31. rész - Jégmosoly

Iszonyatosan szeretnék megköszönni mindenféle támogatást, elmondani sem tudom, hogy ezek mennyit jelentenek számomra! Köszönöm, hálás vagyok!

UI: Angyal az éjben |Louis Tomlinson fanfiction]

A percek olyan lassan telnek, hogy észre sem veszem. Csak ülök meredten, miközben Zayn szavai járnak a fejemben. Sandy megcsókolta. Az én barátnőm. Az én barátom. Hazudtak nekem. Becsaptak. Átvertek. Kizártak. Egészen egyszerűen hülyének néztek.
- Deon - suttogja Zayn kétségbeesetten, majd ellép a festőállványtól, és leül mellém az ágyra. Szembefordít magával, én pedig hagyom, akár egy baba. Kezeimet a sajátjába szorítja. Csendesen nézem, ahogyan a férfiasan nagy barna kezében eltűnik az én kicsi és apró kézfejem, de nem szólalok meg. Nincs arra erőm, hogy ellenálljak.
- Sajnálom - suttogja megtörten, de arra sem veszem a fáradságot, hogy ránézzek. Képtelen vagyok. De hallom a hangjában a keservet, a bűnbánatot. - El akartam mondani, de nem volt ott a megfelelő pillanat.
- Ne szólj most hozzám - intézem hozzá keményen a szavaimat, és végre ránézek. Barna szemei fakón pillantanak rám. Olyan, mintha félne. Én pedig igazándiból is rettegek. Tartok attól, hogy mit jelentett neki az a csók, attól, hogy elveszítem, hogy talán hiába történt velünk ennyi minden, nem vagyunk képesek együtt lenni, mert mindig közbejön valami, ami szétrontja a helyzetet. Valaki szórakozik velünk? Miért nem lehetünk már normálisan együtt?
Zayn nem sokkal később fel akar állni mellőlem, de rögtön a keze után kapok. Semmiképpen sem szeretném, ha most elmenne, és nem beszélnénk meg a dolgot. Annál rosszabbat nem is tehetnénk. Rám mereszti hatalmas két szemét, amik szinte már kérdőjeleket formáznak a sok kérdés miatt, amikre nem kap válasz.
- Nem akarsz szakítani velem? - ráncolja a homlokát, értetlenkedve fürkészi az arcomat. - Azt hittem... - kezdi, de félbeszakítom.
- Eszemben sincs - rázom meg lassan a fejemet. - Csak várj egy kicsit, míg ezt feldolgozom a dolgokat, rendben? - nézek rá könyörögve. Bólint egyet, ujjai még mindig az enyémek köré fonódnak, ami kifejezetten nyugtatólag hat rám. - Ez akkor történt, mikor én beteg voltam, ugye?
- Igen.
- Nem voltunk együtt, nem igaz? - sóhajtok beletörődve, mire megrázza a fejét.
- Tény és való, hogy nem voltunk, de tetszettél. Szerettelek volna féltékennyé tenni egy kicsit - vonja meg a vállát. - Jobban sikerült, mint terveztem- jegyzi meg a száját húzva.
- Várjunk, várjunk... - állítom meg a kezemmel, szemöldökömet ráncolva tekintek rá. - Elmondanád, hogy egészen pontosan mikortól gondoltad úgy, hogy érzel valamit irántam, amit mondjuk nem lenne szabad? - hadarom el gyorsan.
- Öhm... - krákog kínosan, majd felröhög. - Deon, komolyan láttad már magadat fehérneműben? Melyik férfi az, aki nem kezd hozzád rögtön vonzódni?
Meredten nézek rá, képtelenségnek tartom elfogadni azt, amit mond. Ennyire jól leplezni az érzéseit rajta kívül mégis ki képes?
- Huh - fújom ki a levegőt, arcomat a tenyerembe temetem, nem akarom, hogy lássa, ahogyan a pír elönti az arcomat. - Lenne még egy kérdésem. Jelentett bármelyikőtöknek is valamit az a csók?
- Nem.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, majd láthatóvá teszem az arcomat. Beletúrok fekete tincseimbe, és ránézek Zayn-re. Ott ülünk egymással szemben, miközben elveszek a tekintetében. Abban, ahogyan ő néz rám. Újra egymásba fonódik a kezünk. Azután Zayn arca közelít felém. Érzem a bőréből sugárzó meleget, a finom, kellemes illatát, végül pedig puha ajkait az enyémeken.
Szép lassan elmélyíti a csókot. Egyszerűen felfoghatatlan az érzés, amit kivált belőlem. A vér az arcomba tódul, a hasam görcsbe rándul, a szívem a torkomban dobog.
- Fontos vagy számomra - távolodok el tőle, arcomat a mellkasára szorítom.
- Én ugyanígy vagyok ezzel - nyom egy puszit a fejem búbjára, majd magához húz. - Sajnálom, hogy nem mondtam el. De nem tudtam hogyan és mikor. Minél tovább halogattam egyre jobban úgy gondoltam, hogy el lehet felejteni.
- Zayn, nem kell szabadkoznod. Nem voltunk még együtt, nem kérhetem rajtad számon, hogy milyen életet éltél előttem - nyugtatom meg, majd picit feljebb tápászkodva puszit nyomok borostás arcára. - Sandy-re se neheztelek. Tetszettél neki, és fogalma sincs még most sem a kettőnk között lévő dologról. És nem is akarom, hogy legyen, ezért számon se kérem - közlöm tényként.
- Annyira jól kezeled ezt a dolgot - játszadozik egy tincsemmel. Hallom a hangján, hogy mosolyog. - Büszke vagyok rád.
- Csináljunk így úgy, mintha semmi nem történt volna, rendben? - nyomok egy gyors csókot az ajkaira.
- Oké.
Visszaül a helyére, és folytatja a munkát. Eléggé sokszor elidőzik az arcomon, amire szinte már ráfagyott a mosoly. Tényleg kezd szörnyen idegesítő lenni, hogy inkább engem bámul, minthogy inkább rajzolna.
- Zayn, mit nézel már? Van rajtam valami? - kérdezem tőle idegesen, kezemmel végigsimítom az arcbőrömet, hátha ráragadt valami és azon szórakozik.
- Dehogy - rázza a fejét nevetve. - Csak maradj nyugton, mindjárt kész! - utasít, én pedig morogva teszek eleget a kérésének.
Pár perc erejéig még egyhelyben ülök, de utána már nem bírom tovább. Felpattanok, és egy elegáns mozdulattal Zayn mögé lépek, hogy megszemléljem a művét. Említette, hogy jól rajzol, de sose láttam még, hogy milyen igazándiból mikor ráfekszik valamilyen művére. A válaszra pedig megérte várni, mert látva, hogy ilyen tehetséges... Elképesztő.
- Ez bámulatos - kapom a szám elé a kezemet, elragadtatva bámulom a saját arcképemet. Egyáltalán nem az nyűgőz le, hogy milyennek ábrázolt, hanem ahogyan. Minden egyen négyzetcentiméteremet pontosan a helyére illesztett, még a könnyes szememet és az arccsontomon éktelenkedő pirulásomat is berajzolta. - Szörnyen tehetséges vagy - karolom át hátulról, kezemet a nyaka köré fonom, és oda csókolok.
- Nem tehetek róla, hogy gyönyörű a modellem - rántja meg a vállát lazán, de én tudom, hogy nagyon jól esik neki a bókom.
- Megtarthatom? - kérdezem tőle csillogó szemekkel. - Juj kérlek hadd legyen az enyém! - kérlelem.
- Egyébként is neked szerettem volna adni - nevet fel, majd még egy kicsit igazít az arcvonalamon néhány vonással, és késznek nyilvánítja. - Most te mutatod meg mit tudsz! - kacsint rám vigyorogva.
- Örömmel - nyomok a szájára egy gyors csókot, majd egy határozott intéssel az ágyra küldöm. - Na, Malik, vágj értelmes fejet, bármilyen nehezedre is esik - mondom neki egy fülig érő vigyor kíséretében.
- Nekem nincs is másmilyen, csak értelmes - közli komoly arccal, majd hassal leveti magát az ágyra. - De, ha ilyen kedves vagy velem, inkább szundítok egyet...
- Zayn - szólok rá, azonban hangos horkolást szimulál, mintha aludna. - Hihetetlen vagy - jegyzem meg dorgálva, majd úgy döntök, hogy a saját kezembe veszem az irányítást.
Odaszaladok az ágyhoz, majd egy elegáns mozdulattal, mind az ötvenkét kilómmal ráugrom Zayn testére. Azonban még ennek ellenére is felnyög, és csak reménykedhetem, hogy nem törtem el egy csontját sem. - Keeelj fel! - nevetek, majd az arcomat a nyakába fúrom.
- Oké, oké - röhög felszabadultan. - Megadom magamat, feladom!
Megfordul, de én továbbra is a hasán maradok. Nem szól egy szót sem csak néz rám, azzal a pimasz mosolyával és huncut csillogással a szemében. Megpuszilja az orromat, mire szorosan összeszorítom a szemeimet, mintha hapciznom kellene. Ő pedig felnevet a reakcióm láttán.
- Ülj fel és maradj nyugton - fenyítem meg az ujjammal, majd lemászok a mellkasáról, és a helyemre szökdécselek.
Nekikezdek a rajzolásnak. Aprólékosságra törekszem, elvégre szeretném Zayn arcát olyan tökéletesen ábrázolni, mint amilyen. Lehetséges egyáltalán ez?
Folyamatosan elidőzöm komoly arcán. Ekkor jövök rá, hogy mit nézett rajtam annyit. Amit én rajta. Halvány mosoly fut át az arcomon. Folytatom a szeme kidolgozását, hosszú szempilláit élethűen ábrázolom. Hiába igyekszem tökéletesen lerajzolni úgy érzem, hogy ezt lehetetlen megtenni.

Az én portrém is jól sikerül - legalábbis Zayn szerint. Én úgy gondolom, hogy szebben is megoldhattam volna.
- Fáradt vagyok, pihenni akarok - nyögök fel kimerülten az ágyra.
Zayn mellém telepszik, fejemet a mellkasára húzza, elkezdi cirógatni a bőrömet. A hideg is kiráz érintése nyomán. Ujjaival a hajamat is piszkálja, akár mint egy kiscicáét.
- Akkor aludjunk egy kicsit - hunyja le a szemét.
Magunkra húzok egy pokrócot, és kényelmesen elhelyezkedem. Érzem, ahogyan a légzése egyenletesebbé válik. Szép lassan elálmosodom, végül pedig elalszom. Mikor felkelünk, Zayn csípőjén nyugszik a kezem, ahogyan az övé is az enyémen.
- Mennyi az idő? - motyogom neki, majd felülök, és megnézem a telefonom kijelzőjén, hogy mennyit mutat. -Huh, már tíz óra - nyomok el egy ásítást.
- Aludni akarok még - fordul Zayn a másik oldalára, mire csak lemondóan sóhajtok. Gyengéden megrázom, próbálok egy kis életet lehelni belé, esélytelen. Visszaterítem rá a pokrócot.
Előveszem a rózsaszín fehérneműt, azt, amiben Zayn először látott és egy rövid hálóinget is. Hajamat egy kis copfba fogom, és úgy döntök, hogy ideje hosszú fürdőt venni, talán addig a barátom is magához tér.
Zenét hallgatva áztatom magamat, miközben azon gondolkozom, hogy jól tettem-e, hogy ennyire ragaszkodom Zayn-hez. Semmiképpen nem szeretném elijeszteni, de úgy érzem, hogy a terhére vagyok. Bármennyire is furán hangzik, de  vajon kimutatta annyira a szeretetét, hogy tudjam, hogy legalább olyan erős, mint az enyém? A válaszom egy egyszerű nem. Talán csak meg kell értenem, hogy máshogyan vagyunk összerakva. Inkább tettekkel bizonyítja hogyan érez, nem szavakkal. Ez is elég, nem? Legalábbis nagyon annak kéne lennie.
Arcomat dörzsölve kászálódok ki a kádból, és gyorsan szárazra törlöm magamat, ahogyan a hajamat is. Még jó hogy rövid, így nem is szorul nagyon szárításra. Sietősen felöltözök, fogat mosok, és Zayn tényleges felkeltésére határozom el magamat. Nem aludhat reggelig ilyen felszerelésben!
Kimegyek a fürdőből, a szennyest bevágom a kosaramba, ami kifejezetten erre való, és az alvó fiút célzom meg. Lassan rázogatom, hogy felébredjen, de túl mélyen alszik. Ha most egy nagyon nyálas romantikus filmben lennénk, akkor órákig nézném, hogy hogyan alszik, de valószínűleg kicsit ijesztő lenne, ha meredten bámulnám. Kicsit nagyon. Most komolyan mit szólna, ha arra kelne fel, hogy két szempár benne van az arcában?
Inkább rázogatom tovább, de mivel teljesen csődöt mond ez a tervem, feladom. Máshogyan kell próbálkoznom. Letérdelek az ágy mellé, számmal lecsapok az ajkaira, gyengéden ízlelgetem őket, nem törődve vele, hogy néhány lusta pislogás csak a válasz. Folytatom, így elérve, hogy Zayn szeme teljesen kinyíljon, és végre visszacsókoljon. Kezével közelebb húzza az arcomat, puha ajkával még eljátszadozik az ajkaimon.
- Kezdtem azt hinni, hogy már rám se reagálsz - vigyorodok el.
- Rád bármikor - nyugtat meg, majd felül az ágyon. - Mennem kéne fürdeni, mi? - néz rám szomorúan, mintha csak feloldozásra várna.
- Nem ártana - nevetek fel. - Büdösen be nem fekszel mellém az ágyba.
- Eszembe se jutna - jegyzi meg ironikusan. - Átmegyek akkor, várj meg.
- Mégis hova mehetnénk? - vonom fel a szemöldököm furcsállva.
Zayn futólag megvonja a vállát, és meggyötört tekintettel néz rám. Mintha azon gondolkozna, hogy a megállta-e a helyét, az, amit mondtam.
- Ne izélj, most keltem fel - nyögi végül legyintve, és átmegy a saját szobájába.
Nevetve nézek utána. Körbenézve megállapíthatom, hogy egyáltalán nem szép a szobám. Inkább egy disznóólra hasonlít, mintsem egy lány szobájára. Összepakolom a rajzcuccokat, és a képeket pedig berakom  a fiókomba. A bőröndömből kipakolok mindent, a szennyeseket és a tiszta ruhákat külön válogatom, majd tartozása szerint a szekrénybe vagy a kosárba űzöm őket.
Nagyjából rendet rakok mindenhol, utána pedig lemegyek az emeletről, becsukom az ablakokat, ajtókat. Csak a biztonság kedvéért. Lényegében nem félek senkitől, de nem akarok kockáztatni.
Mikor felmegyek Zayn éppen akkor zárja el a csapot, én pedig úgy gondolom, hogy meglepem. Csak ne okozzak neki szívrohamot. Magamban nevetve kúszok be a szobájába, majd onnan tovább a fehér fürdőszoba ajtóig. Csendesen mondok egy gyors fohászt, hogy ne legyen csukva.
Lenyomom a kilincset, ami szerencsével határos módon nyitva van. Résnyire nyitom, és rálátásom nyílik Zayn-re, ahogyan egy törülközőt a csípője köré csavarva mossa a fogát. Elidőzök egy kicsit meztelen felsőtestén, kockáin, V-vonalán...
Hogy hogyan vagyok képes olyan kétbalkezes lenni, mint senki más a családomban? Fogalmam sincs. Ahogyan beljebb akarnék merészkedni megcsúszom a vizes kőpadlón, majd gyönyörűen beesek a fürdőbe. Ebből Zayn nyilvánvalóan csak annyit észlel, hogy valaki bezuhan az ajtón. Azonban furcsa mód mintha meg sem lepődne.
- Nocsak, leskelődünk? - röhög fel, én pedig meg tudnám ölni a tekintetemmel.
- Ne már, ez nem vicces - morgolódom, majd a segítő kezet elfogadva felállok. - Megüthettem volna magamat - zsörtölődöm.
- Tudom, és aggódom is érted - tűr egy tincset a fülem mögé. - Komolyan, ha valaki nem vigyáz rád előbb utúbb kórházban végzed - jegyzi meg jót mulatva rajtam, és magához ölel.
Vizes teste hozzám préselődik, bőre érintésének hatására úgy érzem, hogy meggyulladok. Arcomat a nyakába fúrom, beszívom a tusfürdője finom illatát.
- Tényleg aggódsz értem? - motyogom.
- Igen - nyom egy puszit az arcomra, majd kicsit eltolva magától belenéz a szemebe. - Persze, hogy aggódom. Hiszen szeretlek.

44 megjegyzés:

  1. Ez valami eszméletlen lett! El sem hiszem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, köszönöm, örülök, hogy tetszett.:)

      Törlés
  2. Huu ez nagyon jó rész lett *-*. Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy jónak találtad.:)

      Törlés
  3. Drága Azy!

    Jézusom, Jézusom, Jézusom!
    Zaynie kimondta!*-*
    Annyira tetszett, olyanokat vidultam, hogy na!
    Iszonyat aranyosak együtt, és örülök, hogy tisztázódott ez a kis félreértés köztük. Mármint ez a Sandy-s ügy.
    Csak így tovább!
    Alig várom a folytatást!:)

    xoxo, Tina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Boldog vagyok, hogy tetszett, és iiigen, kimondta. Szerintem is nagyon édesek.:) Köszönöm szépen, hogy írtál, sokat jelent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Szia :D
    Hát ezzel az utolsó mondattal kinyírtál.. olyan szépen megfogalmaztam olvasás közben a komimat, de sutba dobtam az egészet, hiszen ilyen befejezés mellett nem lehet normális gondolatokat egymásután fűzni.
    Végre kimondta azt a bűvös szót, nem akarok vészjósló lenne, de ilyenkor szokott galiba jönni. Aggaszt, hogy a szülők még nem tudják, így minden részben ettől tartok... de a lényeg, hogy Zayn kimondta a két legfontosabb szót (hármat) "aggódom érted" "szeretlek" ennél több nem kell egy lánynak!
    Az elejére visszatérve, Deon tényleg nagyon jól kezelte, felnőttesen. Büszke vagyok rá :)
    Nagyon tetszett a rész! Várom a folytatást :D
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Juj, nagyon köszönöm, hogy írtál, sokat jelent! <3 Nem akartam, hogy a kommententedet sutba kelljen vágni. :) A szülőkkel lesz szerintem a kisebb baj, de jól teszed, hogy aggódsz, szerintem kell is! De ahogyan mondtad, nem fontosak ezek a dolgok, hiszen Deon és Zayn most jól kijönnek.
      Hálás vagyok a megjegyzésedért! <3

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azy ♥!

    Itt lennék, ahogy ígértem ♥!

    Nem mondok újat azzal, ha azt mondom, imádtam ♥ :) Tetszett a rész minden egyes szava, betűje :D Zayn édes volt, főleg amikor kimondta, hogy szereti Deon-t :) :$ Irultam-pirultam a rész olvasása közben, nem is tudom tagadni :) Örültem, hogy megoldódott ez a Sandy-s ügy, mert nem szerettem volna, ha emiatt szakítanának :D

    Tűkön ülve várom a folytatást itt és az Angyal az éjben című történetedben is ♥! További szép hétvégét és jó pihenést kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Elmondani nem tudom, hogy mennyire jó azt olvasni, hogy imádtad. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Neked is jó szünetet, pihenést kívánok kedves Macy!

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Anyám! De jó! Nagyon-nagyon jó lett! Zayn... ahww! Elfogadnék egyet belőle, de az eredetit adják, ne másolatot. xD
    Oké, visszatérve a fejezethet; briliáns lett, fantasztikus, naccccerű (sok c-vel xD) Áhh, siess a következővel! Nagggggyon-nagyon siess!
    Azy, Te nem crazy vagy, hanem marha tehetséges!!! ♥♥♥♥ Elképesztő! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én is elfogadnék belőle egyet, hidd el, de ez nem lehetséges...:( Te vagy a briliáns és a nagyszerű, köszönöm, hogy az olvasóm vagy! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága Azy! ♥

    Nagyon de nagyon tetszett ez a rész, mert olyan jól fogadta Deon a csókos esetet, komolyan mondom büszke voltam rá!! :$ Aztán tetszett, hogy folytattad a rajzolós dolgot és olyan édesek voltak, a két kis művész! Zaynről a kép nagyon jó lett, örülök, hogy ezt is beleraktad. ;) Aztán az utána lévő részeknél meg csak olvadoztam....awww ♥. Olyan édesek együtt! Örültem, hogy minden rendben van! Szeretem nagyon az írásodat!! :)

    Dodó ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodó!

      Huh, örülök, hogy büszke voltál rá, én is. Szerettem volna, ha látszik rajta, hogy nem egy tizenéves fruska, értetten tudja kezelni a helyzetet. Boldog vagyok, amiért ezek a kis apróságok is tetszenek neked. :) Én pedig azt szeretem, hogy az olvasóm vagy, köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Szia!:)
    A héten találtam rá a blogodra,és kb 4 óra alatt végeztem is vele!:3
    Imádom,bár nekem az elején fura volt,hogy jelenben írsz,mert eddig csak múlt időben írt blogokat olvastam,de attól asfdldjgk!:)Sok Zayn-es blogot olvastam már,de egyik sem fogott meg ennyire mint ez.
    Én is szeretnék egy ilyen Zaynt!:3
    Szerény személyemben,máris van egyel több komizód és rendszeres olvasód!:)
    xx,Iduus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Huh, mindig boldog vagyok, ha van egy új olvasóm, így Téged is szeretettel szeretnélek üdvözölni! <3 Igen, sokan mondták már, hogy furcsa, de nekem valamiért így már könnyebb, nehezebb lenne most már áttérni a múltra. Remélem azért nem volt annyira zavaró. Juj, ennek mennyire örülök, te jó ég! KÖSZÖNÖM!

      Rengeteg puszi, Azy

      UI: Én is szeretnék...:(

      Törlés
  9. Mint mindig ez is iszonyatosan jó lett *-* Olyan cukik :$ Siess a kövivel!:)) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. :)))

      Törlés
  10. Drága Azy!

    Ez a rész is tökéletes lett, mint eddig mind. Egyszerűen odáig vagyok ahogyan leírod a dolgokat és szemlélteted az érzelmeket.
    Deon nagyon jól fogadta a csókot és felnőttek módjára kezelték a helyzetet. A rajz is nagyon jó lett és örültem neki, hogy nem lett dráma belőle.
    Zayn nagyon édes volt. Nekem kifejezetten tetszik, hogy az érzelmes részét is megmutatod és nem csak a tipikus rossz fiús külsőt.
    A végén pedig olvadtam. Kimondta azt, hogy szereti Deon-t. Komolyan mondom ennél jobban nem is írhattad volna le az egészet.
    Nagyon várom már, hogy vajon Deon hogyan fog reagálni arra, hogy Zayn kimondta. Csak magamat tudom ismételni azzal, hogy egyszerűen csodásan írsz. Várom a folytatást!

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordi!

      Nagyon szépen köszönöm, fantasztikus, hogy ezeket mondod, el sem merem hinni! Tényleg nem tudok összehozni egy rendes megjegyzést, egyszerűen csak az jár a fejemben, hogy mivel érdemeltem ki, olyan remek olvasókat, mint Te!? Köszönöm! <3 Huh, mit kéne mondanom? Boldog vagyok, hogy tetszett, és hatalmas hála, amiért le is írtad! :')

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  11. Szia :) Ismét nagyon jó rész lett :) van itt neked valami: http://infinitywithharrystyles.blogspot.hu/2013/05/1-es-2-dijam.html?m=1 :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett. A díjért pedig ezer hála! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. Azy!
    A rész megint aratta a babérokat,és nagyon örültem,hogy Deon nem haragudott meg a fiúra meg a barátnőjére,de végül is nem is lehet mire,akkor még nem voltak együtt.
    Ajj,már hétfő van és még csak most komizok...ez már fáj :D Mindig annyira várom,hogy írhassak neked!:')
    Egy nagy hibája van a blogodnak.....dobpergééééééééééés...............................hogy csak 40 részes lesz!!xD Ennyi voltam sok sikert a kövi részhez!
    Ui.:Amint megláttam,hogy van még egy történeted,azonnal nekiálltam olvasni és teljesen elbűvölt!!!Annyi van,hogy szarakodik a google és még nem tudtam rá feliratkozni,de amint tudok megteszem!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:))

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, nem kell amiatt szabadkoznod, hogy mikor... Én pedig annyira várom, hogy válaszolhassak, komolyan imádlak! <3 Juj nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok! :')

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Olyan szép lett az egész!

    Örülök, hogy megoldódott a csókos ügy, kicsit féltem, hogy Deon túl reagálja és csúnyán összevesznek. Annyira heves vérmérsékletű, hogy néha úgy aggódom, hogy valami miatt összeveszik Zayn-nel. :)

    Az, hogy lefestették egymást, elképesztően aranyos jelenet volt. Olyan érzelmes, kedves. Ahogyan Zayn a lány minden vonását megörökítette, arra vall, mennyire szereti őt. Fontos számára, és ezt olvasni is jó.

    A fürdőszobai "baleset" jól megnevettetett, egyszer én is pofára estem a fürdőben, és bár akkor kicsit ijesztő volt, ma már jót mosolygok rajta. Aranyosan szerencsétlen ez a lány!

    A vége pedig, ohh, lenyűgöző. Végre kimondta, hogy szereti. Engem ez nagyon meghatott. Szeretem a romantikát, és számomra ez piszok romantikus kijelentés. Főleg rájuk nézve, hiszen sosem felejtem el, mennyire utálták egymást az elején. Legalábbis ezt mutatták a másik felé.

    Csodálatos vagy Azy, ezt minden kommentben kötelességemnek érzem hangoztatni, mert én teljesen oda vagyok a történetért!

    Izgatottan várom a folytatást!

    puszillak, Cami♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cami!

      Boldog vagyok, amiért elnyerte a tetszésedet a rész, engem ez annyira feldob! El sem hiszed mennyire jó olvasni, hogy valamilyen szinten jó, az, amit csinálok. Kimondhatatlanul hálás vagyok neked, ezer köszönet! <3 Te vagy a csodálatos!

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  14. Szia Azy! :)
    Örülök, hogy Deon és Zayn tisztázták a Sandy-s dolgot, és ugyanolyan jól megvannak ezek után is, mint eddig. :3 Imádom a történetedet, nem tudom elmondani elégszer! ♥
    Puszillak, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bius!

      Én is örülök, köszönöm szépen, hogy írtál, sokat jelent! :') Nem tudok mint mondani, csak azt, hogy hálás vagyok...<3

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  15. Szia :)
    Imádtam ezt a részt is :D annyira örülök h a Sandy-s dolog nem állt Zayn és Deon közé :D jáááj nagyon várom már a kövi részt is :D pusza *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Juj, ennek kifejezetten örülök. Köszönöm szépen, hogy írtál, tényleg boldog leszek tőle! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  16. Te jó ég! Fantasztikusan írsz!Amikor rajzolták egymást és amiket közbe beszélgetnek...elképesztő. Zayn jelleme minden lány álma. Milyen kis ügyetlen volt Deon hogy elesett, de nagyon vicces. És amit Zayn mondott neki...olvadok. Nagyon tehetséges vagy és nagyon várom a következő részt!
    Óriási az a borító amit kitettél oldalra! Ha lenne könyved én tuti megvenném!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Huh, ezt aaannyira jó olvasni, köszönöm szépen. Boldog vagyok, hogy ezeket írod, de komolyan. El nem tudom mondani, hogy mennyit jelent egy ilyen komment, mint a Tied! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  17. Szia kedves Azy!

    Tudom, hogy megint rég írtam, de inkább el sem kezdek magyarázkodni, hiszen fölösleges lenne...

    Semmi újjal nem tudok ebben a kommentben szolgálni neked, csupán már tízezredikként közlöm veled, hogy bámulatosan frenetikusan fantasztikusan írsz, imádom a szavaid!
    Az egész fejezetben a vége volt a legeslegjobb ámbár az egész tökéletes volt, mivel Zayn kimondta a hőn áhított 'sz' betűs szót ami a szeretleket foglalja magába. :D Nagyomn kreatív és ötletes volt, hogy lerajzolják egymást. :) Örülök hogy a Sandy ügy kiderült, már nagyon kívÁncsi voltam, és jó, hogy továbbléptek és nem akadtak fönn ezen. :)
    Sok sikert a suliba! :)
    Puszi: Little Zsoo <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága Little Zsoo!:)

      Nem is kell, én örülök, hogy írsz! <3 Jaj, el sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok, ezt írod, köszönöm, el sem hiszem! Igen, ki ne akarná hallani, főleg az ő szájából?:') Neked is rengeteg sikert és kitartás kívánok, köszönöm ismét, hogy írtál!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága Azy !

    Ne haragudj, ha most kissé indulatosan fogok írni, de iszonyú dühös vagyok, mert az előbb kitörlődött az egész regény, amit ide neked írtam, szóval előre is bocsánatot kérek.
    Szintén elnézésedet kérném, hogy csak most írok kommentet, de mozgalmas hosszú hétvégém volt és csak most sikerült gép elé kerülnöm.
    Nos, a rész, mint mindig bámulatos lett, szóval ezt nem is firtatnám tovább, úgy gondolom régebbi kommentjeimben sikerült a jó minden szinonimájával és fokozatával illetnelek, amit persze most is megtehetnék, de kezd kifogyni a szókincsem és még tartalékolnom kell a többi részekhez is.
    Így inkább kitérnék ismét az aktuális fejezet történéseire : Annyira örülök, hogy végül nem vesznek össze ! Mármint imádom, amikor Zayn és Deon ölik egymást és halálosan vérig vannak sértődve, de azt hiszem ennek a vitának így kellett zárulnia, ahogy leírtad, ide nem kell az "öri hari". Hadd jegyezzem meg, hogy Zayn nagyon cuki volt, amikor megdícsérte Deon fehérnemű viselésére abszolut alkalmas testét, hogy így fogalmazzak. Tehát mindezek után békességben folytatják a félbehagyott randevút, amin, mint tudjuk, egymás lerajzolásával foglalatoskodnak a fiatalok. Zaynnek biztosan nagyon szép lett a rajza, bár én úgy tudom, hogy az előbb említett srácnak inkább a karikatúrák és úgynevezett "cartoon"-ok alkotásában jeleskedik, de ez természetesen a te történeted, te alkítod ki a szereplők jellmét és te áldod meg őket különböző tálentumokkal.
    Amennyiben a képen található rajz Deon műve, róla is elmondhatjuk, hogy ügyes, és tehetséges kezekkel ajándékoztad meg őt.
    Ezek után következett azt hiszem a fürdőszobás jelenet, ami egész biztosan irtó szexi lehetett (itt nem Deon bénázására gondolok, ha nem haragszol), Deon szerencsétlenkedésén pedig jót derültem, mintha csak magamat láttam volna. Azt hiszem rokonlélekre találtam !
    Innen már csak Zayn eszméletlen arynos szavai maradtak meg (nem mintha untatott volna a rész, félre ne érts !), amelyekben gyakorlatilag egy nagyon szép szerelmi vallomást fogalmaz meg, ami talán a legkőszívűbb ember szívét is megmelengeti.
    Szóval végre egy határozottan összeillő és összetartó pár lett végre Zeon, ha eddig voltak is különböző csuszamlások az életükben. De ki tudja mit hoz még a jövő ? Azaz ebben az esetben inkább te.
    Ó ! Mielőtt még befejezném a monológomat leírnám végre, amit a legeslegeslegeslegjobban szeretek a blogodban a fantasztikus megfogalmazás mellett, az az, hogy nem szövöd bele a One Direction a storyba, egyedül a főszereplőnkre koncentrálsz ! Imádom, hogy mikor ide benézek nem kell a teljesen fölösleges rizsázást olvasnom az ilyen, meg olyan jó összetartásról és szeretetről, ami a bandában van, meg, hogy a rajongók mennyi, de mennyi támogatást nyújtanak nekik ! Kész vagyok ezektől és minden egyes történetben ezt olvashatom ! Nem érdekel, hogy mennyire jó az xy alaptörténete, ha egy mondatot is erről kell olvasnom, köszönöm, elég volt ! Lehet, hogy kicsit durva és lritikus vagyok, de hát mit tegyek ? Azy, te egyedi vagy ! És én ezt imádom ! Nagyon kérlek maradj mindig ilyen és sose állj be a sorba ! Elárulok egy titkot : összesen kettő 1D-s blog érdekel, ebből az egyikhez már két hónapja nem írt részt, a másik pedig a tied.

    Millió puszi, •Covergirl•

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlen Covergirl!

      Jaj, hol is kezdjem? Mit tudok még adni neked azonkívül, hogy én is csak ismétlem magamat? Iszonyatosan örülök, hogy mindig írsz, és ilyen hosszúakat, szinte bekönnyezek, ahogyan olvasom a soraidat. El kell mondanom, hogy fantasztikus olvasó vagy, nehezen találhat nálad jobbat az ember! Köszönöm!
      Igen, tudom, de úgy gondoltam, hogy kicsit feltuningolom a tehetségét, hogy egy szép kép készüljön Deon-ról. És Zeon (imádom ezt nevet) tényleg az én szívembe is belopta magát. Jaj, annyira boldog vagyok, hogy mindenki magára ismer egy ilyen szerencsétlen szituációban, pedig sajnálnom kéne, hogy sok balesetet történik emiatt a kellemetlen velünk született tulajdonság miatt! A cselekményekhez nem tudok már sokat fűzni, csak azt, hogy nagyon örülök, hogy tetszett neked, hiszen ez egy iszonyatosan fontos dolog nekem!
      Huh, az utolsó részre pedig nem is tudok hogyan reagálni. Szeretném, ha tudnád, hogy többet jelentenek a szavaid, mint hinnéd, rengeteg erőt tudok belőlük meríteni! Hihetetlen mennyire csodálatos dolgokkal illetsz, meg sem érdemlem őket! <3 Köszönöm, köszönöm, köszönöm, ezerszer köszönöm neked! :')
      Oh, nem tudom pontosan, hogy melyik fanfictionra gondolsz, de nekem is volt egy nagy kedvencem a Play with fire, de ott sem találok már új részt hónapok óta...

      Végtelen sok puszi, Azy

      UI: Köszönöm, imádlak és azt is, hogy mindig írsz! <3

      Törlés
  19. Drága Azy!
    Ez -mint mindig- fantasztikus lett. Azt hittem, hogy ebből a csókból nagyobb baj lesz. De szerencsére tévedtem. Deon magához képest is nagyon jól tűrte. Zayn pedig aranyos volt, mint mindig. Érezni lehetett, hogy eléggé bánja az egészet..
    Imádtam az írásod utolsó felét. :) Zayn felkeltési módja is jó ötlet volt, na meg ez a fürdőszobás rész...:DD
    Iszonyatosan várom a folytatást!!
    Puszi: Regina.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Reginaa!:))

      Huh, ennek igazán örülök, boldog vagyok, hogy így gondolod! Igen, szerintem is nyugodtan viselte a dolgot, de úgy gondoltam, hogy érettek annyira, hogy egy ilyen már ne legyen képes őket szétszedni. :)
      Juj, aaanyira jól esik ezt olvasni, köszönöm szépen, hogy írsz! :') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  20. Drága Azy!

    Még ha csak ilyen késői órában is tudtam jönni, természetesen itt vagyok, ahogyan ígértem. :)
    Teljesen át tudtam élni az egész fejezetet, s Deon reakciója az elcsattant csókra is remekül lett levezetve, egészen másra, inkább egy vitára számítottam - mondanom sem kell, örülök, hogy nem így lett. Úha, az pedig, bár lehetett sejtetni, nagyon édes kis vallomás volt Zayn-től, hogy már az első pillanattól fogva úgy tekintett rá. Na, és persze ez a befejezés is ütős lett, nagyon várom a folytatást, hisz te mindig meg tudsz lepni! :) Abba viszont belegondolni is rossz, hogy nem soká véget ér ez a történet...

    Ui: Köszönöm szépen a díjat, és elnézést a szóismétlésekért!

    puszi, Vivienne Hayes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivienne Hayes!

      Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy, köszönöm Neked. :)
      Huh, ennek borzasztóan örülök, hiszen rettentően fontos, hogy átérezhető legyen a történet, jól esik olvasni, hogy ezt sikerült megvalósítanom. Juj, tényleg, hiszen már csak kilenc rész van, és vége... :(
      Ismételten szeretném elmondani, hogy hálás vagyok, amiért mindig írsz, sokat jelent, feldobódok a szavaidtól. A díjat nagyon szívesen adtam, megérdemled, ahogyan a szuper blogod is!

      Puszi, Azy

      Törlés