegyezés alapján választott Micimackó maraton, palacsintasütés és megannyi vicces történetmesélés. Már elég sok mindent tudok Zayn-ről, de mindig van valami, amivel meg tud lepni. Ahogyan elvileg én is őt, hiszen állandóan kérdezget furcsaságokat, mint milyen voltam óvodás koromban, hogyan élem meg, hogy apukám már nem él velük és hasonló unalmas dolgok. Neki érdekesek, nem értem miért.
- Holnap már itthon lesznek - fintorgok szomorúan.
Zayn és én a kertben leterítettünk egy pokrócot, és azon memóriajátékozunk, amiben sajnos verhetetlen, de még így minden erőmmel próbálkozom. Ő jót mulat ezen, én kevésbé.
- Tudom - húzza a száját ő is, majd felhúz egy kártyát. Kicsit gondolkozik, majd felhúzza a hozzá tartozó párt. - Húha, én nyertem - húzza elégedett vigyorra a száját, és felhúzza a maradék kettőt. - Megint.
Rám sandít pilótaszemüvege mögül, boldogan állapítja meg, hogy kellően felhúzott a folyamatos nyerésével.
- A picsába már! - csattanok fel idegesen, és a földre hajítom az összes általam gyűjtött párt. Azaz kettőt.
- Hé, ne beszélj csúnyán! - néz rám felháborodottan, mire csak felvonom a szemöldökömet. Értetlenkedve bámul, nem érti, hogy miért nézek rá csodálkozva. - Mi van?
- Te is szoktál, miért várod el, hogy én ne tegyem? - tárom szét a kezeimet. - Mellesleg régebben is így beszéltem. Egyáltalán nem vagyok olyan, mint egy kocsis, fogalmam sincs minek a hűhó.
- Oké, tudom, de szeretem megőrizni a fejemben azt a képet, hogy egy törékeny kis tündér vagy, akit védeni kell meg ilyenek. Nem könnyű, ha közben tintafestéket nem tűrő szitkozódások tucatja hagyja el a szádat - rántja meg a vállát. - Szóval, kérlek - pillant rám kérlelően, mire csak bosszúsan bólintok egyet.
Zayn feltolja a szemüvegét a fejére, összeszedi az elszór lapokat. Egy kupacba rendezi őket, egy befőttes gumival rögzíti őket egymáshoz. Félrerakja a fűre, majd nemes egyszerűséggel belefekteti a fejét az ölembe.
- Akkor ezt megbeszéltük - zárja le a témát, majd lehunyja a szemeit, hogy kicsit pihenjen.
Mosolyogva figyelem, ujjaimmal a puha haját birizgálom. Elmerengek tökéletes vonásain. Bizonytalan énem újra meg újra hangosan kiabál rám, hogy egyszerűen nem érdemlem meg őt. Túlságosan helyes. Túlságosan megfelel a "rosszfiú kívül, de jófiú belül" elvnek, ami minden lánynak bejön.
- Min gondolkozol? - nyitja ki résnyire az egyik szemét, mire csak bánatosan mosolyogva rázom meg a fejemet.
- Semmin.
Nincs arra szükség, hogy Zayn tudjon arról, hogy vannak önértékelési problémáim. Lehet, hogy szívem szerint egész nap csak mondogatnám neki, hogy "Nem vagyok hozzád elég jó", "Miért nem keresel mást, aki szebb nálam?" és hasonlókat, de eléggé elképzelhető, hogy a kapcsolatunk rövidesen zátonyra futna. Nem szabad tudnia mit gondolok, mert ha sokat mondogatom, akkor elhiszi a végén ő is vagy szimplán az agyára megyek. Fogalmam sincs melyik lenne a rosszabb.
Rövidesen Zayn elalszik az ölemben, én pedig nem tudom, hogy mit csináljak, mert unatkozom. Óvatosan a földre rakom a fejét, hogy tudjon tovább pihenni, de én is szabad legyek. Egy kicsit morog, de szerencsére nem ébred fel.
A kertben szerencsére egy fa alatt feküdtünk le, így nem fog semmiképpen napszúrást kapni. Nyomok egy puszit az arcára, és bemegyek a házba. A lépcsőn kettesével veszem a fokokat, és igazándiból nem sok hiányzik ahhoz, hogy pofára essek, de szerencsére még időben kapaszkodom meg a korlátban, így ezt a vészt is elkerülöm sikeresen.
A szobámban a tükörhöz lépek, és végig nézek magamon. Mikor még nem ismertem Zayn-t nem volt semmi bajom. Úgy gondoltam, hogy én ilyen vagyok, így kell elfogadni engem. Most viszont minden percben azon agyalok, hogy mi van, ha ez rossz? Előfordulhat, hogy Zayn is észre fogja venni, hogy sokkal jobbak vannak nálam?
Idegesen harapdálom az alsó ajkamat, majd végigfut a tekintetem a saját tükörképemen. Egy halvány rózsaszín rövidnadrág, hozzá egy ujjatlan fehér top, a Zayn-től kapott madaras nyaklánccal. A kezemen rengeteg karkötő. Sminkeléssel már egy ideje nem esem túlzásba, egy szemceruzán és szempillaspirálon kívül nincs rajtam semmi.
Úgy gondolom, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy még jobb legyek mellette. Lehet, hogy nem megy olyan simán, mint gondolom. Viszont nem veszítem el mellette semmiképpen azt, aki vagyok. Csupán változtatok dolgokon, hogy még jobban szeressen. Mert szeret, nem igaz?
Keserűen elmosolyodom, és körülnézek a szobámban, ahol még tisztaság uralkodik a legutóbbi fürge rendrakásnak. Az asztalon meglátom a művészeti főiskola prospektusát, ahova jelentkeztem és ahová járni fogok szeptembertől. A kezembe veszem és átlapozom vagy századszor. Nem nagyon hiányoznak az osztálytársaim, hiszen Sandy-n kívül senki nem volt ott, aki a szívemhez közel állt. A barátaimnak pedig inkább mondom most már Jade-éket. Sokkal rövidebb idő alatt nyertek meg maguknak, egyszerűen egy olyan baráti társaság, amit nehéz túlszárnyalni.
Ahogy eszembe jut Sandy, eszembe jut az is, hogy megcsókolta Zayn-t. A bűntudat belemar a szívembe, hiszen sose beszéltem vele erről. Hogy miért? Igazándiból fogalmam sincs. Lehetséges, hogy kéne. Biztos megérti, és most már joga van tudni, hiszen amint kiderült, neki is eléggé tetszett régebben.
- Elmondom neki - suttogom halkan magamnak.
Előkapok egy kis papírfecnit, írok Zayn-nek egy sort arról, hogy elmegyek egy kicsit, ne keressen, majd jövök, aludjon jól. Félrerakom, majd húzok egy szandált, a hajamat pedig egy kicsit kócos kontyba fogom a fejem tetején. Felkapom a motorom kulcsát, és levágtatok az emeletről. Odarakom az alvó fiú mellé a levelet, kimegyek a házból és már pattanok is fel a motorra.
Már eléggé régen nem ültem rajta, így pont jól fog jönni. Fejemre húzom a bukósisakot és felveszem a bőrkabátot. Ügyelnem kell azért a biztonságra, még ha nem is megyek annyira messzire.
Egy viszonylag rövid út után leparkolok a Wilkes ház előtt, és reménykedem, hogy Sandy már hazaért. Leveszem a sisakot és kabátot, majd a ház mellé döntve a járműt az ajtóhoz rohanok. Nem kell félnem attól, hogy ellopják, hiszen ezen a környéken ez nem jellemző.
Kopogok kettőt a kékre mázolt ajtón, és türelmetlenül várom, hogy kinyissák. Szerencsére hamarosan kitárul előttem a bejárat, ahol ott áll teljes életnagyságban maga Mrs. Wilkes.
- Jó napot kívánok! - mosolygok barátságosan a középkorú nőre, akinek szintén szőke a haja, illetve kék a szeme.
- Szia Deon, de rég láttalak nálunk - invitál be, és félreáll. - Legutóbb még januárban, igaz is?
Igazat adok neki, hiszen akkor voltam itt utoljára, mikor Sandy-nél lógtam ahelyett, hogy Zayn szülinapját ünnepeljem. Aztán ezt meg is bántam, hiszen fél évig nem jelentkezett.
- Igen - bólintok. - Sandy-t keresem, itthon van?
- Most éppen nincs, de szerintem hamarosan megérkezik. Várd meg nyugodtan a szobájába - mutat az emelet felé, ahol a barátnőm kis birodalma van.
- Rendben, köszönöm - pillantok hálásan Mrs. Wilkes felé.
- Nekem most mennem kell, gondolom nem baj - ereszt meg egy zavart mosolyt. Mázli, hogy bízik bennem annyira, hogy itt hagyjon a házban. Így nem kell kint megvárnom Sandy-t.
- Ne tessék aggódni miattam - nyugtatom meg gyorsan.
Láthatóan megkönnyebbül. Felkapja a fel mellett húzódó asztalról a táskáját, és csak most látom, hogy cipő is van rajta. Ezek szerint már rég indulni készült. Huh, időben érkeztem.
- Aztán ne törjétek szét semmit, ha megjön az a kelekótya lányom - nevet fel, és egy amolyan megrovó pillantást lövell felém, ami egyértelműen nem komoly.
- Ígérem - terül szét egy hatalmas vigyor az arcomon.
- Viszlát Deonocska - simítja meg még a felkaromat, majd kilép a fülledt meleg időbe.
- Viszontlátásra - köszönök illedelmesen.
Tétován intek még egyet, utána felsétálok az emeletre. Sandy szobájában már elég régóta nem jártam, de mikor belépek végigfut a fejemben az a sok emlék, ami minket összefűz. Rengeteg közös élményünk van, és még több lesz. Ha egyáltalán meg fogja bocsátani, hogy ennyi ideig nem szóltam neki arról, hogy mi van köztem és Zayn között. A legjobb barátnőmről van szó, mégis titkolóztam előtte. Ennek most vége.
Eléggé sokat kell várnom, de addig körülnézek, hogy felmérjem a terepet. Nem sok minden változott, leszámítva azt, hogy akkora rend uralkodik nála, mint még soha. Minden ruhadarab egy fémálványon áll felakasztva, szép sorjában. Lányos izgalommal simítom az anyagukat végig a kezemmel, és meg kell állítanom, hogy igazán jó ízléssel rendelkezik.
A fal halvány rózsaszínre van festve, ami tök ellentéte az én azúrkékemhez képest. A falakon képek lógnak, ezek közül van egy, ami a tengerparti nyaralásunkon készült. Ekkor fürdőruhában áll mindenki, a tenger mögöttünk, a nap éppen megy le. A sziluettünkön kívül nem látszik sok, de úgy tűnik, hogy Sandy kedveli ezt a képet. Aztán van egy rólam meg róla, amint nálunk vagyunk és a kertben felállított medencében fröcsköljük másikat. Ez még tavaly nyáron készült. Szinte az egész szünidőt együtt töltöttük. A családjáról is van néhány kép, de nagyjából ezek.
Fáradtan huppanok le az ágyára, és már ott tartok, hogy ezt az egészet feladom. Lehet, hogy a sors akarja úgy, hogy ne most beszéljem meg vele. Megdörzsölöm a halántékomat, és kilépek a kicsinek nem mondható szobából. Elindulok az emeleten, de hallom, hogy nyílik az ajtó, ezért megállok, és hallgatózok, hogy vajon Sandy jött-e meg.
Nem szólok semmit, de jobban is teszem. Hiszen a következő pillanatban meghallok egy hangot, amit ezer közül is felismernék. A szám elé kapom a kezemet, nem merek még levegőt se venni.
Nagyon gyorsan megfordulok, és visszarohanok Sandy szobájába. Az ajtót óvatosan behajtom magam mögött, és rémülten nézek közül a szobában valami búvóhelyet keresve. Nincs más választom, az ágy alá bújok be. Még mindig lüktető szívvel kúszok, és a barátnőm tisztaságmániájának köszönhetően nincs nagy kosz, csak egy kis por.
A fejemben ezer kérdés merül fel, közöttük jó pár ilyesmi: "Miért van itt?" "Hogy lehetséges ez az egész?" "Mit csináljak?" "Pont velem kell ennek megtörténnie?"
Remegő ajkakkal, és már jócskán összezavarodottan várok. Nem kell sokat, a következő pillanatban az ajtó kitárul, és ketten jönnek be. Látom Sandy lábát, amin egy szép bokalánc virít. Még tőlem kapta egyik karácsonyra.
- Nem hiszem el, hogy nem érted meg - A hang ideges és bosszankodó.
- Én pedig azt, hogy te - csattan fel Sandy. - Mondtam, hogy ehhez idő kell, de meg se erőlteted magadat. Nem ártana pedig, hiszen nagy kockázatot vállalsz ezzel, hadd emlékeztesselek.
Mi ez az egész? Miről van szó? Az Isten szerelmére, miért történik ez pont velem? Igyekszem nem hangosan venni a levegőt, lélegzetvisszafojtva figyelem a két pár lábat, amik egymástól nem messze állnak.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem megy? Sajnálom, hidd el, de ez van. Fogadd el! - Nagyon úgy tűnik, hogy mindketten kezdik elveszíteni a türelmüket.
- Soha - sziszegi a fogai között Sandy, szinte látom magam előtt, ahogyan kezeit ökölbe szorítja, és fenyegetően összehúzza  a szemeit. - Nem próbálkozol eléggé, az a baj - suttogja végül.
Látom, hogy a szép barna lábak közelebb lépnek a másikhoz. Túl közel. Egy ideg semmit nem hallok. De aztán igen, és akkor azt kívánom, hogy bárcsak abban a pillanatban meghalnék, csak ne kelljen tovább éreznem a mérhetetlen fájdalmat.
A hang, mikor két ajak egymáshoz ér. A hang, mikor valaki hasában felröppenek a pillangók. A hang, mikor egy szív törik millió darabra.
A fülemhez szorítom a kezemet, szememet szorosan hunyom le, nem bírom elviselni. A könnyeim égetően folynak végig az arcomon, mégsem adhatok ki semmilyen hangot, hiszen azzal lebuknék.
- Meddig tart ez még? - kérdezi a másik.
- Ameddig az nem lesz, amit akarok - feleli játszi könnyedséggel a hangjában San.
- Rá nem gondolsz?
Úgy tűnik, hogy ez a dolog az, ami Sandy-t is elmerengésre készteti. Nem szól semmit, lehuppan az ágyra, ami alatt én rejtőzöm.
- De - suttogja alig hallható hangon. - De csak annyira, amennyire ő rám.
Egyikük sem szól semmit, csend uralkodik mindenhol, én pedig attól félek, hogy bármelyik percben meghallhatnak.
- Ma mennyi időt akarsz?
- Nem lehetne, hogy lelkesedsz egy kicsit? Erről beszéltem - fortyan fel újra Sandy. - Semmit nem teszel. Pedig, ha megtennéd akkor megvédenéd. Én ismerem jobban, ha kiderülne ez a dolog, akkor összetörne - magyaráz hevesen, tisztán lehet érezni, hogy ez egy újra meg újra lejátszott beszélgetés. - De ha bántani akarod, akkor arra az ajtó menj csak, nem akadályozlak meg!
Innentől már nem figyeltek tovább, próbálom elfojtani a sírást. A könnyeim megállíthatatlanul szántják végig az arcomat. Alig bírok lélegezni, a gyomrom aprónyira zsugorodik, a torkom összeszorul. A szívem pedig alig ver egy-két ütemet. Úgy érzem magamat, mint mikor egy törött szárnyú madár próbál újra repülni, de csak kapálózni bír.
Nem foglalkozok már semmi mással, zokogva mászok ki az ágy alól, és végül már bizonyosságot nyer minden kételyem. Nincs több kérdés, kiderül, miért nem lehetünk együtt. Lehull a lepel arról, hogy miért nem lehetett felvállalni a média előtt soha a kapcsolatunkat. Gondoltam arra, hogy szégyell. Megfordult a fejemben, hogy csak idő kell neki. De arra sose gondoltam, hogy Sandy áll az egész mögött. Sandy, aki a legjobb barátnőm. Sandy, aki közelebb állt hozzám, mint bármikor is gondolta. Sandy, aki nekem olyan akár egy testvér, ami sose adatott meg.
Sose lépett tovább Zayn-en. A csókkal kezdődött, amiről tudok, de még ott nem volt vége. Magának akarta bármi áron. És ezt nem kapta meg, tehát megzsarolta velem. Ha Zayn nem próbál beleszeretni, akkor kitálal a sajtónak, amit szerinte én nem bírok el. És láthatólag Zayn szerint sem.
Álmomban se képzeltem volna róla, hogy ilyet tesz. Ahogy Róla se. Viszont megtették. Összetörték a szívemet, hazudtak nekem, együtt voltak a hátam mögött, és nem érdekel, hogy milyen okból.
Néma csend. Mindenki döbbenti nézi a másikat. Én őket, ők engem. Senki nem beszél, csupán bámul. Rettegve, fájdalmasan és csalódottan.
Egyszerűen nem vagyok képes tovább gondolkozni, csak szabadulni akarok a bennem lévő démonoktól, akik milliónyi cafatra szaggatják a szívemet. Ordítanék, hogy hagyják abba, de nincs erőm, a torkom kiszáradt, egy hang se jön ki rajta. Segítségért kiabálnék, de tudom, nincs senki, akire már számíthatok, akiben bízhatok. Többé nincs.
- Gyűlöllek titeket - suttogom, majd egyszerűen elrohanok.
Futok, csak minél gyorsabban, el attól a háztól. Nem szabad rágondolnom! Deon, ne gondolj rá, bírd ki! Még egy kicsit tarts ki...

56 megjegyzés:

  1. Első kommentelő! Istenem, ne már! Elképesztően írsz, de ezt álmomban sem gondoltam volna Zaynről és Sandyről se...Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm, és örülök, hogy sikerült meglepni.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!

    Ezt nem hiszem el! Hogy tehette ezt Zayn azok után hogy bevallotta azt, hogy szereti Deont? Sandy viszont egy... egy nem is találok rá szavakat de biztos lehetsz benne hogy nem kedveset gondolok róla!
    Mindenre számítottan de erre nem. Azt hittem valami más oka van annak, hogy nem lehetnek együtt de ennyire szörnyűre nem számítottam. Annyira sajnálom Deont. Annyira nem ezt érdemli! Remélem hamarosan jön egy "ismeretlen" fiú aki össze rakja darabokban heverő szívét.
    Fantasztikus az ahogyan leírod az érzéseit a szereplőknek. Nagyon tetszett ez a rész.
    Alig várom a folytatást!

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordi!

      Hát, Zayn mondjuk úgy, hogy meg lett zsarolva, nem szándékosan tette, Deon-t védte mindvégig, mondjuk nem vitte véghez túl jól. Elhiszem, de ez majd jobban ki lesz fejtve, és remélem, hogy mindenki megfogja őt is érteni, mert neki sem túl egyszerű...
      Huh, örülök, hogy sikerült téged meglepni, legyen az bárhogyan is. És teljességgel egyetértek veled, nem ezt érdemli, de egyikük sem, a sors fintora, hogy a dolgok így alakultak.:)
      Borzalmasan örülök a szavaidnak, köszönöm szépen!<3

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy ♥!

    Imádtam, minden egyes mondatát, szavát és betűjét ♥! A rész első fejét mosolyogva olvastam, mert aranyos és vicces volt :) Azonban amikor Deon elment Sandy-ékhez, a mosoly az arcomra fagyott :$ Nagyon csalódtam Zayn-ben és Sandy-ben, nem gondoltam volna, hogy ilyen rondán kib*sznak majd Deon-nal :"( Remélem, Zayn azért tenni fog valamit annak érdekében, hogy Deon megbocsájtson neki...bár nem hiszem, hogy mostanában meg fog neki :(

    Tűkön ülve várom a folytatást, mert egyszerűen nem fogom fel, hogy miért tették ezt Deon-nal... :( :D További szép hétvégét és a jövőhéthez kitartást kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Juj, ennek nagyon örülök. Igen, tényleg aranyosak. Sajnálom, hogy csalódtál, de mégis úgy gondolom, hogy idővel mindenki meg fogja érteni mindenki szempontját, de természetesen ezért még tenni fogok a továbbiakban, ha Deon esélyt ad nekik a megmagyarázásra.
      Nagyon szépen köszönöm a szavaidat, boldog vagyok, hogy megosztottad velem a gondolataidat. :)
      Neked is sok kitartást és pihenést kívánok!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Siess nagyon jó. Ügyi vagy!! :D

    VálaszTörlés
  5. Te jó isten... hát erre igazán nem számítottam...teljesen le vagyok döbbenve :/ de annyira jó rész volt :D remélem minden megoldódik majd Zayn és Deon között :D már várom a kövi részt, h kiderüljön h Sandy miért csinálta ezt -.- szóval kérlek siess :) <3 *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Boldog vagyok, hogy le tudtam téged döbbenteni, ezt bóknak veszem, ha nem bánod. Igen, természetesen még jobban ki fogom fejteni. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, sokat jelent!:) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Azy!
    Ez.. ez annyira szomorú..Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyet ki tudsz találni. Azt hittem eddig, hogy nagy képzelőerőm van, de most rájöttem, hogy mégse.:')
    Olyan rossz így ez az egész.. (ne értsd félre, a történet nagyon tetszik, csak a sztoriban ez ilyen "rossz").. Azy és Zayn már tényleg jól érezték magukat, erre Sandy beleront az egészbe. Mekkora egy álszent liba.. (bocsi a kifejezésért.:). A legjobb barátnőjét szúrja hátba. Kegyetlen.
    Zaynt igazából meg tudom érteni.. Látszik rajta, hogy nem szereti Sandyt és csak azért csinálta ezt az egészet, hogy Deont megvédje. De ehelyett összetörte szegény lányt. Tény, hogy el kellett volna neki mondani a titkolózás helyett..
    Remélem azért ki fognak békülni.:))
    puszi.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Regina!:)

      Igen, egyetértek, tényleg szomorú, de azzal nem, hogy neked nincs képzelőerőd, lefogadom, hogy jobb is van. Deon-ra gondolsz nem?:) Sajnos én nem találkoztam még Zayn-nel, de köszönöm az előre megszavazott bizalmat, hogy jól érezném magamat vele!:D
      Hát, ha úgy nézzük, akkor már régebben belerontott, csak most derült ki. Remélem, azért majd idővel Sandy-t is meg fogod érteni, hiszen nem egyszerűen gonosz, okai vannak a viselkedésének. Zayn pedig szimplán képes rossz döntések sorozatát meghozni, de hát ezért nem nagyon lehet őt hibáztatni.
      Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat, sokat jelent!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
    2. Igen, neharagudj véletlen Deon helyett Azy-t írtam.:))))

      Törlés
    3. Eszembe se jutott haragudni, tulajdonképpen megmosolyogtattál vele.:)

      Törlés
  7. Én sejtettem de nagyon tetszik így tovább!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Köszönöm, hogy írtál.:)

      Törlés
  8. Drága Azy ♥!

    Hát kiderült a nagy titok...amire annyira kíváncsi voltam, de ha tudtam volna hogy ez, akkor nem akartam volna soha megtudni...mert ennél szarabbul nem is tudtak volna kicseszni Deonnal! :I Iszonyatos az amit vele tettek, ám én mégis ebben a rossz helyzetben is próbálom meglátni Zaynben a jót, hogy ő nem akarta ezt! Ezt akarom hinni!! Hogy ő mindezt a védelméért tette! :) Az első fele olyan álom szerű volt, miden tökéletes volt, de a vége felé éreztem hogy baj lesz..csalódtam Sandybe, de hatalmasat! :( Nem jó ez a világ...sose lehet semmit se jó...csak jó, rossz nélkül. DE ahogy te mindenezt leírtad az több mint jó volt! ;)

    Dodóka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodóka!

      Igen, én is nagyon sajnálom őt, borzalmas érzés lehet. Viszont szeretném, ha itt most mindenki a jót látná mindenkiben és nem a rosszat. Ezzel ez az elsődleges célom. Mert persze oké Sandy nem egy angyal, de senki sem az. Ráadásul azt is remélem, hogy mindenki fog olvasni a sorok között, újra átolvasva a párbeszéded, hogy Sandy mit mond, mikor Zayn arról kérdezi, hogy gondol-e Deon-ra, mire csak annyit válaszol: "De csak annyira, amennyire ő rám." Sandy szemszögén keresztül is látni kell egy kicsit a dolgokat, hogy ő mit érezhetett vagy érez. Nem Deon ellen irányul ez az egész...
      Természetesen ezt nem csak itt kommentben fejtem ki, hanem később is.:)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, boldoggá tettél! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Kedves Azy!
    Ez a rész.....nem is tudom mit írjak....eszméletlen!:) Így tovább!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Huh, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Az eleje... úúúúúúú cuki *o*
    Olvastam az elejét, és visszamentem kicsit a címhez... Gondolkodtam, vajon mi a fene...?? Jól van, mondom, biztos kiderül, bár elképzelni sem tudtam, hogy mi történhet... És akkor, amikor átment Sandy-hez, már tudtam, hogy valami baj lesz... Nem feltétlenül az, hogy Sandy megharagszik Deon-ra... Tudtam végig, hogy Sandy-nek bejön Zayn, csak azt nem gondoltam, hogy ilyenre képes.. Hatalmasat csalódtam benne... Én is próbálom Dodó-hoz hasonlóan a jót nézni, hogy Zayn zsarolás miatt ment bele, de akkor is hülyeség volt, inkább beszélte volna meg Deonnal...
    Ajj Istenem. >w< :oo
    Nagyon siess! :) ♥♥
    xx. S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Először is köszönöm szépen, hogy írtál. Örülök, hogy Te már az elején tudtad. Nem, teljesen mást lett, mint látod. :) Elhiszem, hogy csalódtál benne, de idővel látni fogod San szemszögéből a dolgokat, és remélem meg fogod őt is érteni, hiszen nem egyszerűen rossz indulatú és kegyetlen, meg vannak a maga okai. Viszont az kifejezetten boldoggá tesz, hogy Zayn-ben nem csalódtál.
      Iszonyatosan sokat jelentenek a szavaid, hálás vagyok, amiért hagytál nekem itt egy megjegyzést!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Jajj ezt nem hittem volna! Várom nagyon a kövit hogy milyen magyarázatot fog adni! Arra nagyon kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült meglepni, és nem kell aggódni, meg lesz minden magyarázva!:)

      Törlés
  12. Azy!
    Már megint sikerült meglepned!Ajj,már nem tudom szavakba önteni,milyen kifogástalanul írsz! :D
    Mellesleg azt a kurva!!Vagyis most mérges vagyok Sandy-re,egyszerűen gyűlölöm.Mégis mit képzel magáról.??o_O Jó Zayn-re is ki vagyok akadva,de azért rá kicsit kevésbé,mert szörnyű amit tett,de...jajj istenem miért nem mondták el,hogy együtt vannak.?Akkor most nem lenne ez az egész!!Na,inkább egyedül dühöngök tovább...Csodás volt a rész imádtam.!Sok sikert a kövihez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barbara!:)

      Juj, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a firkálmányom, sokat jelent!
      Én megértem, hogy dühös vagy és gyűlölöd Sandy-t, de tudom, hogy idővel látni fogsz az ő szemszögéből is, és meg tudod érteni, hogy miért tette. Nem olyan egyszerű az ő helyzete sem, de ezt természetesen még ki fogom fejteni jobban, így könnyebb lesz átérezni.:)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Drága Azy!

    Te direkt csinálod?:D
    Minden cuki, aranyosan elvannak, a legnagyobb problémájuk, hogy folyton Zayn nyeri a memóriajátékot, erre jössz Te, és fakanállal belekavarsz a dolgokba.:D
    Egyébként legbelül éreztem, hogy a Sandy-s ügy még folytatódni fog, de hogy így, azt nem gondoltam volna.
    Egyre csak csűröd-csavarod! De ez tetszik annyira benne/Benned!
    Nagyon siess a következővel, már alig várom, hogy mi lesz ezután Deonnal és az én jövendőbelimmel!:3
    (nem tudom mi ütött belém, ma megszállt valami, és mindenből viccet kell csinálnom ._. :D)

    Puszi, Tina xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Nem, dehogyis, a történet magától alakult ki, nem tehetek róla!:( Juj, nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik a cselekmények alakulása. Nekem meg az tetszik Benned, hogy egy szörnyen hűséges Olvasóm vagy, mindig írsz. Köszönöm ezt neked! <3
      Semmi gond, én szeretem, ha viccelődsz!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  14. Drága Azy!

    Hát ez számomra óriási meglepetés, és csavar volt. Egyáltalán nem számítottam Zayn és Sandy titkos románcára, ami bár nem őszinte, mégiscsak létezik. Úristen, itt ülök, és próbálok magamhoz térni.

    Annyira sajnálom szegény Deon-t, nem ezt érdemli. És igazából nem is értem, hogy mindez hogy történhetett. Leginkább Sandy felé irányul a haragom, s bár Zayn is aktív résztvevője az eseményeknek, ő áll középen. Ez a gátlástalan lány, a saját barátnőjét is elárulja, csak hogy megkaparintsa a srácot, aki tetszik neki. Elképesztő!

    Hatalmas alkotás, valami nagyszerű! Ismét fantasztikusat hoztál létre, csak ámulok bámulok.
    Nagyon várom mi lesz ennek a folytatása, ötletem sincs. Nem is tippelgetek, úgyis mindig meglepsz valamivel. ;)

    puszi, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cami!

      Jó olvasni, hogy sikerült Téged meglepnem. Igen, tökéletesen fogalmaztál, nem őszinte, mégis létezik. Egyetértek Veled, nem érdemli meg, de ez sajnos nem változtat azon, hogy a sors ezt adta neki, el kell fogadnia. Szerintem ez szerencsétlenségünkre a való életben is így van, az élet nem igazságos...:( Teljességgel megértem a haragodat San iránya felé, de az idő telésével, és a magyarázata meghallgatásával meg fogod érteni, hogy ő hogyan élte ezt meg, mert neki sem egyszerű.
      Juj, iszonyatosan köszönöm a szavaidat, elmondhatatlanul sokat jelentenek! Hálás vagyok! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  15. Szia!
    Hogy te mekkora írónő vagy! Olyan fordulatokat hozol, hogy én lehidalok. Nagyon megdöbbentem ezen az egészen! Nem fér a fejembe hogy lehett Sandy ilyen! Zaynt kicsit sajnálom, de meg kellett volna beszélnie Deonnal. Rettentően sajnálom Deont! Ez most teljesen letaglózott. Egyik percpen miden tökéletes és boldog másik percben megdöbbentő és izgalmas.
    El sem tudom képzelni mi jöhet még! De akármi lesz olvasni gfogom!
    Fantasztikus vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Juj, annyira jó érzés ezt olvasni, de nem érdemlem meg!:') Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy így gondolod, és rengeteg hálával tartozom Neked, amiért azt mondod követni fogod a történetet, bármi legyen is benne! <3
      Te vagy a fantasztikus!

      Puszi, Azy

      Törlés
  16. Ezt igazán nem gondoltam volna egyikőjükről sem :S jól megleptél.Remélem jó magyarázatuk rá hogy mit miért tettek és persze hogy Deon és Zayn kibékülnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Valamilyen szinten boldog vagyok, hogy sikerült Téged meglepnem, ezt bóknak veszem. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  17. szia Azy! :)
    elegge sikerulr meglepned, mit ne mondjak...:O nem gondoltam volna hogy sandy all a dolgok hata mogott...
    fantasztikus reszt alkottal ismet!
    puszillak, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:))

      Juj, borzasztóan örülök, mindig vidáman olvasom az ilyen megjegyzéseket, köszönöm neked!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  18. Fúha most aztán jól meg leptél....Sajnálom Zayn-t és Deon-t is.Nagy kár hogy Deon nem érti hogy Zayn csak védi.Hisz a szerelem csak azt jelenti hogy 2 ember egy másratalál de néha be zavar egy 3. mint Sandy!.......De én még reménykedek Zayn és Deon szerelmébe olyan cukik.

    Nagyon ügyi vagy Azy.Siess a kövivel...;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én is sajnálom őket, és egyetértek veled, de nehéz lehet a jót látni egy ilyen helyzetben...:( Teljesen igazad van, nem egyszerű semmi sem a világban, viszont örülök, hogy ilyen pozitívan állsz a dolgokhoz. Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  19. Szia, egyetlen drága Azy!

    Ez a rész.... összesen ennyit tudok kinyögni: wow.
    Egyszerűen frenetikusan fantasztikus lett!
    Az elején annyira örültem az előző részből kifolyólag, hiszen Zayn Malik kimondta az 'sz' betűs szót, ami Deont mélyen érintette, el tudom képzeli mennyire örült neki, mert tényleg nagyon édes volt Zayn.
    Aztán boldogság és nyugodtság uralkodott a kertben, aranyos kis jelenetre sikerült megírnod - bár mit ne írnál meg tökéletesre?!
    Épp ezért nem értettem Deonnak miért csak azon jár az esze, Zayn miért őt választotta. Nem mindegy?! A lényeg, hogy szereti, egy kis önbizalom, Deon! :D

    Aztán jó ötletnek tartottam, hogy elmenjen Sandy-hez, bár bevallom, én sosem kedveltem. Megértem, hogy aranyos tud lenni meg jó néha egy-egy csajos nap, de a barátság nem csak ebből áll... például amikor rámászott Peter,utána sem kérdezte, történt-e valami, vagy hasonlók, azt vettem észre, hogy ő sosem kérdezett Deon-ról....
    De lehet, hogy ez csak az én véleményem....

    Mikor meghallotta a másik ember hangját is, egyből tudtam ki az... Aztán mikor bekúszott az ágy alá, még rosszabb volt, s valamiért reménykedtem benne, hogy ki fog jönni...
    Ami pedig Zaynt illeti...mélységesen csalódtam benne. Ugyan nem hallhattuk az egész beszélgetést, s nem tudhattuk miről van szó egész pontosan, de ennyi is elég volt.
    Megértem Deont, hogy teljesen kikészült, s kíváncsi leszek ezután hogy lesz a folytatás..
    A kapcsolatukat viszont sajnálom mert nagyon meghitt volt és szeretetteljes, s épp rendben volt minden....
    Na Malik, most aztán pédálozhatsz Deon bocsánatáért, ajánlom, hogy így legyen!!
    De most mire volt ez jó egyáltalán?! Mire?! El tudná valaki nekem mondani?! Nem hiszem el, hogy Zayn még a nyaralóhoz is el tudott menni, és aközben is kavart Sandy-vel, nem hiszem el, hogy beetette Deont, s ezzel együtt minket, olvasókat is.....
    Ne haragudj az utolsó pár indulatos sorért, ideges lettem ettől az egésztől...
    De ne érts félre ám, mert iszonyú fordulatos és izgalmas az egész történet, szóval ettől független imádom továbbra is, és persze téged is! :D <33

    Nagyon várom a következőt, kitartást a suliba, remélem ti kevesebb dogát írtok, mint mi.... (holnap 6 óránk van, és mind a 6-on dogát írunk.... de mindegy, nem panaszkodok, néha jól esik belemenekülni az írásodba, s elrepülni Deon és Zaynie világába.... :) - még ha az sem mindig felhőtlen :( )
    Ezermillió puszi: Little Zsoo <3<3<3<3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága Little Zsoo!

      Hogy te mennyire édes vagy, te jó ég! Először is szeretném elmondani, hogy mennyire boldoggá teszel minden egyes szavaddal. Teljesen megértem, hogy most ideges vagy és csalódtál Zayn-ben, de szerintem Te is meg fogod látni (persze ehhez idő kell, ki fogom még fejteni a dolgokat), hogy mi miért történt, kinek mik voltak ezzel pontosan a céljai. Tudom, hogy iszonyat sokat írtál, és röstellem, hogy nem tudok hosszabban visszaírni, de fogalmam sincs ezeket hogyan kéne lereagálni, csak annyit tudok mondani, hogy borzalmasan aranyos vagy! <3
      Én pedig Téged imádlak, rengeteg támogatást jelentesz, köszönöm! <333
      Neked is rengeteg kitartást kívánok, és ne aggódj, engem is ellepnek a dolgozatok, az év végi hajtás eléggé kikészítő.

      Végtelen sok puszi, Azy

      Törlés
  20. Kedves Azy!

    Először is szeretném leírni, hogy fantasztikus blogod van. Nagyon tetszett ez a rész is, mint a többi. Szegény Deon...Hátba szúrta az a két személy akikben a legjobban bízott. Most egyedül maradt.....
    Nem értem Sandy miért ilyen vele....Meg Zayn. Azt mondta szereti. És így kiszúr a barátnőjével? Milyen szeretet ez?
    Remélem utána megy és bocsánatot fog kérni, nem pedig elmegy újra fél évre....San meg....Így kitolni a legjobb barátnőjével? Hogy tehette ezt Deon-nal? Szinte el sem hiszem amit olvastam.
    Az utolsó szakasza az fantasztikus, de az első sem kutya.
    Azóta folytatódik ez a kapcsolat Sandy és Zayn között, mióta megcsókolták egymást? Mert az már régen volt....
    Lenne még valamit itt. Mégpedig egy meglepetés. Remélem örülsz majd neki:
    http://vampirestorywithonedirection.blogspot.hu/2013/05/masodik-dijam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:))

      Iszonyatosan örülök, hogy így gondolod! Igen, csak helyeselni tudok végig, azonban ide is szeretném leírni (mint előttem minden kommentelőnek), hogy a dolog kicsit komplexebb, ki szeretném még fejteni mi miért történt, ki hogyan érez...
      Borzalmasan köszönöm a szavaidat, nagyon sokat jelentenek, ahogyan a díj is természetesen! <333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  21. istenem szegény Deon:/ Nagyon jó lett. *-* Siess a kövivel!:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom, de ne aggódj nyilván nem fog örökké szomorkodni. Köszönöm!:) <3

      Törlés
  22. kicsit sok a blabla... :) de amúgy imádom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, de valahogyan elengedhetetlennek éreztem, hogy most sokat rakjak bele. Örülök, hogy ezt írod! <3

      Törlés
  23. Nem vártam,hogy ez fog történni..nagyon sajnálom :( remélem megbocsájt majd neki :'(
    amúgy nagyon jó töténet,IMÁDOM! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Azért örülök, hogy kicsit sikerült meglepetést okoznom. Én is...:( Huh, ennek iszonyatosan örülök, köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  24. Drága Azy!
    Eszméletlen jó volt ez a rész is, mint a többi. Deon mérhetetlenül aranyos és kedves,nem értem Zayn hogy tudott ilyet tenni! Komolyan el mehet a....
    Alig várom a következőt! Kérlek ne késs!
    Puszil: SZSófii
    Belekezdtem egy blogba, kérlek olvasd el és írd meg hogy érdemes-e folytatnom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Azy!
      Én hülye elfelejtettem kirakni az URL-t...
      Szóval itt a blogom: jeninelifebyzs.blogspot.hu

      Törlés
    2. Szia!

      Huh, ez iszonyatosan boldoggá tesz! Sajnálom a késést, csak kicsit sok a dolgom, és nincs mindig időm és energiám összehozni egy tisztességes részt. :)
      Elolvasom a blogod, de küldj egy emailt, ahová küldhetem majd a véleményem!

      Puszi, Azy

      Törlés
    3. Szia Azy!
      Itt van az e-mail cimem: sipos.zsofi99@gmail.com
      Puszi: Sipos Zsofi

      Törlés
  25. Drága Azy !

    Óriási bocsánat kéréssel tartozom neked, mivel réges rég ígértem be ezt a kommentet ! De ! Most végre itt vagyok, abban a reményben, hogy elnézed nekem a késést ! Tudom, hogy már van következő rész (amit természetesen olvastam), de úgy gondolom ezzel a megjegyzéssel még tartozom.
    Na elég a rizsából :
    Nos, ha nem haragszol, most csak Deon káromkodásától kezdeném a bejegyzés elemzését. Eszméletlen, hogy ennyire hasonló az észjárásunk ! Már, ha a tied egyezik Zaynével, mert én sem tartom szépnek, ha egy ilyen gyönyörű lány szájából, ilyen ronda szavak jönnek ki, mikor megszólal, pedig sajnos sokszor velem is így van. Aranyos, hogy Zaynnek azért sem tetszik a csúnyabeszéd, mert így nem érzi Deont olyan védtelen, törékeny lánynak.
    Ezután jön, hogy Zayn elalszik és főhősnőnk unalmában bemegy a házba. Őszintén megmondom, hogy én talán a kelleténél nagyon jelentőséget tulajdonítok a tükörbenézős jelenetnek. Szerintem abszolút pozitív gondolkodása van Deonnak - még ha ez nem is csak ebből a részből derül ki - hogy meg van elégedve a szépségével, de nem is tartja magát világszépnek, pedig azért tegyük hozzá, hogy én Alexandra Daddariot az egyik legszebb színésznőnek tartom. Deon azonban tisztában van vele, hogy vannak nála csodálatosabb lányok, nők, de az nagyon jó, hogy úgy érzi mindent megtesz annak érdekében, hogy jól mutasson Zayn mellett.
    Kisebb gondolkodás után, Deon úgy dönt elmondja végre legjobbbarátnőjének titkos románcát hercegünkkel, pedig, mint tudjuk, nem feltétlenül bizonyul jó ötletnek Deon hirtelen felindulásból tervezett 'vallomása'. A további történéseket elborzadva olvastam. Egyszerűen undorodom Sandytől és Zayntől, na de ne haladjunk ilyen előre, mindent a maga idejében. Szóval odamegy de egész véletlenül nem találja Sandyt otthon, így a szobájába vonul várakozni, de akkor ismerős hangokat hall közeledni, egy fiúét és Sandyét. Bevallom neked, hogy nekem Deon LB-je az első percctől kezdve nem volt szimpatikus, sőt sunyinak és hïúnak tartottam, és mindezek a feltevéseim ebben a részben csak még inkább bebizonyosodtak. (Na ez most egy nagyon értelmes mondat volt, de remélem érted). Sejtettem, hogy Zayn a másik hang tulajdonosa, ki más lehetett volna a másik ismerős fél. Deon ekkor bebújik az ágy alá és úgy hallgatózik. Igazából egyáltalán nem értettem a két ember közötti párbeszédet, de űgy tűnik Deon értette és most már tudja, hogy miért nem lehetnek együtt nyilvánosan is. Nos, megmondom neked, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy mindennek Sandy az oka. Mindenféle dolog beugrott pl. menedzser kérésére, rajongók miatt, vagy esetleg a mostoha tesói kapcsolat keltene hatalmas felháborodást, de egyik tippem sem vált be úgy tűnik. Imádom, hogy mindig meg tudsz lepni !
    Nagyon nagyon reméltem, hogy Deon kimászik búvóhelyéről, csak lehet, hogy hirtelenharagú természetem miatt én előbb cselekedtem volna így. De aztán végre így tesz és a fejükhöz vágja teljesen nyugodtan, de belül tombolva, hogy gyűlöli mindkettejüket. Tapsvihar és respect Deonnak ! Pontosan így kell viselkedni, nem szabad maunkból kikelve ordítozni, csapkodni és kiborulni.
    Akkorát csalódtam most Zaynben és Sandyben, hogy azt elmondani nem tudom. Hogy tehette a hős szerelmesünk ?
    Ne haragudj de bővebben nem tudok róla beszélni, mikor elolvastam is kb. köpni nyelni nem tudtam.
    Külön elnézésedet szeretném kérni a nálam elmaradott rész miatt, de sajnos súlyos időhiányban szenvedek a suli miatt. Most is csak azért tudtam neked írni, mert itthon vagyok fulladásveszélyes köhögéssel, egy IPaddel és egy tál eperrel a kezemben.
    Ennyi lettem volna, remélem nem okoztam neked nagy csalódást, a leghosszabb kommentem az epilógusra tartogatom !

    Ezerszer puszil, Covergirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Covergirl!

      Nem tudom elégszer elmondani, hogy iszonyatosan sokat jelent minden kommented, nem érdekel, hogy mikor és mennyit írsz. KÖSZÖNÖM! És most már előre a bocsánatodat kérem, hogy nem tudok legalább annyira hosszút írni, mint amennyire Te megérdemelnéd!
      Először is örülök, hogy úgy gondolod, Deon gondolkodása pozitív, mert nem szerettem volna, ha azt éreztetné ez a rész, hogy nincs megelégedve magával annyira, hogy normális életet éljen. Én is elbűvölőnek tartom a színésznőt, ezért is választottam őt, de külön öröm, hogy Te is így gondolod!
      Sajnálom, hogy csalódtál Zayn-ben és Sandy-ben, de biztos vagyok benne, hogy a véleményed változni fog, amint elérkezünk ahhoz a részhez, amiben ez az egész cselekmény jobban ki lesz fejtve. Én is hamarabb ugrasztottam volna ki, viszont úgy gondoltam, hogy a megértéshez még szükségetek lesz a párbeszédre, amit csak Deon jelenléte nélkül tudtak lebonyolítani. Szerintem ez is tökéletesen bő volt, tényleg ezerszer köszönöm, hogy ennyire szuper olvasó vagy, soha nem okozol csalódást! <3
      Szeretném, ha mihamarabb meggyógyulnál!

      Puszi, Azy

      Törlés