4. rész - Sandy

Tanácstalanul álldogálok a fagyos utca macskakövén, karomon Zayn kabátját pihentetve. Fogalmam sincs hova mehetnék. Nem kalkuláltam bele, hogy fogja magát, és az utca közepén hagy. A szél belekap a hajamba, a hideg végigfut rajtam. Lassan meg fogok fázni, ha nem vigyázok. Tétován körülnézek a sötét házak között. Mintha megmozdult volna valami. Karomat védekezően összefonom magam előtt. Persze ez nem véd meg semmitől. Éberen figyelek, és minden neszre felkapom a fejemet. Határozatlan kicsi lépést teszek előre, de nem vagyok biztos benne, hogy el akarok mozdulni a helyemről. Mégis megteszem, mert védtelenül érzem magamat egyedül az utcán. Egy perce se gondoltam bele, hogy tulajdonképpen este van, hideg és sötét. Bíztam benne, de kár volt.
Találomra elindulok egy irányba, de fogalmam sincs, hogy hova fogok szambázni. Ebben az esetben minden jobb. Sarok kereszteződést követ, majd így tovább. Egy idő múlva már biztos vagyok benne, hogy megfáztam, eltévedtem és félek. Mindenhonnan zajokat hallok, miközben a város már rég alszik. A tetőpont akkor érkezik el, mikor az egyik kertben lévő házőrző kutya a semmiből a kerítésnél termem, majd hangos ugatásba kezd. Felsikítok, s nem nézve hátra futásnak eredek. Nem érdekel, hogy jutok haza, mert már rég elfelejtettem az útvonalat. Végül lihegve lefékezek. A saját zihálásom kívül nem hallok mást, ami megrémiszt. Egyetlen kívánságom maradt már csak : jussak haza, hogy vegyek egy forró fürdőt! Mivel nincs más lehetőségem hívok egy taxit. Semmi kedvem nem volt erre költenem a zsebemben talált pénzt.

Szerencsére nem sokat kell várni, máris megjelenik a címen az autó, ami egészen a házunkig szállít. Kifizetem, s gyorsan kipattanva az ajtóhoz rohanok. Előhalászom a kulcsom, és kinyitom a házat. Egy lámpa sem ég, valószínűleg már anyáék is nyugovóra tértek. Felosonok a szobámba.

Zayn kabátját az egyik fotelre dobom, azután rögtön eszeveszett vetkőzésbe kezdek. Meztelenül felkapom a pizsamám, majd a ma vásárolt fehérneműk egyikét. A fürdőbe szaladok, majd megfürdök.

Hosszú ideig csak áztatom magamat. Fejemből kiszállnak a gondolatok, testemet átjárja a meleg, és teljesen ellazulok a meleg vízben. Később egy puha törülközőt magam köré csavarva dőlök le az ágyamra. Nem öltözök át, nem mosok fogat, nem fésülöm ki a hajam, nem mosom le a sminket és nem fekszem be rendesen az ágyamba. Viszont az álom gyorsan jön a szememre, s oly hamar elnyom, tiltakozni sincs időm.

Kimerülten, fáradtan, nyűgösen és rondán kelek fel. A tükörbe nézve a látványom megrémiszt, de nincs energiám rendbe hozni. Csak arcot, majd fogat mosok. Ez az összes, amit tetetek magamért. Hatalmasat köhögök, majd utána rögtön egy zsebkendő után nyúlok. Úgy tűnik a tegnap rányomta a bélyegét a mai napra is. Felveszek valami egyszerű otthoni szerelést.

Hirtelen fázni kezdek, ezért a pihe-puha köntösöm után nyúlok. A hajamat egy kontyba összefogom a fejem tetején. Leslattyogok a konyhába egy bögre teáért. Kómás fejjel szürcsölök bele, de annyira forró, hogy képtelenség még meginni.

- Mi jót csinálsz? - ijeszt meg egy hang a hátam mögött.

Hangos köhögés előz meg a válaszadásban.

- Én... - kezdeném, de a hangom egyszerűen elvékonyodik, majd elmegy. Újabb köhögési roham tör rám.

- Beteg vagy? - szalad ráncokba az arca, mire csak bólintok.

Hiába nem ittam még meg a teámat, a melegség elönti a testem, ezért az arcomra helyezem a tenyereimet abban a reményben, hogy azok lehűtik.

- Mi a szart művelsz? - tölt magának ő is egy csészével, miközben furcsállva pillant rám.

- Nem hiszem el. Egyszer majd megfagyok, most meg melegem van! - suttogom elhaló hangom, majd újabb köhögés és orrfújás következik.

Zayn lehelyezi a pultra az elkészített italát, majd kezét a homlokomra helyezi.

- Lázas vagy - állapítja meg egy szájhúzás kíséretében.

- Ne! - susogom, hiszen hangom nem enged többet. - Nem akarok beteg lenni!

- Ez van - vigyorodik el. - Inkább az ágyban kéne feküdnöd. Akkor talán hamarabb meggyógyulsz.

- Élvezed, hogy rosszul vagyok? - szűkítem össze dühösen a szemeimet.

- Nem, dehogy! - ironizál. - Azt sem szeretném, ha egész nap az ágyat kéne nyomnod - szürcsöl bele a fekete teába, miközben sunyin mosolyog.

- Miattad van az egész. Te hagytál ott tegnap este a hidegben egyedül - okolom őt, miközben próbálok egy 'sajnálom' szócskát kipréselni belőle.

- Ez van. Ki kérte, hogy a hidegben mászkálj? - rándítja meg a vállát, majd elhagyja a helyiséget.

Szimplán a magasba lendítem a középső ujjamat. Felkapom a bögrémet, és felkúszok az ágyamig. Nyakig betakarózom, s a velem szemben lévő tévé távirányítójához nyúlok. Lustán kapcsolgatok, de egyik adó sem ragadja meg a figyelmemet. Kopogást hallok, majd egy 'szabad' után ki is nyitódik az ajtó.

- Szia! - lép be teljes testtel anya. - Hallottam Zayn-től mi történt - simítja meg a homlokom.

Bólintással felelek.

- Egyébként már kérdezni akartam... - köhint, ezzel rátérve a kínos részre. - Hol voltatok tegnap este? Yaser és én vártunk titeket, hogy együtt filmezzünk.

- Elfelejtettük mondani, de meghívták Zayn-t a fiúk, és én is vele tartottam - hazudom szemrebbenés nélkül. - Sajnálom, többet nem teszünk ilyet.

- Semmi gond, örülök, hogy jól kijöttök egymással - ragyog fel az arca, majd ilyen vidáman hagyja el a szobámat is.

- Én is - suttogom szinte csak magamnak.

A nap hátralévő részét a neten töltöttem vagy éppen aludtam. Eléggé unalmas volt. Valami hiányzott belőle, hiszen a tegnap nap csak úgy bővelkedett az eseményektől. Mára szerencsére lement a lázam, így már csak hőemelkedéssel rohangálok a házban. Nem bírok nyugton maradni a fenekemen, ezért egyik szobát hagyom el a másik után. Próbáltam olvasni, de meguntam az egyhelybe ülést. Egy film sem kötötte le a figyelmem. Ezért bármennyire is önző dolog, felhívtam Sandyt, hogy jöjjön már át. Mentségemre szóljon, hogy tudja, hogy beteg vagyok, és vállalja a kockázatot.

Hangos csöngetés jelzi, hogy a csodaszép barátnőm megérkezett. Kitárom előtte az ajtót. A szépsége már fáj. Szőke tincseit a szél fújja az arcába, amiket állandóan ujjaival kisöpör onnan.

- Szia! - ugrik rögvest a nyakamba. - Jobban vagy már?

- Sandy! - kiáltom boldogan, majd a kérdésére csak egy bólintással felelek.

Beinvitálom a lakásunkba, de mielőtt felcibálhatnám a szobámba, Zayn tűnik fel a színen. Épp csak a tányérját viszi ki a mosogatóba, de Sandy ledermed. Karomba mélyeszti körmeit, miközben levegőt is elfelejt venni. Szemeit le sem veszi az előbb említett fiúról.

- Nem mondtad, hogy ő is itthon lesz - suttogja nekem.

- Nem érdekel, hol tartózkodik - morgom neki.

- Mutass be neki! - szorít erősebben. - Kérlek Deon! Ne légy kegyetlen!

Kedvtelenül eleget teszek a kérésének, majd Zaynhez cipelem.

- Zayn! Ő itt a barátnőm, Sandy. Sandy, ő itt Zayn Malik - mutatom be őket egymásnak egy szemforgatás kíséretében.

- Örülök, hogy megismerhetlek - ráznak egymással kezet, majd két puszit is váltanak.
- Én vagyok extra boldog, amiért találkozhatok veled. Imádlak téged és a bandát is! Vérbeli Directioner-rel van dolgod! - csacsogja büszkén Sandy.

- Jaj, annyira örülök, hogy szereted a zenénket! - varázsolja fel Zayn a százas mosolyát.

- Nem csak a zenéteket! Titeket is imádlak! Kaphatnék egy képet meg autogramot? - csillan fel a lehetőségek láttán San szeme.

- Persze - vonja rögvest magához Zayn. - Deon kérlek, csinálj egy képet rólunk!

Sértődötten kikapom a telefont, majd elkattintom a képet. Keserűen kell megállapítanom, hogy jól mutatnak együtt. Sandy pont olyan lány, aki egy Zayn-féle srácnak ínyére van.

- Itt a kép - dobom vissza a készüléket, úgy eresztem ki a kezeim közül, mintha csak fertőző betegséget terjesztene.

- Ez nagyszerű kép lett - hajolnak közösen a telefon fölé.

Összefonom magam előtt a karomat, majd alsó ajkamba harapva bámulom őket. Valami nem stimmel bennem. Azt kívánom bárcsak ne jönnének ki jól egymással! De miért fáj nekem, hogy szemmel láthatóan tetszenek a másiknak?

- Mi lenne, ha ezt a délutánt inkább hármasban töltenénk? - kiált fel hirtelen Sandy, mire visszatérek a valóságba. Mosolyogva körbe néz, hogy mekkora sikere van az ötletének. Azonban csak Zayn csattan ki az örömtől.

- Benne vagyok. Tök jó lesz - dörzsöli össze izgatottan a tenyereit.

- Deon?

Két szempár pásztáz egyszerre. Nem tudom, hogy a tengerkék vagy a csokoládé íriszekbe bámuljak-e. Mindkettő felnyársal.

- Én inkább a szobámba maradok, de ti nyugodtan... - legyintek keserűen. - Csináljatok azt, amihez kedvetek van. Szarom le!

- Szuper! - vigyorodik el Zayn, és máris a gyönyörűséges Sandy-re emeli a tekintetét. - Most meg az egyik kedvenc filmem a tévében, mit szólnál, ha azt megnéznénk?

- Remek lenne. Deon, ugye te sem haragszol?

Kiskutya szemekkel bámul rám, azonban már rég nem találom ott a barátnőmet. Ő eddig sose cserélt le holmi férfira. Lehet, hogy Zayn-nel van a gond. Azzal, hogy ő nem egy egyszerű férfi. Hanem ő A férfi. Legalábbis Sandy életében.

- Dehogy - rázom meg hevesen a fejemet. - Mulassatok jól! - intek a kanapé felé, majd én elhagyom a terepet.

A szobámba száműzve hallgatom végig, ahogyan hangosan nevetnek. Ahogyan élvezik egymás társaságát. Fogalmam sincs miért, de ez zavar. Legszívesebben véget vetnék ennek az egésznek.

Az ágyamban fekszem, és végig nézem, ahogyan összejönnek. Nem teszek semmit. Tehetetlen vagyok. Másik oldalamra fordulok, majd szemeimet lesütöm. Szinte kényszerítem magamat, hogy elaludjak. Muszáj az álmok világába menekülnöm, ha nem akarom megélni ezt az őrületet! Hiszen mindig is menekültem. Ez az én taktikám. Elszaladni a problémák elől, ahelyett, hogy szembe néznék velük...

- Szaladj el, ha már nem bírod! - simítja meg a karomat Sandy, miközben hátulról a lakótársam karolja. 

- Fuss minél messzebbre, ha nem bírod nézni, hogy tényleg nem érdekelsz engem - kacsint rám Zayn. San arcán büszke mosoly suhan át, majd egy lágy csókot lehel a szájára. Befejezve ezt újra rám emeli kék szempárját.

- Menekülj, hogyha nem sikerül legyőznöd engem! 

- De siess, és védd meg magad az érzéseid elől! - tanácsolja Zayn.

- Mert különben összeroppansz - mosolyodik el Sandy. 

Gonoszság lapul a szavaik mögött. Érzem, hogy nem számíthatok rájuk. Hiába kívánnak nekem jókat, minden mondatukból kivehető, hogy az igazi szándékuk a sértés, megalázás.

Egy szempillantás múlva már eltorzul az arcuk. Mindketten összerogynak a szemem láttára. Odakapok, de már nem tudom az elgyengült testüket elkapni. Zuhannak bele a mélységbe, s nincs aki meg tudná már állítani. Könnyeim között vergődve figyelem, ahogyan a feketeség elnyeli őket...