11. rész - Túl jó szilveszter

Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nem tudom elégszer elmondani mennyire hálás vagyok mindenért Nektek!:)

Kezét a derekamra helyezi, majd egy könnyed mozdulattal még közelebb húz magához, így már érzem a hasát. Nagy kezével az arcomat simogatja, míg az én ujjaim fekete hajában vándorolnak. Finoman harapdálja az ajkamat, majd utána áttér a nyakamra is.
Kintről az ünneplő tömeg moraja hallatszik be, ami visszaránt a valóságba.
- Zayn, ne! - nyögöm halkan a fülébe.
- Hm?
- Menjünk innen! - mondom mégis. Nem akarom, hogy bárki szemtanúja legyen ennek. - Most!
Eltávolodok tőle, bár szörnyen nehéz. Az arcára nézve megállapítom, hogy beindult, szeme elsötétült a vágyakozástól. Megfog a csuklómnál fogva, én pedig akár egy hűséges kutyus követem. Átverekszik a tömegen, és kettesével szedve a fokokat felmegyünk az emeletre.
- A tied vagy az enyém? - fordul felém egy szó nélkül. Az enyémre bökök. - Gyere! - mosolyog rám.
Amint kattan a zár újra Zayn karjai között találom magamat. Az ajtónak döntve folytatjuk, amit már a konyhába elkezdtünk. Ágyékát nekem nyomja, érzem meredező férfiasságát. Nyelveink már rég egymásra találtak, akár két puzzle darab illeszkednek tökéletesen. Lábaimat körülfonom a derekán, így már csak ő tartja könnyű súlyomat. Egy perce sem szakítva meg a csókunkat visz az ágyhoz, ahol a hátamra fektet. Fölém tornyosulva tér át a nyakam kényeztetésére. Kezei eközben végigjárják testem minden részét. Halkan felnyögök. Újra forró csókot lehel az ajkaimra, majd kezeivel elkezdi felhúzni a pólómat. Segítek neki, majd én is megszabadítom a fölösleges ruhadarabtól. Végigpuszilja a hasamat, gyengéden markolássza a mellemet. Kezemmel kockáit simogatom, majd fordítok a helyzeten. A hasán lefelé haladok, majd egyszerűen letolom a nadrágot, így csak egy alsónadrág marad rajta. Ismét alulra kerülök, és csak csókol, de olyan szenvedélyesen, hogy minden lány megirigyelné a helyemet. Hosszú ideig csak rám nehezedve vívunk csókcsatát, és el nem tudom mondani mennyire élvezem. De a félelem ott motoszkál bennem. Be kell vallanom neki, hogy szűz vagyok.
- Z-zayn - távolodok el tőle egy kicsit. A hold bevilágít az ablakon, halvány fényt vetve az arcára. Közelről bámulhatok bele a már teljesen elhomályosult tekintetbe. - Én még nem. Szóval én... még nem csináltam.
Nehezen kinyögöm, de azonnal elpirulok. A mellkasába temetem magamat. Kezével megemel az államnál, majd egyszerűen elmosolyodik.
- Ennél aranyosabb dolgot még soha életembe nem hallottam - simít végig az arcomon, s én belepuszilok a tenyerébe.
Ajkait újra az enyémekre tapasztja, de ettől a pillanattól kezdve megváltozik. Sokkal óvóbban ér hozzám, minden mozdulatára figyel. Mikor oda jutunk, hogy belém hatol, olyan fájdalom lesz úrrá rajtam, hogy azt hiszem bele fogok pusztulni. Muszáj belekapaszkodnom.
- Fáj? - suttogja a fülembe, mire csak bólintok egyet. Kigördül az első könnycsepp, halkan nyögök fel minden egyes mozdulatnál. - Sajnálom, megpróbálok mindent jól csinálni - csókolja le a könnyeimet.
Folytatja, de ha még lehet, sokkal gyengédebben. Így történik, hogy végül teljes extázisban veszítem el a szüzességemet Zayn Malik-kal...

Lustán pislogok párat, majd végre fel kell eszmélnem, és el kell fogadnom, hogy fent vagyok. Fáradtan próbálok még egy kis időt nyerni magamnak a reggeli készülődések előtt, ezért lehunyom a szememet. A kezemet végigsimítom egy mellkason, mire döbbenten pattannak fel újra szemeim. Rettegve fordulok Zayn felé, megdörzsölöm az arcomat, és imádkozom, hogy mire kikukucskálok a kezeim közül, ne legyen már ott senki. Hiába.
Zayn édesen szuszog, szája kicsit nyitva, mellkasa fel-le emelkedve. A takarót magam elé kapva távolodok messzebbre tőle. Nem lehet, hogy megtörtént!
A kezem ügyébe akadó első ruhát felkapom, majd a fürdőbe menekülök, pedig Zayn még alszik. Bezárkózom, és beállok a zuhany alá. Az agyam majd szét robban a sok gondolattól. A legtöbb megválaszolatlan kérdés.
Mi lesz most? Akartam én ezt? A pia miatt tettem? Utálom őt? Hogy fogom ezt most elintézni? Ő vajon mit gondol erről?
Kétségbeesetten nyomom egyre jobban a fejbőrömbe a sampont. Minden négyzetcentiméteremet alaposan megmosom, mintha azzal Zayn érintéseit is ki tudnám törölni.
Szárazra törlöm a hajamat, felkötöm a fejem tetején, felkapom a farmerem, egy kék pólót végül egy szürke, legalább hat számmal nagyobb pulóvert.
Halkan kisettenkedek, ahol még mindig ott alszik a fiú, aki végérvényesen elvette az ártatlanságomat.
Felmászok az ágyra, törökülésbe vágom magamat, s óvatosan megbököm az arcát, de csak tisztes távolból. Nyűgösen felnyög, de pindurira kinyitja a szemét. Megpillantva engem, még jobban kinyitja. Talán nem hisz a szemének?!
Felül, megdörzsöli az arcát, újra furcsállva rám néz. Nyel egy nagyot.
- Mi történt? - kérdezi meg rekedtes hangján, amit roppant szexinek könyvelnék el, de nem egy ilyen helyzetben.
- Hármat tippelhetsz nagyokos! - sóhajtom, miközben ajkamat harapdálva várom a válaszát. Maga elé meredve bámul sokáig, már kezdem azt hinni sokkot kapott.
- Megtörtént. - Nem kérdezi, nem felháborodva támad nekem. Szimplán kijelenti.
- Meg - suttogom. Némán nézegetem az arcát, de semmit nem tudok leszűrni belőle.
- Mi lenne, ha ezt máskor beszélnénk meg? Előbb tüntessük el a buli nyomait, és köszönjünk el rendesen a szüleinktől. Ma este száll fel a gépük.
Bénán rábólintok. Egyetértek. Időre van szükségünk, hogy átgondoljuk, hogy mi történt, és mik a következményéi ennek a lépésnek.
Mivel mindenki ki van ütve, nem látja senki, ahogyan kimegyünk a szobámból. A földszinten emberen kívüli állapotok uralkodnak. Üres sörös dobozok, papírpoharak szétdobálva. A konyhából hozok szemetes zsákot. Zayn-nel egymásra nézünk, majd egy biccentés kíséretében elkezdünk feltakarítani. Másnapos testeken lépkedve dobáljuk be a fekete zsákokba az üres borosüvegeket.
Egy órával később a nagyobb hulladékdarabok a ház előtti kukák mellett landolnak. Az emberek ébredezni kezdenek. Feltápászkodnak az alvóhelyükről, s a konyhába vándorolnak, hogy elfogyasszák a reggeli kávéjukat. Az általunk készített tojásrántotta hamar elfogy, ezért minél több ember kel fel, egyre többet kell csinálnunk. Szerencsére aki megreggelizett, lezuhanyzott, és viszonylag józan állapotba került, hív magának egy taxit, és megköszönve a bulit elhajt.
Így délután kettőre a házat minden kedves ember elhagyja, és nagyjából egyben maradt a ház is. Elmosom az utolsó tányért, poharat, villát és a serpenyőt. Mindent megteszek, hogy ne kellejen a tegnap este történtekre gondolnom. Egy gyors takarítást is elvégzek, tehát a ház rendes állapotba kerül.
Anya és Yaser hazatértekor nem maradnak sokáig, de megkérdezik milyen volt a buli. Tökéletesen tettetjük, hogy ne aggódjanak, minden rendben ment, jól érezte magát mindenki.
Ragyognak a boldogságtól, úgy gondolják, hogy a szilveszterrel hivatalosan is megpecsételődött a kapcsolatunk. Részben igazuk van, csak éppen, nem úgy, ahogyan remélik...
A nap hátralévő részét teljes csendben töltöm. Elmentek anyáék, miért kéne tovább megjátszanom, hogy minden rendben? Vacsora helyett elrágcsálok egy almát, majd a csutkát a kukába dobva felmegyek a szobámba.
Gyors fürdés után befekszem az ágyamba, de mindhiába. Nem jön az álom a szemere. Csak fetrengek, egyik oldalamról a másikra fordulok. Bámulom a plafont, és próbálom felidézni miért is feküdtem le vele. Azért mert szeretem? Kizárt, egyáltalán semmilyen romantikus érzelem nem köt hozzá. Azért, mert vonzódtam hozzá? Na, ez már egy csöppet valószínűbb. Az is közrejátszott, hogy tudtam, hogy nem kéne? Talán.
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat. Fogalmam sincs mit kellene tennem. Csináljunk úgy, mintha nem történt volna meg? Butaság, nem tudjuk eljátszani. Nem tudom mit kéne tennem, csak reménykedhetek, hogy holnapra eszembe jut valami rendes ötlet.

Eddig is rühelltem a hétfőket, de azt hiszem ennél rosszabb már jó rég óta nem volt. Egész este szemhunyásnyit sem aludtam. Nyúzottan kelek fel, amin a konyhában elfogyasztott reggeli kávé sem segít. A kanapén szürcsölöm, amikor Zayn letántorog. Sötét karikák húzódnak a szeme alatt, borostás az arca, haja kócos, szürke melegítője jóval lentebb van, mint illene, a V vonala erősen kirajzolódik és a hangja... Rekedtes, álmos, reggeli hangon szólal meg.
- Jó reggelt! - motyogja, majd ő is tölt magának egy csészével.
Elmormolok egy hasonlót, majd nagyot kortyolok a forró italból. Lerakom a bögrémet, majd felhúzom a lábamat, amit a kezemmel karolok át. Államat megtámasztom a térdemen. A tekintetemmel követem Zayn-t, aki pontosan mellém ül le.
- Mikor beszéljük meg, mi történt? - kockáztatom meg a beszélgetést, de csak egy fejrázással leint.
- Ne most! - kapcsolja be a tévét, amin a nyolc órás hírek máris kezdetét veszik.
- Remek - nyögöm, majd a bögrémet felkapva ott hagyom.
A délelőttöt azzal töltöttem, hogy megnéztem a fellelhető összes filmemet, amikben nem volt szerelem. Na, igen, ezért végeztem pár óra alatt. Lehetetlen lenne, hogy pasik nélkül éljen a világ? Komolyan, miért nincs egy önálló nőről szóló remek kasszasiker szintű film? Miért kell mindenhez egy erős, két lábon járó farok?
A két filmet visszahelyezve a tokjába, úgy gondoltam ideje megint próbálkozni. Este hát felé kopogok be Zayn ajtaján, remélve, hogy most meg tudjuk beszélni a dolgokat. Ez nem olyan egyszerű, hogy csak elfelejtsük.
- Gyere! - hallatszik a hangja, mire félénken benyitok. Az ágyán fekszik, a feje felett tartja a telefonját, éppen elmélyülten játszik rajta. - Igen? - kérdezi közönyösen.
Kicsit ledöbbenek, nem erre számítottam. Most miért nem lehet vele rendesen beszélni? Tudni akarom, ő mit gondol! Kicsit dühösebben a kelleténél bevágom az ajtót.
- Beszélni akarok veled! Most! - fonom össze magam előtt a karjaimat, s próbálok nagyon határozottnak tűnni, miközben azon reménykedem nem fog az arcomba röhögni.
- Miről? - vonja fel a szemöldökét.
- Kérlek ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. Ketten vagyunk, nem hallja meg senki, de velem légy őszinte, ha kérhetem!
Zsebre vágja a telefonját, és egyenest megáll előttem. Visszafogott lélegzettel pislogok rá. Lecövekel előttem, végig néz rajtam. Az egész mozdulat olyan megvető. Mintha csak gonoszan elcsábítottam volna az ártatlan Zayn-t.
- Hiba volt, ennyi nem elég? - kérdez meg hűvösen, majd kikerülve távozik a saját szobájából.
Leforrázva állok ott, próbálom összerakni a fejemben a darabkákat. Meggondolatlan, elhamarkodott és felelőtlen volt... de hogy hiba?

18 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia!

      Sietek, ahogy tudok, ígérem. Én is hasonlóállásponton vagyok, de alakulni fognak a dolgok idővel.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. a legkedvencebb blogom.♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon nagyon nagyon nagyon boldog vagyok, hogy ezt mondod.:')

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. ez valami nagyon durván remek volt. :) imádom ezt a blogot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm, tényleg sokat jelent, hogy ezt mondod...:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Nagyon jó lett! Szexi, izgalmas, szenvedélyes, a vége pedig fordulatos! :) Csak így tovább és nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy így látod!:))

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Nem gondoltam volna, hogy lefekszenek egymással... :D izgalmaknak nézünk elébe :) *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!!

      Hát, ez most másmilyen kapcsolat lesz kettejük között, mint megszokott, de remélem így is tetszeni fog.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. szia!
    szeretem ezt a blogot, állandó olvasód vagyok, de nem tetszik az új fejléc és magyar cím. de amúgy király az egész. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örülök, hogy tetszik, és hogy olvasol.:') Igen, tudom, hogy a fejléc nem lett a legjobb, de ez csak ideiglenes, mert az új még nem érkezett meg. Sajnálom, hogy nem tetszik a cím, de most kivételesen egy magyar névvel szerettem volna megáldani a blogot, mert talán így egyértelműbb a történet.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Na neee. :OO Én azthittem, hogy összejönnek mostmár, vagy valami. :oo Erre nem számítottam. :o Ügyesen írsz! Csak így tovább! ;) Várom az új részt. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hát, eléggé furcsa lesz mostantól a kettejük között lévő kapcsolat, de remélem, hogy tetszeni fog. Sietek, ahogy tudok.:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Imádtam :D erre már komolyan mondom hogy nincsenek szavak :D <3 kérlek siess a kövivel :D <3 *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, tényleg el sem hiszed, mennyit jelentenek a szavaid.:') <3 Sietek.

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Szia, drága Azy!

    Nem szoktam kommentelni, de mindig elolvasom a fejezeteket és egyszerűen ledöbbenek, hogy mennyire jól írsz :D ♥ Imádom ezt a történetet, tetszik, hogy Zayn és Deon nem ápol baráti kapcsolatot egymással :D De, a gesztusaikból, amiket egymás felé tesznek, azt lehet leszűrni, hogy bejönnek egymásnak :D Remélem, hamarosan összebarátkoznak majd és félreteszik a nézeteltéréseiket :)

    Ezúton szeretnélek Téged megajándékozni egy díjjal, amit remélem, elfogadsz: http://xharrystylesfanfictionx.blogspot.hu/p/dijak.html a legutolsó díj az, a Top Secret elnevezésű :) Fogadd sok-sok szeretettel ♥:

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Először is nagyon szépen köszönöm, hogy most mégis írtál. Hálás vagyok a szavaidért, és nagyon boldog vagyok, amiért tetszik a történet.:')
      Másodszor pedig elmondhatatlanul szeretném megköszönni Neked a díjat! <333

      Puszi, Azy

      Törlés