18. rész - Fél év változásai

Szeretném megköszönni a támogatásotokat, ezért csinálom, amit csinálok! Hogy örömet szerezzek Nektek! Imádlak Titeket! 

Fél év elteltével
június 24. 

Életem legkínkeservesebb fél éve volt. Zayn szülinapja után nem sokkal megtudtam, hogy egy ideig bizony nem fogom látni. Mindig is sejtettem, hogy egy turné igen nagy meló, de nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig eltart. Bejárták Nagy-Britannia nagy részét, és Európa számos országában is jártak. Azonban a turné csak pár hónapig tartott...
Ha volt is egy kis ideje, hogy találkozzon az apjával, azt nem itthon tette. Elmentek kávézni, sétálni, vagy bármi mást csináltak. Akármit, csak ne kelljen találkoznia velem. Egy ideig reménykedtem, de beláttam mi folyik körülöttem. Zayn szándékosan került. Azonban az okát nem láttam, hiába is szenvedtem miatta a problémafüzetem felett, vagy a szobájában ücsörögve. Még mindig ugyanolyan, mint volt. Hiszen akkor száll meg nálunk, amikor kedve szottyan. Habár ez nem fog megtörténni. Egyszerűen kitörölt az életéből, ami fájdalmasabb volt, mint gondoltam. De túl kellett tennem magamat a hiányán.
Nekem amúgy is gőzerővel kellett készülnöm az érettségire. Minden éjszaka fent voltam, és magoltam. Egy idő után ez meg is látszott rajtam, kimerült és fáradt lettem. Ingerlékeny természetemnek köszönhetően nem nagyon jártam el már sehova, a négy fal között töltöttem el azt a kis szabadidőmet is, ami maradt. Viszont úgy éreztem, sikerült jól teljesítenem az iskolában, fellélegezhetek.
Egy dolog azonban fél év elteltével is motoszkált a fejemben, tönkretéve minden lehetőséget arra, hogy elmenjek valaki mással randizni, vagy egyáltalán úgy gondolkodjak, hogy kialakulhat bármi más bárki mással barátságon kívül. És ez az ok Zayn. Hiszen mindennek ő az oka! Láthatatlanul bekúszott a életembe, és semmiképpen sem lehet elűzni. Tudjátok mi ebben az igazán nevetséges? Hogy nem is sejti mekkora változást hozott az életembe röpke két hét alatt... Mert tönkretette az életemet, az biztos, de anélkül, hogy akármilyen kötelezettséggel járna felé nézve. Lefeküdtem vele, ezzel elérte, hogy az életem szerves részét képezze örökké. Hiszen ki tudná elfeledni azt, aki elvette a szüzességét? De amint ezt megkapta, eltűnt, akár a kámfor, én pedig a interneten szerezett információkon kívül semmit nem hallottam róla.
Nem voltam, és nem is vagyok belé szerelmes. Ezért sikerült, ami sikerült. Továbblépni.

Vidáman fütyörészve ugrálok le a lépcsőn. Fekete hajam immáron nem száll utánam, rövidre vágattam. Most pont a vállamig ér. Nehéz döntés volt megszabadulni tőle, de változni akartam. Úgy gondoltam ez tökéletes kezdésnek. A többi már csak rajtam múlik.
A fülem mögé tűrve mosolyogva lépek be a nappaliba. Anya és Yaser a kanapén ücsörögve figyelik az esti híradót. A hideg limonádémat felkapva a konyhapultról vágódom le közéjük, gyorsan letörölgetve a nadrágomról a kilöttyent italt.
- Kicsim, mondani szeretnék valamit - piszkálja anya a rövid tincseimet.
- Igen? - fordulok felé kíváncsi tekintettel.
- A sátrazásról lenne szó...
A nyaram egyik fénypontjaként szerepel az egyhetes sátrazás, aminek helyszíne idén Nearest Halfords. Ez a jutalmam, amiért sikeresen elvégeztem az iskolát. Úgy döntöttük, hogy a rendes kempingtől elszokottan, most távolabb a többiektől az erdőben leszünk. Természetesen nem annyira messze, nem leszünk veszélyben, de egy jó fél óra, míg beérünk a rendes táborba. Ott viszont van reggeli, ebéd, vacsora, zuhanyzásra lehetőség. A fürdésen kívül ezeket mind kihagyjuk. Ez lesz benne a vicces. Magunkra leszünk utalva. A tervek szerint autóval megyünk pár órát ( kikészülésem elkerülése végett nem voltak hajlandóak megmondani, mennyit kell majd szenvednem bezárva ) , majd megérkezünk. Leparkoljuk a terepjárót, kipakolunk, és vasárnap este már ott is alszunk.
- Mi van vele? - húzom fel a térdeimet, máris felvillanyoz a gondolat.
- Jó hírem van - dörzsöli össze a kezeit izgatottan anya. - Sikerült végre megfűznünk Zayn-t is. Ő is velük tart. - vigyorodik el, én pedig abban a pillanatban fagyok le.
Kitöröltem őt az életemből, nem mondtam el senkinek a kalandunk, ahogyan kérte. Biztos boldog, amiért a karrierje biztonságban van. Akkor miért egyezett ebbe bele?
- Miért akartad, hogy jöjjön? - kérdezem kurtán, szememet a limonádémban úszkáló citromra szegezem.
- Azt hittem örülnél neki - bizonytalanodik el. - Talán mégsem barátkoztatok össze? - húzza össze a szemöldökét gyanakodva.
- De, persze - vágom rá rögtön. - Nem baj, ha jön - erőltetek magamra egy mosolyt, csakhogy megnyugtassam.
- Akkor, minden rendben. Összepakoltál már?
- Nem, majd ma este - válaszolok gépiesen, miközben gondolataim teljesen máshol járnak.
- Deon, holnap indulunk! Mars fel a szobádba, és csomagolj! - lök meg a könyökömnél.
Eleget teszek a kérésének, és felsietek. Lerogyok az ágyamra, miközben nem tudom mit gondoljak. A nyugodt életemet felkavarja megint.
Sóhajtva túrnék bele a hajamba, azonban ujjaim könnyedén futnak át a rövid tincseken. Alig egy hete lett ilyen frizurám, még szoknom kell. Annyi változáson mentem keresztül fél év alatt, és még az se biztos, hogy készen álltam rájuk.
Előhalászom a táskámat az ágyam alól, és pakolni kezdek. Nem is figyelem mit rakok be, ami a kezembe akad egyszerűen bedobom.
Zayn utolsó mondata visszhangzik a fejemben: Vigyázz magadra! Hiszen ő már akkor tudta! Annyira gonosz volt, hogy képes volt búcsú nélkül kilépni az életemből. Még csak nem is figyelmeztetett. Nem tudtam tőle elbúcsúzni. Vajon ezért hagyta nálam a kabátját? Azóta is ereklyeként tartogatom, szokásom lett magamhoz szorítani, ha nem tudok elaludni. Az illata már kicsit kikopott belőle, de azért még lehet érezni.
Annyira alávaló, kiismerhetetlen, önző és számító! Lehetetlen egy alak! És mégis...
Idegesen vágom a pulcsit a szoba másik sarjába. Szerencsétlen ruhadarab a papírszemetes mellett landol. Arcomat megdörzsölve engedem ki a gőzt, majd nagyokat lélegezve veszem fel. Összehajtogatom, és elhelyezem a többi cuccom mellett. Azután mielőtt gumiszobára lenne szükségem kiveszem a párnám alól a pizsamámat. Elmegyek fürdeni, ami ismét csak megnyugtat. Ellazul a testem, így kevésbe tűnik borzalmasnak az előttem álló egy hét, amit a legkiállhatatlanabb ember társaságában kell eltöltenem.

A londoni háza előtt várakozunk az autóban. Hajlani négy van, korán oda akarunk érni, s így Zayn is elkerüli a rajongókat és a felhajtást. Én az ablakon kifelé bámulok, próbálom elterelni a figyelmemet a fülemben dübörgő vértől. Rövid hajam már nem segít elbújni, akaratom ellenére látom, ha jön. Márpedig pont az történik most. Kilép a mahagóni ajtón, bezárja maga után, és egyenes az autó felé jön. Yaser máris kipattan a vezetőülésből, és kellőképpen üdvözli. Anya is melegen köszönti, majd villámokat szóró tekintettel próbál szuggerálni, hogy szálljak ki, és tegyek hasonlóképpen. Várhatja.
Hatalmasat ásítva hunyom le a szemeimet. Érzem, ahogyan a kocsi csomagtartója lecsapódik, miután bepakol. A szívem hangosan ver, félő, hogy mindenki meg fogja hallani. Az ajtó kinyitódik, és beszáll. Reflexből nyitom ki a szemeimet, s fordulok felé. A gyomrom apróra zsugorodik, torkom elszorul.
- Szia. - köszön, mintha csak tegnap találkoztunk volna legutóbb.
- Szia. - vágom szinte a fejéhez ezt az apró szócskát, azonban benne van minden haragom, amit iránta érzek. Hogy képzeli, hogy kedvére eltűnik, aztán bepofátlankodik a nyaralásomba?
Meg kell jegyeznem, hogy kicsit megváltozott. Arcvonásai férfiasodtak, ezzel még jobban megőrjítve gondolom a női rajongókat. Rohadjon meg, nem érdekel!
Dacosan fordulok el tőle, képtelen vagyok egy percnél is többet a szemébe nézni. Ebben a pillanatban ülnek be a szüleink, hogy kezdetét vegye a szuper kirándulás. Gázt adnak, de én végig csak a mellettem suhanó Londont figyelem. Azt leváltja az autópálya, majd a zöldellő mezők, rétek.
Minden kezd egybemosódni, végül ólomsúlyú szemeim megpihennek. Nem tudom meddig utazunk, de mikor fejem erősen ütközik neki az ablaknak, felriadok.
Megérkeztünk a táborba. Van egy főépület, mögötte a frissen vágott füves dombon sok sátorhely. A legtöbb hely be van töltve. Még jó, hogy mi a többiektől külön leszünk.
Mindannyian kiszállunk a kocsiból. Rögtön felveszem a napszemüvegemet. Hiszen a nap ragyogóan süt, az ég tiszta kék, egy felhő sem borítja. Tikkasztóan meleg van, azonban mégis pulóverek, és esőkabát lapul a bőröndömben az angliai esős nyárnak köszönhetően.
- Bemegyünk beszélni a részletekről, várjatok meg itt. - közli anya, majd Yaserrel kézen fogva bemennek a főépületbe, ahol a recepció is van, illetve a fürdők.
Nekidőlök az autónak, próbálok nem tudomást venni a mellettem álló Zaynről. Bár a szívem képes lenne rá!
- Mi újság? - kérdezi lazán, csevegő hangnemben, azonban nem vigyorog önelégülten, ahogyan már megszoktam.
Feltolom a szemüveget a fejem tetejére, összeráncolt szemöldökkel pillantok rá. Az egyszer biztos, hogy sosem fogok tudni kiigazodni rajta.
- Semmi - válaszolom hűvösen, majd makacsan csak azért is újra elemelem róla a szemem. - Eltűntél - nyögöm ki, ami a szívemet nyomja. Egyszerűen tudnom kell az okát, miért került!
- Dolgoztam - magyarázza meg, mintha nem tudnám.
- Ha nem mondod, nem gondoltam volna. Mindegy, nem érdekes - legyintek.
- Oké - mondja halkan, majd kezeit összefonva maga előtt dől neki a kocsi ajtajának ő is. Csendesen állunk egymás mellett a gondolatainkba temetkezve, egészen addig, míg anyáék nem végeznek.
- Mehetünk - mosolyog ránk. - Szedjétek ki a dolgaitokat a csomagtartóból!
- Fiam, kérlek hoznád a táskámat? Nekem a két sátrat kell cipelnem. - kukucskál ki a kocsi végéből Yaser.
Tumblr_m3fe31iend1rne0gfo1_500_large- Várjunk, várjunk! Állj! - lököm el magamat gyorsan, értetlenkedve fordulok körbe. - Én ugye anyával alszom együtt? - fürkészem vágyakozva az arcokat.
- Jaj, ne legyél már ilyen! - csattan fel mellettem Zayn. - Nem fogod a saját kényes érdekeid miatt elválasztani őket egymástól! Kibírod, hogy mellettem aludj!
- Te csak ne szólj ebbe bele! - intem le idegesen, majd újra anya felé fordulok követelőzve. - Szóval?
- Édesem... - kísérli meg a lehetetlent, vagyis megnyugtatni.
- Ne mondj inkább semmit! - fojtom belé a szót. Kiveszem a táskámat a csomagtartóból, majd dühömet egy cseppet sem palástolva, zabosan csapom a hátamra. - Elmentem a táborhelyre!
Sebes léptekkel indulok az erdő felé.
- Nem tudod hol van! - kiállt utánam Yaser, de nem érdekel, csak megyek konokul előre. Hallom, hogy halkan szót váltanak hármuk között, részleteket viszont nem tudok kivenni, csak beszédfoszlányokat.
Eltűnök a fák között, és amint nem láthatnak már, lerogyok az első fatörzsre. Pár perce sem ülök, mikor Zayn alakja tűnik fel. Amint meglát, önelégülten vigyorodik el.
- Én megmondtam nekik, hogy nem mersz tovább menni pár lépésnél. - Ha szemmel ölni lehetne, ő lenne az első halott. Mérgesen fordulok el tőle. - Deon, ne hisztizz, és viselkedj felnőttként! - fonja össze immáron ő is bosszúsan a karjait maga előtt, megunt, elfogyott a türelme.
- Én?! - pattanok fel, mutatóujjammal megbökve a mellkasomat, kitágult, csodálkozó tekintettel meredve rá. - Ugye, ez csak egy rossz vicc? Mond csak, ki volt az, aki fél évre elhagyta a másikat, és még sem meg sem mondta az okát? Hm? Talán én? TALÁN ÉN? - ordítok magamból kikelve, érzem, hogy arcom biztosan kipirult.
Zayn meghökken, magában mérlegeli szavaimat, majd felnevet. Halkan, fejét fogva, hitetlenül nevet ki, ezzel sikeresen megalázva. Elpárolog a dühöm, helyét csodálkozás veszi át.
- Mi az? - kérdezem újra bosszúsan, igyekszem még így is a helyzet magaslatán állni.
- Olyan vicces vagy! - néz fel. - Ne haragudj, de sokkal kisebb vagy úgy egészedben nálam, és édes, hogy itt pattogsz előttem.
- Ne nevess ki! - zárul ökölbe a kezem.
- Rendben - vigyorog még mindig, majd előhalássza telefonját a zsebéből. - Nincs térerő basszus.
- Minek az? - kérdezem furcsállva.
- Várj meg itt minket, két perc, és jövünk a cuccokkal - feleli lazán, majd megfordulva eltűnik a fák között.
Fáradtan rogyok le újra a fatönkre. Pár perc múlva tényleg megjelenik a család.
- Bocs - válaszolom kényszeredetten, mikor felállok.
- Semmiség - mosolyog halványan anya. - Akkor nem lesz baj az alvással? - simítja meg a vállam.
Átnézve anya válla fölött, találkozik a tekintetem a hátraforduló Zayn-ével. Nem mosolyog, elmélyülten figyeli a válaszom.
- Nem. Megoldjuk - biccentek magabiztosan, mire mosolyogva fordul előre.
- Minden rendben lesz - suttogja halkan anya a fülembe bizakodóan.
- Remélem anya, remélem...

26 megjegyzés:

  1. És első komment ! :D Nagyon nagyon tetszett a rész ,már tűkön ülve vártam! A következőre is nagyon kiváncsi vagyok,.izgatottan várom a fejleményeket ! :)
    Pusz, Anna~
    U.i. : bocsi h csak ennyit irtam de csak ennyire volt idom :/ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, te vagy az első! Egyébként annyira meglepő, hogy nagyon hamar ír valaki, pedig én még alig raktam fel! Nagyon köszönöm! Boldog vagyok, amiért még mindig kíváncsi vagy a folytatásra, és természetesen ez a megjegyzés is sokat jelent nekem, nem számít, hogy mennyit írsz!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Szia!
    Már nagyon vártam a folytatást és most már a következőt is! Jó rész lett. Nem gondoltam volna, hogy pont sátorozni fognak menni, és így, hogy Zayn-éknek egy sátor jutott még érdekesebb az egész!
    Szandi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sietek, ahogyan tudok, hiszen boldog vagyok, amiért ennyire várod a következőt! Örülök, hogy érdekel, remélem továbbra is olvasni fogsz!:)

      Puszi, Azy

      UI: Ugye nem törölted a blogod?

      Törlés
  3. szia! igazán imádtam. :) eszméletlenül várom a következő fejezetet, amire remélem, nem kell egy hetet várni. ^^
    xx <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örülök, hogy tetszett. Sietek ígérem, már egy része kész is, de nagyon kevés szabadidőm van, ezért nem tudom mikor tudom hozni. Viszont igyekszem nagyon, ígérem!:) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Úristen! Ez nagyon jó lett! Nem bírom a következő részig! Pusz-pusz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sietek, ahogyan csak tudok. Nagyon örülök, hogy tetszett!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. nagyon örülök az új fejezetnek,ismét csodálatos lett!:) remélem mihamarabb jön a következő,imádom az írásodat.:)))♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én meg Neked örülök, és annak, hogy írtál! Nagyon köszönöm, sietek! Én pedig Téged imádlak!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Szia :D
    Oh, nagyon kiáncsi vagyok én arra az együtt alvásra :D Minden rendben lesz? Persze Zayn és Deon megölik egymást, majd mégjobban egymásba habarodnak, mígy a szüleik próbálják elérni hogy minél több időt töltsenek együtt.. hát oké :D
    IMÁDOM IMÁDOM IMÁDOM! Én már most új részt akarok nem tudom hogyan fogom kibírni :O Teljes függőséget okozol, ez borzasutó. Bele fogok őrülni ebbe az egy hétbe :O Oh.. azt hiszem elkezdem előről, hogy csillapítsam magam valahogy :D
    Szerintem sikerült kifejeznem mennyire tetszett és mennyire várom a következőt, de azért összegzőnek leírtam :D
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Te jó ég! El sem tudod képzelni, mennyire örülök, annak, hogy ennyit írtál! Annyira tetszik, mikor így leírjátok, hogy mit gondoltok a történetről, mi fog szerintetek történni! IMÁDLAK! Sietek, ahogyan csak tudok, ígérem! Jaj, annyira édes vagy, fogalmam sincs mi mást írhatnék még! Köszönöm!:') <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Ez egyszerűen fantasztikus lett!:)♥ Már nagyon vártam,minden nap megnéztem,hogy van-e új rész, és most mikor láttam kb örömtáncot jártam..D: Nagyon tetszett,hogy elmennek sátorozni és Deon-nek Zayn-el kell aludnia.. kitudja mi lesz még ott,lehet nem is alvás..:D :P Ha Zayn előveszi a kisfiús,rosszfiús énjét,akkor Deon hamarosan Zayn lába előtt fog majd megint heverni..:D Nagyon várom a folytatást! Komolyan beleszerettem a történetedbe,írásodba.♥ Kíváncsi vagyok Deon-Zayn kapcsolatára.. Remélem azért Zayn megpróbálja majd elcsábítani Deon-t..Szóval nagyon kíváncsi vagyok Zayn mit fog csinálni..:D Már alig várom a folytatást! xoxo :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hihetetlen, hogy mennyire fantasztikus vagy! Nekem vannak a legjobb olvasóim a világon! Nagyon sokat jelent, hogy szereted a történetet, szerintem nem is mondom elégszer mennyire hálás vagyok mindenért! Minden kiderül a következő részben, ígérem, igyekszem nagyon gyorsan hozni! :') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Sziaa. Imdáom ezt a részt. Mint a többit is. Ahh...annyira imádom ahogy írsz. És Deon meg Zayn :) Siess kövivel :)

    Nézz be hozzám van egy meglepim :http://she-is-a-history-of-phlegm.blogspot.hu/2013/02/6dijam-d.html :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon köszönöm, annyira boldog vagyok, hogy tetszik! A díjért pedig igazán hálás vagyok!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Szuper rész lett! Nagyon élveztem! Azt hiszem még sok izgalom lesz a nyaralás alatt! Azy, egyszerűen fantasztikus vagy! Mindig azon gondolkozom milyen jelzőkkel tudnálak illetni téged, de szerintem olyan szó nincs is! Nagyon tetszett! :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, már előre összeállt a kép a fejemben nem bírok várni, hogy leírjam! Te vagy a fantasztikus!:') <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Váratlan események, mint mindig.:)) Gyerünk, gyorsan hozd a kövit, nem fogok tudni várni..:oo *-* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, szeretem őket. Sietek, ahogyan tudok, ígérem!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Szia!
    Nem teheted ezt!!! :O:O:O így abba hagyni?? :O pont a legizgibb résznél megfogok őrülni!! :D:D Imádom imádom imádom!! :D Elképzeltem ahogy Deon a kis termetével pattog Zayn előtt hahaha nagyon jó lett mint a többi is!!! :D siess a kövivel! :):)
    pusz! Nika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sajnálom, hamarosan úgyis jön az új rész!:'D Én pedig Téged imádlak! Igen, annyira édes! Sietek, ígérem!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. Szia Nagyon jó lett!!!! Nagyon várom az új rész és teccik hogy egy fél évvel később folytattad!!!...csak így tovább!! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, sietek! :) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Perfect :D *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés